„Nyald ki a seggem, Karinthy!”

Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nem csak verseiken keresztül, személyesen is ugratta egymást a két irodalmi nagyság és annál is nagyobb mókamester: Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső. Talán éppen a humorba vetett hitük tette őket elválaszthatatlan barátokká.

Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes barátsága minden bizonnyal az irodalomtörténet egyik legszebb és legmulatságosabb kapcsolata volt. Kölcsönös ugratásaikkal a nyárspolgári szokásokat, a nagyképűséget és az ostobaságot figurázták ki, de az is előfordult, hogy az utca embere vált célpontjukká, utcalányokkal tréfálkoztak, kutyára alkudtak az állatkereskedésben, a körúton hátrafelé szaladva versenyeztek. Együtt kártyáztak, együtt nevettek a temetéseken és együtt telefonbetyárkodtak. Barátságuk olyan szoros volt, hogy alakjuk sűrűn összemosódott a róluk szóló anekdotákban.

Bohém költők társasága

A két költő barátsága néhány évvel azután kezdődött, hogy Kosztolányi otthagyta az egyetemet. A kor nagy alkotóinak szellemiségét magukévá téve idejük nagy részét kávéházakban, főként a New York karzatán vagy a nyugatosok számára fenntartott asztal körül töltötték. Itt vetették papírra költeményeiket vagy cikkeiket, közben szüntelenül ugratták egymást. Később Somlyó Zoltán is csatlakozott baráti körükhöz. Hármuk kapcsolata Kosztolányi Esti Kornél novelláiban is megelevenedik Esti, Sárkány és Kaniczky személyében. Egy legenda szerint ők hárman alapították meg az irodalomtörténészeket lázban tartó Balkán Egyletet is, aminek célja a polgárpukkasztás és a válogatott csínyek kieszelése volt.

Kosztolányi és Karinthy baráti köréhez Somlyó Zoltán is csatlakozott

Kosztolányi és Karinthy gyakran látogatott el az Otthon Körnek helyet adó Dohány utca 76. alá, ahol a kártya iránti szenvedélyüknek hódoltak. Kosztolányi Dezsőné Karinthy Frigyesről című könyvében megemlít egy anekdotát, ami mindkettejük főszereplésével elterjedt, ezért nem tudni, hogy – ha egyáltalán valóban megtörtént – Kosztolányi vagy Karinthy vesztette el mindenét egy alkalommal a kártyán. Mindenesetre az illető végül csak a tehetségét tudta felajánlani, de azt is eljátszotta. Mikor pedig távozott, a portás úgy köszönt el tőle: „Alászolgája, Pekár úr!” (Pekár Gyula a tehetségtelen költők jelképe volt akkoriban.) A két költő barátsága olyan szoros volt, hogy a tájékozatlanabbak gyakran összekeverték őket – annak ellenére, hogy külsőre semmilyen hasonlóságot nem mutattak –, talán ezért is fordulhat elő ez a bizonytalanság az anekdota szereplőit illetően.

Akasztófahumor a temetőben

Kosztolányi és Karinthy ugyanolyan hévvel rajongtak az akasztófahumorért. Arany ZsuzsannaKosztolányi Dezső élete című könyvében arról ír, hogy egy alkalommal, amikor egymás ugratásával szórakoztatták magukat, és a két évvel idősebb Kosztolányi kifogyott az ötletekből, ránézett Karinthyra, majd határozottan kijelentette:

– Akármit mondsz, akármit írsz, te fogsz előbb meghalni.

Barátja természetesen felvette a kesztyűt, és azonnal rávágta:

– Te fogsz előbb meghalni.

Egy darabig győzködték egymást saját igazukról, majd Karinthy Kosztolányinak nyújtotta kezét és azt mondta:

– Fogadjunk egy tizesbe. Ha te halsz meg előbb, adsz nekem egy tizest.

Arany Zsuzsanna szerint a legtöbb anekdota nem valós, viszont sokat elárul a költőpáros halálhoz való hozzáállásáról. Egy időben úgy hírlett, hogy a két barát rendre röhögőgörcsöt kapott a temetéseken. Havas Gyula temetésén például az szolgáltatta a humorforrást, hogy Osvát Ernő beszédében valamiért mindenáron az akkor még élő Tóth Árpádot szerette volna elbúcsúztatni. Tóth Árpád temetésén pedig egy véletlenül talált szappan okozta a vigadalmat. Karinthy erről a pillanatról így írt Az Est című folyóiratban Kosztolányi halála után: „Emlékszel, Didus, a legutolsó temetésre, ahol együtt voltunk? Egy nagyon kedves barátunkat temették, akit mind a ketten gyöngéden szerettünk. Könnyes volt mindkettőnk szeme, de egyszer csak, ott a ravatal szélén, megbotlottam valamibe: lenyúltam érte és szótlanul megmutattam Neked: egy darab szépen csomagolt toalettszappan volt. Egymásra néztünk és szótlanul kifordultunk a halottasházból, hogy botrány ne legyen.”

