Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
David Fincher filmje idén már a második ikszébe fog belépni, ettől függetlenül mit sem vesztett erejéből: örök érvényű kultuszstátusznak örvend, a dolgunk csak annyi, hogy újra és újra megnézzük.
Az újranézésnek pedig van egy nagy előnye, főleg, ha már hatodik, nyolcadik, huszonkilencedik élményről van szó: ki tudjuk vesézni. Az előteret, a hátteret, a kimondott szavakat oda- és visszafele, a jeleket, a vágásokat, és aki nagyon akar, még a legjelentéktelenebb kis részletben is megtalálja a világra szóló jelentéstartalmat.
Nem beszélünk róla
Persze, ahhoz, hogy ezt a cikket el is tudd olvasni, és mi is nyugodtan aludjunk, meg kell esküdnöd, hogy betartod a szabályokat, de az első szabályt mindenképpen. Azon túl, hogy a GDPR-t leokéztad, nem beszélsz a klubról, így a cikkről sem.
Így már bele is csaphatunk a lecsóba, és kicsit visszautazhatunk abba az időbe, amikor még Brad Pitt is piszkosul fiatal volt. De hogyan is készül egy ilyen klasszikus? Egyáltalán tudni lehet-e, hogy ekkora kultusznak örvendő filmet tesznek le az asztalra? És ha igen, ennek megfelelően nyomják tele titkos üzenetekkel, extravagáns teóriák lehetőségeivel, és így tovább?
Talán így van, talán nem, de az biztos, hogy egy rendező, ha évekig rágódik a filmen, ismeri annak minden kis képkockáját – természetesen csakis akkor, ha ez az alkotás szívügye. Fincher pedig így volt, és lévén, hogy nem a megszokott, jól bejáratott narratívákat szereti követni, nem meglepő, hogy nem tudott elmenni egyes jelenetek mellett úgy, hogy ne csavarjon rajta egyet.
(A filmmel kapcsolatban SPOILERveszély lehetséges!)
De mik ezek a kikacsintások?
Világvégejóslatok és szabadkőműves jelszavak? Nyugodj meg, ennyire messze mi nem megyünk. Egyszerű érdekességekről, titkos, árulkodó jelekről van szó, amelyeket, ha kiszúrnánk már az első megtekintéskor, nem lepne meg az a csavar, hogy Tyler Durden nem létezik.
Alapvetően most hagyjuk az olyan átlagos triviákat, mint hogy például a stúdiók Russell Crowe-t szerették volna látni a főszerepben, ám David Fincher Brad Pitt iránti jó barátságára és korábbi közös munkájukra hivatkozva inkább mellette tört lándzsát. Vagy például, hogy Helena Bonham Carter szerette volna, hogy jobbkezes sminkese bal kézzel dolgozzon, mert úgy gondolta, Marlát biztos hidegen hagyja a smink, illetve nem is professzionális annak elkészítésében. Vagy, hogy a jelenetnél, amikor egy klubtag lelocsolja a lelkészt, az operatőr nem bírta nevetés nélkül, ez pedig a snitten is látszik: a kamera egy picit beremeg.
És ha igazán Harcosok klubja-rajongók vagyunk, azt is tudjuk, hogy amikor Edward Norton karaktere először mosott be Brad Pittnek, Fincher utasította Nortont, hogy teljes erejéből üsse meg. Úgyhogy Pitt tényleg ordítva fájlalta fejét, Edward Norton szája széle pedig mintha nevetésre állna: úgy látszik, élvezte, hogy összeverheti színésztársát. Jared Letónak pedig Brad Pitt szól be, az egyik jelenetben, ahol Tyler azt taglalja, hogy
a tévén nőttünk fel, ami elhitette velünk, hogy egy napon milliomosok és rocksztárok lehetünk. De nem leszünk.
Mikor a rocksztárokat említi, egyenesen Leto felé néz, aki éppen a frissen alakult 30 Seconds To Marsszal álmodott a világhírért. Tylernek viszont itt nem lett igaza: Jared Leto milliomos lett, és nemcsak rocksztár, de Oscar-díjas színész is.
