Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A science fiction egy nagyon jó műfaj, de ha a science és a fiction totál ellentmondásban találkoznak, akkor abból csúnya dolgok is kisülhetnek. Persze, ha nem vagy tudós, akkor a tudatlansággal egészen könnyen el lehet ezt viselni.
Az egyik kezünkben ott van a tudomány: amely valós, érdekfeszítő dolgokra épülő király cuccokat vonultat fel, kütyük és mindenféle magas hangon visító, világító, lehetetlen dolgokra képes műszerek, amik szórakoztatnak, inspirálnak – feltehetőleg a valóságnak megfelelően. A másik kezünkben pedig ott van a fantasztikum: egy sztori, amely arra hivatott, hogy megnevettessen, megríkasson, elgondolkodtasson, valami újat mutasson. Egészen elképesztő, hogy mindezt egyetlen műfaj szállítani tudja számunkra, de azért álljunk meg egy pillanatra: észrevetted már, hogy azért legtöbbször a filmesek, miközben elképesztő munkát végeznek a sci-fi „fi” részében, a „sci” valahogy úgy nagy ívben el van sunnyogva? Ha igen, nem véletlen!
Egészen borzalmas lehet tudósként sci-fi-fanatikusnak lenni. Fárasztó, egészen kimerítő lehet nézni számukra anélkül, hogy ne kiabálnának a képernyőre: „hé, azt csak úgy nem lehet, hiába vagy Bruce Willis”. De hogy lássuk is, mik lehetnek azok az idegesítő jelenségek, amikkel merően szembe mennek a „tudományos” fantasztikus filmek: összeszedtük a 8 legnagyobb tévedést!
1. Az idegenek
Aki nagy Star Trek-rajongó volt, annak egészen biztos lejátszódott már a fejében a kérdés, hogy miért néznek ki úgy a földönkívüliek, mint az emberek. Gondoljunk csak a (hegyes fülű) vulkáni vagy romulán (groteszk, deformált) arcformákra, melyek épp apró részletekben változnak csak az emberitől. Ha az evolúcióban hiszünk, akkor szinte teljességgel lehetetlen, hogy egy több millió fényévnyire létező bolygón ugyanolyan séma alapján tudjon kialakulni csupán a véletlen folytán egy faj. Persze, ha nem az evolúció, hanem az isteni teremtés alapján alkották meg ezeket az idegeneket a filmre, akkor megmagyarázza mindezt. Mondjuk, így is messzebbre mentünk, mint az alkotók, akik egészen biztosan csupán anyagi okokból álmodták meg ilyen módon e földönkívülieket. Kevesebb maszk, kevesebb effekt.
2. Tűz és jég bolygója
Leginkább a Star Wars itt a bűnös, hiszen legnépszerűbbként ez a filmsorozat hatott erre furcsa jelenségre. De miről is van szó? A fiatal Luke a sivatagos Tatooine-on nőtt fel, majd A Birodalom visszavágban a Hoth jeges világában harcolt, miután Yoda mellett a Dagobah-rendszer egyik, mocsárral fedett bolygóján tanulta ki az Erő rejtelmeit. A hatodik epizódban pedig a sűrű dzsungellal borított Endor felszínén csaptak össze a kis ewokokkal szövetségre kelt Lázadó csapatok és a rohamosztagosok. Talán még nem gondoltál bele, de mennyire lehetséges az, hogy egy bolygónak csupán egyetlen éghajlata legyen, ami ugyanakkor teljességgel élhető? De ki tudja, arról nem szól a fáma, hogy a Tatooine-nak lenne síparadicsoma (de legfeljebb dubai módjára), vagy a Hoth-nak homokos tengerpartja. Persze amióta pár tízezer kreditért elviszik az embert egy másik bolygóra, lehet, hogy a tatooine-i emberek ki tudnak ruccanni a jégvilágba a téli szünetben, ha éppen nem a birodalmiak ágyúzzák a felszínt a francos háború miatt.
3. A földönkívüli PC és a Windows története
Szóval, van nekünk ez az egyedülálló klasszikusunk, A függetlenség napja címmel. Rendkívül okos alkotásnak nem nevezhetjük: Jeff Goldblum karaktere ugyanis megoldja, hogy egy kis trükkös, igazán kártékony, de egyszerű malware vírust írjon egy földi operációs rendszeren (powered by Bill Gates?), emberek által kitalált programnyelven, ami aztán a földönkívüliek hajóján futtatva deaktiválta a pajzsot. Nagy a szerencsénk, hogy a messziről jött idegeneket is a Windows támogatja, és hogy használnak már USB 3.0-át, a Norton Antivirus licence meg talán épp lejárt.
