4 nap a Balaton-felvidéken: tippek, látnivalók, programterv!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bár a Balaton környékén a nyári kánikulában meg sem lehet moccanni, ősszel mégis hirtelen mellőzötté válik a kedvenc tavunk - méltatlanul. Ugyanis egyre többen dolgoznak azon, hogy a hidegebb évszakokban is izgalmas úti cél legyen.

Épphogy kezdetét vette az ősz, mi már azt számoljuk, hogy mikor pihenhetünk egyet karácsonykor. Ennek valószínűleg a hirtelen támadt hideg is okozója lehet. Szerencsére azonban nem kell sokat várnunk, hogy szusszanhassunk egyet, ugyanis idén október 23. egy négynapos hosszú hétvégével ajándékoz meg minket. Mi meg is terveztük, hogy hogy nézne ki az ideális minivakációnk a Balaton-felvidéken - ezúttal strandolás nélkül.

Első nap: Bemelegítő kirándulás Tihanyban és nagyvázsonyi várlátogatás

Kezdd a napot Balatonfüreden, és reggelizz bőségesen, ugyanis napközben szükséged lesz az energiára. A kikötő melletti Karolina Kávéházban békebeli hangulatban tál omlettet vagy roppanós virslit, ha pedig édesszájú vagy, akkor feltétlenül meg kell kóstolnod a Karolina nagymama örökségéből merített süteményeket. Feljebb a városban, a Zsigmond utcában a századfordulót idéző, kávéházi miliőben kortyolhatod el a kávédat egy szelet klasszikus torta vagy pogácsa társaságában a Bergmann Cukrászdában.

Tihany a Balaton északi partjának kihagyhatatlan állomása.
Fotó: Shutterstock

Ideje felhúznod a túrabakancsot, a part menti úton negyed órányi autóútra ugyanis a Tihanyi-félsziget természeti csodái várnak. Parkolj a Belső-tónál, és indulj kirándulni a gejzírkúpokhoz és barátlakásokhoz, vagy akár túrázd körbe az egész tavat. A Tihanyi apátságtól bámulatos kilátás nyílik a Balatonra, és ugyan a beépítések miatt a híres tihanyi visszhang nem válaszol majd, ha a völgybe kiabálsz, de a környéken rengeteg éttermet találsz, ahol felmelegedhetsz és megebédelhetsz. Mi a rusztikus Régi Idők Udvara Skanzent és Éttermet ajánljuk, ahol régi, paraszti berendezési tárgyak között nevezhetsz be egy magyaros ebédre.

Délután vedd célba Nagyvázsonyt és a Kinizsi-várat, az egyik leghíresebb középkori erődítményt, ahol egykor maga Kinizsi Pál lakott. Teljes áron 900, kedvezményesen pedig 690 forintért válthatsz jegyet. A toronyból beláthatod a környék erdeit és mezőit, és talán kedvet kapsz a pálos kolostorhoz, az Ilona kápolnához és a Szent Erzsébet kolostorromokhoz vezető körtúrához is.

Második nap: A Balaton-felvidéki állat- és növényvilágtól a Tapolcai-tavasbarlangig

Vasárnap reggel irány a káptalantóti Liliomkert piac! Ha szereted a kézműves termékeket, a helyi finomságokat és a régiségeket, mindenképpen ott a helyed Magyarország egyik legelbűvölőbb piacán. Érdemes korán érkezned, ugyanis délelőtt már élet-halál harc folyik a szabad helyekért a parkolóban. Attól azonban biztosan nem kell tartanod, hogy csak hűlt helyét találod a standoknak, az árusok esőben és fagyban is mindenkit széles mosollyal várnak. A piacon reggelizni és kávézni is tudsz.

Ugyan a második nap a könnyű sétáké, nem árt, ha kényelmes cipőt húzol. Szentbékkállán ellátogathatsz a kőtengerhez. A rövid körkirándulás legizgalmasabb pontja az ingókő: a tíz tonnás sziklatömb csak három ponton támaszkodik az alatta levő kőre, ezért ha ráállsz és teljes testsúlyodat bevetve nekigyürkőzöl, néhány centiméternyit elmozdíthatod.

A gyerkőcök egyik kedvenc programja lehet a Salföld Major, ahol megismerkedhetnek az őshonos magyar háziállatfajtákkal, lovagolhatnak vagy lovas kocsizhatnak. A felnőtt belépő 600, a kedvezményes 500, a 14 éven aluli pedig 400 forint. A major mellett található Pajta Galéria Étterem és Panzióban megebédelhettek, sőt meg is szállhattok.

Ha növényrajongó vagy, akkor a domboldalba épült, lépcsőzetesen kialakított Folly Arborétum és örökzöldjei biztosan elkápráztatnak majd. A borászatában pedig megkóstolhatod a helyi borokat. Felnőtt jegyet 1200, kedvezményeset pedig 700 forintért is válthatsz, de lehetőséged van borozással egybekötött belépőt is vásárolni 2900 vagy 3700 forintért.

Sétálj a tapolcai Malom-tó körül.
Fotó: Shutterstock

Tapolca innen csupán fél óra autóút. Tervezd délutánra a Tapolcai-tavasbarlangot, ahol egy csónakban evezve járhatod be a földalatti barlangrendszert. Felnőtt belépőt 2000, kedvezményeset 1800, 14 éven alulit pedig 1500 forintért vehetsz. Ha kevésbé kalandos kirándulásra vágysz, sétálj az aranyhalakkal teli Malom-tó környékén.

Harmadik nap: A föld alatt és felett

A balatonedericsi Csodabogyós-barlang szuper program lehet, ha a tavasbarlangi csónakázást is szeretted. A Csodabogyós más, mint a legtöbb hazai barlang, ugyanis itt nem utcai ruhában vezetnek körbe az érdekesebbnél érdekesebb sztalaktitok és sztalagmitok között, hanem valódi barlangász felszerelésbe öltöztetnek, hiszen sok szakaszon majd csúsznod-másznod kell. A barlang honlapjának naptárában nyomon követheted, hogy mikor milyen túrákat indítanak, ezekre előre bejelentkezhetsz. Az áruk a hosszuktól és az érkező csoport létszámától függ, fejenként 5-10.000 forinttal számolj.

Kirándulj el a szigligeti várhoz.
Fotó: Shutterstock

A közelben találod a szigligeti várat is, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a Balatonra, a környék hegyeire és a legelésző állatokra. Felnőtt belépőt 800, 18 éven alulit pedig 400 forintért válthatsz. Estére egy kis badacsonyi borozást ajánlunk a badacsonytomaji sétálóutcán.

Negyedik nap: Kastély és sztúpa

Ha a Balaton észak-nyugati csücskében jársz, nem hagyhatod ki Keszthelyt és a Festetics-kastélyt, ami hat állandó kiállítással és egy szépséges parkkal vár. Októbertől reggel 10-től délután 5 óráig tart nyitva. Október 23-án ingyenes a belépés, de ha másik napon érkeznél, a felnőtt alapjegy 2500, a 26 éves kor alatti belépő pedig 1250 forint.

Ne hagyd ki a keszthelyi Festetics-kastélyt sem. Október 23-án ingyenes a belépés.
Fotó: Shutterstock

Zalaszántón, Keszthelytől fél órára, belekóstolhatsz a buddhista kultúrába is, ugyanis itt, a Kovácsi-hegy erdei tisztásán találhatod Európa egyik legnagyobb sztúpáját. A parkolótól erdei út vezet a sztúpához.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fejes Réka
Fejes Réka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.