„A legelső sorban ülünk a pusztítás színházában”
Ássunk mélyebbre! Talán, ha észrevennénk az egyik leghíresebb rejtett üzenetet, már az elején gyaníthatnánk, hogy Tyler nem valódi. Ugyanis a repülőn, mielőtt még főhősünk életébe betoppanna, Tyler hatszor is megjelenik a filmben, persze trükkösen elrejtve. A filmtekercs ugyanis egyetlen másodperc alatt 24 képkockát jelenít meg, az alkotók pedig egy-egy jelenet erejéig becsempészték egyetlen képkockára Tylert. Ha valaki kikockázza a filmet, láthatja is.
Ugyanígy megjelenik egyszer abban a tévéreklámban, melyet a Narrátor néz a hotelszobájában. Jól láthatóan ott áll a pincérsereg szélén! Ugyanígy egy apróság: az egyik jelenetben a Narrátor Tylert hívja egy nyilvános fülkéből, aki aztán nem veszi fel. Ám pár pillanattal később a telefon már csöng is, miközben a telefonra, ha szemfülesek vagyunk, kiszúrhatjuk, hogy az van írva: „No incoming calls allowed”. Más szóval: Tyler nem tudta volna visszahívni a Narrátort, mert ez a telefon nem képes csörögni.
Egy belső poént is kiszúrhatunk: az egyik jelenetben láthatjuk a Hét év Tibetben mozielőadásainak hirdetését, melynek Brad Pitt főszereplője volt. Fincher elmondása alapján szeretett volna egy-egy ilyen kikacsintást Helena Bonham Carternek és Edward Nortonnak is szentelni, ezeket fel is építették, ám az utcán levő járművek ezeket eltakarták.
Ha még DVD-n nézted a filmet, talán észrevehetted, hogy a másolás elleni figyelmeztetés után egy pillanatra felvillan még egy hosszú üzenet a nézőhöz, de ez már Tylertől: „Ha ezt olvasod, akkor ez a figyelmeztetés neked szól. Minden szó, amit itt olvasol, elvesz egy másodpercet az életedből. Nincs más dolgod? Annyira üres az életed, hogy őszintén nincs semmi más ötleted, mivel töltsd ezeket a perceket? Vagy a bárminemű „hatalomtól” általában tátva marad a szád, és tiszteled és hitelesnek tartod azt, aki ezt tőled megköveteli? Mindent elolvasol, amit elvárnak, hogy elolvass? Mindig azt gondolod, amit elvárnak, hogy gondolj? Lépj le a kéródból! Találkozz egy ellenkező neművel!
Hagyd abba a mértéktelen vásárlást és maszturbálást. Mondj fel a munkahelyeden. Köss bele valakibe. Bizonyítsd be, hogy élsz.
Ha nincs igényed rá, hogy ember legyél, statisztikai adat leszel. Figyelmeztettelek... Tyler.”
Azt is csak a szemfülesek vehetik észre, hogy a film minden egyes jelenetében feltűnik legalább egy Starbucks-pohár. A földön vagy épp valaki kezében. És egy újabb apróság árulkodik arról, hogy Tyler nem létezik: az autóbaleset jeleneténél habár még Tyler vezet, mikor a kocsi megpördül és landol, a Narrátor mászik ki a vezetőülésről, Tyler pedig az anyósülésről.
A legnagyobb trükk végül az utolsó jelenetnél található: a felhőkarcolók távoli robbanásakor a rendező egy hatalmas péniszről vágott be egy képet egyetlen képkocka erejéig. Habár forrásunk nincs, de úgy tartja az anekdota, hogy amikor a TV2 első alkalommal leadta a filmet a hazai tévékben, ezt az egyetlen képkockát kivágta.
„Fogyasztók vagyunk. Egy életstílus-rögeszmének a melléktermékei vagyunk. Gyilkosság, bűn, szegénység. Ezek hidegen hagynak.
A színes magazinok érdekelnek, meg az 500 csatornás tv, meg egy muksó neve az alsóneműmön.
A Harcosok klubja nemcsak film, de sokak számára a forradalmat is jelenti. Ellenállás az elkorcsosult társadalmunk felé, az elhidegült emberek fájó kritikája.