4. Lassan mozgó lézerek
Hiába nem élünk egy messzi-messzi galaxisban, azt még mi is tudjuk, hogy a lézernyalábok fénysebességgel mozognak. Éppen azért, mert nagyrészt fényből állnak. Na persze, ez már megint teljesen máshogy van a Star Wars-filmekben: minden vadászgép, a legendás X-szárnyúaktól kezdve az Ezeréves Sólyomig többek közt lézerágyúval harcolnak. És ha már itt tartunk: a lézer nem világít, különösen nem az űrben, ahol nincs anyag, amire reflektálni tudna. Persze az is tény, hogy a Star Wars technológiája nincs teljesen kifejtve, tehát nem tudhatjuk pontosan, milyen lézernyalábot használnak… talán Lucastól kéne megkérdezni.
5. Az űrben még egy láma bőgését sem hallod
Talán tudtad, talán nem, de szintén a Star Warsból ismert TIE-vadászok hangját nem az űrben vették fel, hanem utólag montírozták a hangsávba a hangeffektekért felelős szakemberek, méghozzá elefántbőgésből és nedves úton való gumicsikorgatásból mixelték össze (ez most nem vicc!). Lehet, hogy érvágás ez most a gyerekkorod számára, de alapvetően a fizika szabályai szerint az űrben nem terjed a hang. Még a leghangosabb lámabőgést se hallanád. A hang egy hullám, melynek szüksége van egy közegre, amelyben terjedhet. Fizika ötödik osztály. Minekutána az űrben ez nem jön létre, így a Star Wars átejtett minket az űrbéli állapotokkal. (Azt már nem is merjük említeni, hogy a képi anyag se az űrben lett felvéve, de ennyi gyerekkorgyalázás elég mára.)
6. Az emberi test nem powerbank
A Mátrix nagyszerű film, még szép, hogy az, de azért pár dolog nem stimmel vele. Természetesen megbocsátjuk neki, mert menő és még 20 évvel később is baromi jól néz ki, ám mindenképpen meg kell említenünk, hogy a felvázolt emberi erőforrás teóriája kicsit meredek. Emlékezzünk csak vissza: a film azon az ötleten alapul, hogy az emberiséget életben tartják, egyedül csak azért, hogy energiát termeljen. Ez nemcsak elméletileg, de gyakorlatilag is lehetetlen. Tegyük rendbe: szóval az emberi testnek több energiát kéne termelnie, mint amennyit az életben tartásukra fordítanak, lévén, hogy egy folyadékban úsznak, bármilyen mozgás nélkül. Tehát alapvetően még több energia is kell ahhoz, hogy a „humán erőműpark” fennmaradjon – hogy a test megkapja elegendő tápanyagát (ugye a cseppfolyósított halottakból), oxigénét, hőmérsékletét. Ez olyasmi, mintha akkumulátorról működtetnéd a kocsidat, amit a kerékhez szerelt dinamóval tartanál feltöltve.
7. Végtelenített kamerák
A mozifilmekben mindig furcsán működnek a kamerák: ha egy biztonsági kamera felvételeit visszajátsszák, a CIA vagy a MI6 szinte a végtelenségig tudja nagyítani a képet, hogy aztán kiszúrják a gazembert. Miközben ha te a félmilliós telefonoddal éjszaka képet csinálsz, akkor is csak egy félig meghámozott krumpli fog látszódni belőled. Arról nem is beszélve, hogy a valóságban a biztonsági kamerák többsége még ennél is rosszabb minőségű, 4K felvételt helyhiány miatt mégse tárolhatnak minden sarki boltban. De ami még inkább nonszensz, hogy amikor az ügynökök a szuperszámítógépen ránagyítanak a képre, egy mágikus billentyűkombinációval tökéletesen tisztára tudják varázsolni az elmosódott pixeleket. Pedig egy pixel mindig is pixel marad.
8. Az Erő vele van
Előttünk van az, amikor meglövik a rosszfiút, aki aztán 20 métert repül hátrafelé – persze drámai zenével, lassítva? Lehet, van az 30 is, amikor sörétes a puska − jusson csak eszünkbe a Terminátor, meg bármelyik John Woo-film. Pedig a lövedéknek nincs ekkora súlya. Egy 9mm-es golyó körülbelül 25-28 grammot nyom, repülési sebessége körülbelül 400 m/s, így nagyságrendileg 11 kgm/s lendülettel csapódik be: egy 75 kg-s férfit tehát nem valószínű, hogy hanyatt tud dönteni. A fájdalomtól aztán nyilván eshet-kelhet és megszédülhet, de nem fog tucatnyi métert kacsázni a levegőben hátrafelé. Persze a látványért mindent!
