Hogy mi köze volt a pontynak a keresztes hadjáratok alakulásához? Első hallásra talán semmi, de ha tisztában vagyunk az akkor élt európaiak életkörülményeivel, akkor már biztosan kapiskáljuk, hogy hol van a kutya elásva, jobban mondva, hol nem ástak halastavakat.
Bár igazán keveset tudunk a különböző népek konyháinak történelméről, hiszen a bizonyítékokat többnyire elfogyasztották, az évszázadok során egy-egy fogás sorsfordító erővel bírt. Ha az első keresztes hadjárat katonáit az akkoriban mellőzött ponttyal etették volna, könnyen lehet, hogy minden másképp alakul. Tom Nealon Forradalmak az ebédlőasztalon című könyvéből megtudtuk, hogy mi volt a szerepe ennek a halnak a keresztes háborúk idején.
A római étrend
A ponty és a keresztes háború viszonya egészen a Római Birodalomig vezethető vissza. Ugyanis a haltenyésztés kultúráját a rómaiak adták át Európának - a folyókban és tavakban korszerű módszerekkel tudták szaporítani a később asztalra kerülő halat, ami egy változatos és egészséges étrend részévé vált. A birodalom bukásával azonban a haltenyésztés is hanyatlásnak indult Nyugaton, Keleten viszont tovább virágzott a kultúra és halfogyasztás hagyománya.
Kenyér van, sör van. Mi kell még?
Hatszáz évvel később, 1095-ben II. Orbán pápa hadba küldte a keresztény nemzeteket, hogy foglalják vissza Jeruzsálemet a muszlimoktól. Ebben az időben betegségek sora sújtotta az alultáplált és fehérjehiányban szenvedő parasztságot, akik többnyire kenyéren, levesen és sörön éltek, amikor éppen élelemhez jutottak. A pápa minden problémájuk és az Európát sújtó szerencsétlenségek forrásaként a muszlimokat nevezte meg, ezért a parasztok lelkesen csatlakoztak az ellenük induló hadsereghez. Ám amíg a középkorban Európában sötétség honolt, az iszlámé fejlett kultúra volt, ahol virágoztak a tudományok, többek között az orvostudomány is, és nem mellesleg a halászat és a pontytenyésztés is, ami hozzájárult a Nyugat és Kelet fehérjebevitele közötti különbséghez.
A Szegények Hadjárata
Az ötven ezer, többségében éhes és gyengén felszerelt parasztból álló hadsereg egy Péter nevű remetével az élén – aki ironikusan nagy halevő hírében állt - útja során mindenütt fosztogatott és gyilkolt, pedig ha magukkal vittek volna néhányat a párhuzamos gazdaságot működtető zsidók tavaiban úszkáló pontyokból, hogy hazatérve tovább tenyésszék őket, akár jól is lakhattak volna. Konstantinápolyba érve folytatták a gátlástalan fosztogatást, annak ellenére, hogy a városban egészséges és erejük teljében levő keresztényekkel is találkoztak, ráadásul a mendemondák ellenére a helyiek nem akarták megnyúzni őket, hogy hozzájuthassanak a bőrük alatt megbúvó kincsekhez. Később a Boszporusz partján táboroztak le, Péter pedig arra buzdította az éhes hadat, hogy bátran falatozzanak az elhullott törökből.
Proteint Európába!
Amíg Péter erősítésért indult, az 1096-os csatában vereséget szenvedett a hadsereg. Szerencsére Amiens-be visszatérve Péter jó pár pontyot magával vitt annak reményében, hogy ismét beindítja a haltenyésztést. Hála neki, az elkövetkező években halétkeken nevelt katonák ezrei indultak meg ismét a Szentföld felé.
