A világsztár, aki két Oscart nyert, ügyesen fogad, és rajong Budapestért

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Emlékszel még arra a Valentin-napi estére, amikor Annie és Sam Baldwin először találkoznak az Empire State Building tetőteraszán? Mindennek már két és fél évtizede: A szerelem hullámhosszán című filmet 25 éve mutatták be nálunk. Ennek apropóján összeszedtünk pár igazán érdekes tényt Tom Hanksszel kapcsolatban, ami kevésbé köztudott – de mégis tudni érdemes!

„THanx” egy átlagos középiskolai geek volt, visszahúzódó és leginkább magányos tinédzser, mára pedig olyan utat járt be, ami után a legtöbb színész csak vágyakozhat. Kétszer is hazavihette az Oscart, négyszer pedig a Golden Globe-ot, életműve 9 milliárd dollárt hozott a stúdióknak (amivel a negyedik legsikeresebb amerikai színész lett), és bár alapvetően komoly és kihívást jelentő szerepeiről híres, ő is bugyuta vígjátékokkal kezdte az ipart.

Aki egyedül járt színházba

„Egy geek voltam. Elképesztően, szörnyen visszahúzódó, közben meg én voltam a srác, aki vicces képaláírásokat kiabált volna be a diafilmnézések közben. De persze sosem akartam bajba kerülni. Mindig is rendes és felelősségteljes gyerek voltam” – mondta Hanks egy 1988-as Rolling Stone-interjúban. Családja rendkívül vallásos volt, katolikus, illetve mormon gyökerekkel, a suliban éppen ezért egy állandóan „Biblia-mániás prédikátornak” gúnyolták. Mindez talán "segítette" abban, hogy a színjátszásba meneküljön, ahol az évek során több darabban is szerepelt az iskolai színjátszó csapattal. Aztán színjátszást tanult az egyetemen is és nagyon szeretett színházba járni. De csakis egyedül. Megvette a jegyet, beült és teljesen átadta magát a darabnak.

Akit kirúgtak a suliból

Miután Tom Hanks átiratkozott a Sacramentói Egyetemre, találkozott a Nagy-Tavak Színházfesztivál vezetőjével, aki látva az ifjú képességeit, gyakornoki állást ajánlott neki Clevelandben. Persze Hanks kapott az alkalmon és elvállalta a melót, amit aztán három éven keresztül űzött, megtanulva a színházi produkció csínját-bínját. Ez később természetesen azt eredményezte, hogy Sacramentóban útjára bocsátották, így egyetemi tanulmányait nem fejezte be. Ez Hankset korántsem zavarta, főleg, mert ugyanebben az évben elnyerte a clevelandi kritikusok díját A két veronai nemes egyik főszerepéért. A Time egyébként beválogatta a színész történetét a „Top 10 egyetemi elbocsátás” listájába.

Aki megduplázta az Oscarját

Miután Hanks több pénzügyileg és kritikailag sikeres filmmel épp felfelé mászott a ranglétrán, 1993-ban a Philadelphia – Az érinthetetlenben egy homoszexuális, AIDS-szel küzdő ügyvéd szerepével írta be magát a filmtörténelembe. A karakter megformálása abban az évben Oscar-díjat ért, amit aztán a Forrest Gump még nagyobb sikere tetézett.

Idézőjel ikon

Az én nevem Forrest Gump, és úgy szólítanak, hogy Forrest Gump.

Ettől kezdve Tom Hanks leginkább erről a szerepéről volt igazán ismert. Igazi kultfilmmé vált, idézhető soraival, drámai és humoros jeleneteivel elnyerte a közönség szívét, ahogy aztán Hanks a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscart. Ez leginkább azért különleges, mert korábban csak egyszer volt példa arra, hogy egy színész két egymást követő évben is megszerezze a szobrocskát: Spencer Tracy 1937-ben és 1938-ban. A két színész egyébként épp ugyanannyi idős volt, mikor hazavihette ezt a két elismerést – 37, illetve 38 évesek.

Akinek neves elődei vannak

Tom Hanks és Abraham Lincoln nagyon távoli rokonok, pontosabban a színész harmadunokatestvére a legendás elnöknek, négy generációt átugorva. A közös felmenő John Hanks (1680-1740), aki ük-üknagyapja Lincolnnak, Hanks pedig az ő hatszoros ükunokája. Ilyenkor tényleg kicsi a világ.