Kosztolányi már unokatestvérével, Csáth Gézával is temetősdit játszott

A két telefonbetyár

Persze a két barát semmilyen humorforrást nem vetett meg, kamaszok módjára telefonbetyárkodtak. Kosztolányi Dezsőné például feleleveníti, amikor április elsején felhívtak egy-egy írót, és ismeretlen tisztelőjükként az egekig magasztalták legutóbb megjelent írását, vagy amikor nagypénteken azzal a kérdéssel fordultak a telefonkönyv minden Hollójához és Hollósához, hogy vajon megfürdették-e már csemetéjüket. Egyszer pedig összeugrasztották a kor nagy bankvezérét, Lánczy Leót és a Kotányi-féle paprikavállalatot.

Ízlésük nem csak a humor tekintetében egyezett meg. Mikor kiderült, hogy Kosztolányi érdeklődik Harmos Ilona iránt, Karinthy is azonnal beleszeretett – emlékezett vissza a költő felesége. Tréfáikba sosem vontak be nőt harmadik társukként, azonban előfordult, hogy Ilona előre eltervezett jelenetük fontos szereplőjévé vált, amikor harsányan viaskodtak kegyeiért az utcán, de az is megesett, hogy tréfás csatározásaik kereszttüzébe került.

A két költő kapcsolatát majdnem egy frigy is elmélyítette, ugyanis Karinthy Ada nevű testvérét eredetileg Kosztolányi feleségéül szánták

Miután Kosztolányi hazatért a hollandiai Doornból, ahol a száműzött II. Vilmost látogatta meg, éjszaka feleségével telefoncsörgésre riadtak. A hívásra Ilona felelt. A vonal másik végén egy férfihang kért elnézést a kései zavarásért, és a telefonhoz kérte Kosztolányit, akit egy kényes ügy miatt keresett Doornból. A távozása után ugyanis észrevették, hogy az ezüst étkészlet egy darabja eltűnt, és mivel senki mást nem gyanúsíthatnak, őfelsége udvartartásának főudvarmestere kéri, hogy juttassa vissza az eltulajdonított tárgyat. Természetesen csak Karinthy ugratta barátját.

A két férfi nagyra tartotta a másik kötészetét, azonban a tréfákból nem maradhatott ki ez a terület sem. Karinthy Így írtok ti című verseskötetében kortársai művészetét parodizálta ki, és barátjával sem tett kivételt. A szimbolista Kosztolányi Dezsőt imitálva A szegény kis trombitás szimbolista klapec nyöszörgései című verset írta A szegény kisgyermek panaszaira utalva. „Született Harsonán, mint »A Hét« belső munkatársa, szerdán, lapzárta előtt két nappal. Még idejekorán megírhatta »Trombitaszonáta« című szezoncikkét. Később az »Innen-Onnan« rovatot vezette: ő volt »A Hét« legelső »Innen-Onnan«-istája. Színházi kritikáit ugyanott végezte. »Négy fal között« című verseskötetével tűnt fel, melyet később »Négy fal, egy plafon és egy padló között« helyesbített kiadásban ismert meg a közönség. Több politikai és közgazdasági szonettet írt: jelenleg a Trombitagyárosok Országos Szövetségének tiszteletbeli igazgatója. Ép és egészséges ember, fiatalabb korában tífuszon ment keresztül, és kétszer a Petőfi-társaságba is jelölték, de mindkét alkalommal csakhamar felgyógyult” – írtja megjegyzésként.

Kosztolányi is kihasználta a költészet adta lehetőségeket, és barátjának írt Nyár, nyár, nyár című versének ajánlásában megkérte, hogy fentről lefelé haladva a sorok első betűit is olvassa össze.

Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár

Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek, de kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az Instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves Poémát, minden irányban.

Nyár,

A régi vágyam egyre jobban

Lobban,

De vár még, egyre vár.

Kár

Így késlekedned, mert az éj setétül.

Az élet

Siralmas és sivár

Enélkül.

Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,

Görcsök

Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.