Ezt fogod nézni idén: 2019 legjobban várt filmjei és sorozatai egy csokorban!

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jövőre is rengeteg olyan film és sorozat érkezik, amiket már évek óta várunk. „Stay tuned”, mert folyamatosan moziba akarsz járni: legfeljebb időd nem lesz rá. Övet becsatolni, végiglovagolunk a 2019-es éven.

A folytatások éve lesz: rögtön január elején érkezik a Ralph lezúzza a netet, nem sokkal később pedig A törvény nevében harmadik évada lesz az HBO képernyőin, aztán jön az ÜvegA sebezhetetlen és a Széttörve folytatása. A Trónok harca végjátékát várjuk, mint a messiást, erről minden bizonnyal nem kell sok mindent mondanunk, két éve már éhezünk az új GOT-epizódokra. Tavasszal két Marvel-szuperhősfilm is a mozikban lesz: a Marvel Kapitány és a Bosszúállók: Végtelen háború folytatása, az Endgame, utóbbitól várjuk az évtized legnagyobb mozis robbanását. Jön a gyerkőcöknek a Dumbo Tim Burtontől, de a horrorkedvelőknek is van mit várni: a 27 évvel később játszódó Az második felvonása és a Kedvencek temetője igen rémisztő újragondolása is versenyben lesz a mozijegyeinkért. Aztán a Shazam! nevezetű vicces szuperhős is megmenti a világot, bár ez egyelőre egy kínosan nagy baromságnak ígérkezik. Ugyancsak áprilisi premierre jön a Hellboy, ami az Oscar-díjas Guillermo del Toro filmjét gondolja újra egy sötétebb tónusban.

Keanu Reeves pedig lezúz mindenkit

Aztán jön az élőszereplős Pokémon – Pikachu, a detektív, amit nem tudunk egyelőre hova tenni, és Keanu Reeves újra kegyetlenül kimaxolja az akciózást a John Wick harmadik részében. Ugyanígy májusban az Aladdin lesz a porondon, amiben Will Smith lesz a dzsinn (egyelőre vegyes érzelmekkel konstatáltuk a képet), egyedül a rendező neve tud valamiféle biztosítékot adni: Guy Ritchie jegyzi a Blöfföt, A Ravasz, az Agy és a Két Füstölgő Puskacső című filmeket is, illetve a két Sherlock Holmes-feldolgozást Robert Downey Jr.-ral.

Godzilla is folytatást kap: még nagyobb, még őrültebb (még gagyibb?) lesz, az ilyen kapcsán érdemes inkább szkeptikusnak lenni, vagy az agyat teljes mértékben otthon hagyni. Az X-Men ki tudja, hányadik része is a mozikban lesz a nyáron, a Sötét Főnixben az X-ek most a legnagyobb fenyegetéssel néznek szembe: a közülük való Jean Grey-jel harcolnak, akit a Trónok harcából ismert Sophie Turner alakít.

Szimba jön élőszereplősen is

A kis kedvencek titkos élete második része is majd pénztárcánkért esedezik, szóval a gyerkőcöt lehet vinni majd a hűtött moziba a nyári kánikulában. A nyári mozizást erősíti a Men in Black egy újragondolása Chris Hemsworth-szel, a nyár pedig még tartogat számunkra egy Toy Story 4-et és egy Pókember-folytatást Tom Hollanddal.

És még csak most jön a java: a Disney nemrég kidobott egy előzetest az érkező Oroszlánkirály élőszereplős változatából, ami tulajdonképpen ugyanúgy animációs film lesz, hiszen az alkotók nem tudtak megtanítani egy csapatnyi oroszlánt az emberi nyelvre, de azért jó ürügy jó sok pénzt keresni.

Tarantinóra tuti elmegyünk

De ez még semmi: 2019 legvártabb filmje talán Tarantino kilencedik alkotása: a Volt egyszer egy Hollywood, amely a híres Sharon Tate-gyilkosságot dolgozza fel igazi sztárparádéval: Margot Robbie, James Mardsen, Dakota Fanning, Emile Hirsch, Kurt Russell, Tim Roth, Michael Madsen... és persze Brad Pitt, Leonardo DiCaprio és Al Pacino. Wow, merje azt mondani valaki, hogy a Bosszúállók befejezését várja jobban!

Star Warstól sem szabadulunk: feltehetően ősszel érkezik a The Mandalorian tévésorozat Boba Fettel, decemberben pedig a kilencedik, egyben a jelenleg futó trilógiát befejező epizód.

Ha azt hiszed, vége a felsorolásnak, tévedsz: októberben bemutatják a Jokert, Joaquin Phoenix főszereplésével, ami igen sokat ígér, hiszen a bűnöző eredettörténetére fog fókuszálni, és sokkal kevésbé lesz szuperhős-akcióáradat, mint inkább egy komorabb, kísérleti jellegű darab. A Zombieland is második részt kap, a posztapokaliptikus horror-vígjáték jó emlékeket idéz még 2010-ből, így kíváncsian várjuk, hogy az eredeti színészgárda, élén Woody Harrelsonnal hogyan tudja aprítani a zombikat kilenc évvel később. Az Addams Familyt is új formába öntik, ami persze ugyancsak kísérteties, misztikus, furcsa lesz, na és természetesen vicces – ráadásul Charlize Theronnal. Legalábbis reméljük. Még mindig nem a vége: a Terminátor is új epizódot kap, ezúttal ezt már James Cameron felügyeli, és a Deadpool rendezője, Tim Miller dirigálja. Az eredeti szereplők pedig visszatérnek: Arnold Schwarzenegger és Linda Hamilton újra együtt harcolnak a vásznon.

Bőven lesz mit nézni

Ha már nagyon belelendültünk, szó nélkül ne menjünk el a Charlie angyalai újragondolása és a Kingsman harmadik része mellett, mindkettő novemberben boldogítja a moziközönséget. A Jégvarázs pedig ugyancsak e hónap végén érkezik, pont úgy, hogy tele legyen majd a karácsonyfa Elsás és Annás bábukkal, matricákkal, evőeszközökkel, pólókkal, tollakkal, ceruzával, tejesdobozzal, kártyajátékkal, sállal, sapkával, kesztyűvel, virslivel, magyaros fűszerkeverékkel… egyszóval a merchandising jövőre is dübörögni fog, főleg, hogy akkor még a Star Wars is az ajtónkon fog kopogni.

Vannak filmek és sorozatok, amikről csak óvatlan pletykákból, félhivatalos megnyilvánulásokból tudjuk, hogy majd 2019 évét boldogítják. Ilyen a Shrek 5, amiről semmi infónk nincs, csupán annyi, hogy egyfajta újratervezett Shrek-univerzumban fog játszódni. Ugyanígy a Stranger Things harmadik évada, amit júliusra ígérnek, de hogy pontosan miről fog szólni, nem tudjuk.. A Hatalmas kis hazugságok csupán minisorozatnak indult, de nagy siker lett, így a zöldhasú dollárok reményében is természetesen folytatták Reese Witherspoonnal, Nicole Kidmannel, Shailene Woodley-val és Laura Dernnel. Jordan Peele, a tavaly nagy népszerűségnek örvendő Tűnj el rendezője pedig a legendás Alkonyzóna sci-fi sorozatát éleszti újra, valamint a Mr. Robot készítői se heverésznek: már a negyedik évadon dolgoznak, de ezekről keveset csiripeltek még a madarak.

Nem szaporítanánk a szót: túlórázzunk annyit 2019-ben, hogy aztán legyen pénz a sok mozira!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Charlie Simms
Charlie Simms
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.