Aki nagy szerencsével fogad

A színész lehet minden idők legsikeresebb fogadója, ugyanis 2016 áprilisában azt vallotta, a szezon elején 100 fontot tett arra, hogy a Leicester City FC nyeri meg az angol labdarúgó-bajnokságot, akikre a szorzó akkor 5000/1 volt és a csapat rendkívül esélytelennek számított. Hihetetlen módon aztán májusban mégis az első helyen végeztek. Hogy Tom Hanks valóban megtette-e azt az összeget, az ködös, ugyanis amikor a riporter visszakérdezett, a színész szórakozottan csak annyit válaszolt: „Talán igen, talán nem.”

Akivel semmiképp se utazz

Köztudott, és mémmé is vált, hogy ha Tom Hanks a kapitány, bármilyen jármű az, ne szállj fel rá. Akármi történhet: lezuhansz, megtámadnak a kalózok, fuccsba megy az űrsétád vagy éppen a repülőtér tranzitzónájában rekedsz évekre… Így volt ez a Ryan közlegény megmentése, a Sully – Csoda a Hudson folyón, a Philips kapitány, a Terminál és az Apollo 13 esetében is. Az pedig szintén tény, hogy Hanks kifejezetten szereti a vizet, hiszen a Számkivetett, a Joe és a vulkán és A nagy csobbanás című filmekben is úszik egyet… pontosabban a víz fogságába esik. Mindezt talán a Philips kapitányban járatta csúcsra: a filmben hajóskapitány volt, aki a nyílt vízen kerül bajba.

Harmadik – talán függősége – Meg Ryan, ugyanis a héten 25 éve bemutatott A szerelem hullámhosszánban, a magyar Illatszertár című regényből feldolgozott A szerelem hálójában, majd 2015-ben a színésznő által rendezett Ithaca című filmben egyaránt egy párt vagy épp házaspárt alakítanak a színésznővel. Ezen kívül még ugyancsak 2015-ben egy dokumentumfilmben vettek részt (Everything Is Copy), és természetesen nem maradhat ki a Joe és a vulkán című vígjáték 1990-ből, ahol mindez elkezdődött. Talán Hanks úgy is mondhatná: „és onnantól kezdve olyanok voltunk, mint borsó meg a héja.”

Tom Hanks a Sully - Csoda a Hudson folyón premierjén.
Fotó: Shutterstock

Aki megtalálja azt, ami elveszett

Tom Hanks, ahelyett, hogy napi rendszerességgel szelfiket osztogatna magáról, pár éve egy nagyon furcsa szokásba kezdett közösségi oldalain. Az utcán és közösségi tereken elvesztett tárgyakat posztol, melyekhez furfangos képaláírást csatol. Képeiből ítélve egyébként leginkább kesztyűt veszít el az ember, no meg fél pár cipőt, papucsot…

Hanks nem feltétlenül azért posztolja ezeket, hogy e darabok egykori gazdái rátaláljanak elveszettnek hitt tárgyaikra, bár volt ilyenre is példa. Az ok sokkal metaforikusabb. „Ez olyan, mint egy vizuális haiku az elkülönülésről, veszteségről, magányról vagy talán épp a szabadságról egy nagyvárosban. Egy fél pár kesztyű keresi a párját, hát nem ilyen amúgy a világ is?"

Idézőjel ikon

Nem mi is hátrahagyott kesztyűk vagyunk, akik keressük, ha jobb kezesek vagyunk, akkor a balt, ha bal kezesek, akkor a jobb felünket?

Tom Hanks egy különleges hollywoodi figura. Példás családi életet él, a színésznő-énekesnő feleségével, Rita Wilsonnal 1988 óta házasok. Bölcsen választ filmszerepeket: ötször dolgozott már együtt Steven Spielberggel, Az elit alakulat című minisorozatban rendezőként is részt vett, és nem utolsósorban ő Woody hangja is a Toy Storyban. Két éve egyébként Elnöki Szabadság-érdemrendet kapott Obamától, sőt a Napóleon által alapított Francia Köztársaság Becsületrendje kitüntetését is kitűzhette. Bölcsen választja autóit és kedvenc városait is: 2016 novemberében két hónapig forgatott Budapesten, ekkor egy Kispolskit nézett ki magának és elismerően szólt fővárosunkról: "Én San Franciscó-i vagyok, szerintem San Francisco a világ legszebb városa, de azt kell mondanom, Budapest egy milliméterrel sincs lemaradva mögötte."

Idézőjel ikon

Egyik oldalon hegyek, a másikon síkság és középen a Duna. Ahogy az egész este ki van világítva, az valami mesés.

Tom Hanks és Rita Wilson a Halálsoron premierjén, 1999-ben
Fotó: Shutterstock
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Charlie Simms
Charlie Simms
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.