A legjobb kalandparkok a Balaton környékén

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hiába próbáljuk kizárni a tudatunkból, közeledik az ősz - vele együtt pedig a strandszezon vége is. De ettől még bőven lesz mit csinálni a Balaton környékén. Elhoztuk neked az öt kedvenc kalandparkunkat, ahol a fák lombkoronái között teheted próbára az ügyességed.

Idén nyáron jutottam el életemben először kalandparkba egy lánybúcsú keretein belül. Addig nem különösebben vonzott, hogy bukósisakban, hevederbe csomózva sétálgassak át fák közé kifeszített függőhidakon. Aztán felmásztam az első akadályra, és miután körbetekintettem, rájöttem, hogy sokkal többről van szó mint egy könnyed talaj feletti sétáról. Mire eljutottam a pálya végéig, mászófalakon húztam át magam, a levegőben függő hordókon kúsztam keresztül, sőt még egy kifeszített kötélen is átbicikliztem. Rájöttem, hogy a kalandpark igenis szuper program. Elhoztam neked a kedvenceimet a Balaton körül, amik nem csak izgalmasak, idilli környezetben kaptak helyet.

Tihanyi Kalandsziget

A Tihanyi-félsziget maga a romantika a meredek utcácskáival, a balatoni kilátással és a nyáron virágzó levendulamezőkkel. Miután bebarangoltad a környéket, sétáltál a Belső-tó körül vagy elkirándultál a gejzírkúpokhoz, benevezhetsz egy kalandtúrára a Tihanyi Kalandszigeten. Hat különböző pálya hatvan akadálya várja a kalandorokat. A Gyermekvilágban a legapróbbak két éves kortól mászhatnak szülői felügyelet mellett, ahol mini lecsúszópálya, homokozó és trambulin is található.

A zöld pályák 130 centi feletti magasságtól használhatók, a kék pályákat pedig az óriás lecsúszópályával zárhatod. Ha nagyobb társasággal érkezel, öt fő felett érdemes előre bejelentkezni, hogy ne a tömött pályáknál érjen meglepetés.

Árak: A Gyerekvilágba 1,5 órára 1700 forint a belépő, a zöld pályákra szintén 1700, a kék pályákra pedig 2900 fejenként. Az árak tartalmazzák a begyakorló pálya használatát, a mászófelszerelést, és a balesetbiztosítást is az adott pálya használatán felül.

Nyitva tartás: Minden nap 9 és 19 óra között.

Cím: 8237 Tihany, Lepkesor 29.

Balatonfűzfői Serpa Kalandpark

Fűzfőn a parton a környék legfinomabb keszegét kóstolhatod meg, feljebb, a hegyen pedig bobozhatsz, vagy rosszabb időben az uszodát is meglátogathatod. Vele szemben található a Serpa Kalandpark, ami az átlagosnál nehezebb pályákat ígér, ezért a kalandösvényeket 5-6 éves kortól lehet igénybe venni. A kisebbek a mászótornyon próbálkozhatnak, akik pedig félnek a magasban a talajon próbálhatják ki magukat íjászatban.

Árak: Az árak pályánként és nehézségi szint szerint változnak 1500 és 500 forint között. 600 forintért használhatod a mászótornyot, a drótkötél csúszdát és íjászkodhatsz (10 lövéssel).

Nyitva tartás: A kalandpark augusztus végéig minden nap 10 és 19 óra között tart nyitva, szeptembertől október végéig pedig hétvégenként és ünnepnapokon 10 és 17 óra között.

Cím: 8175 Balatonfűzfő, Uszoda utca 2.

Zamárdi Kalandpark

A déli parton a Zamárdi Kalandpark vár, ahol a négy kalandpályán kívül rengeteg más izgalmas lehetőség is van. A harmincötezer négyzetméteres ligetben suhanhatsz a csúszópályákon, a mélybe vetheted magad az ugrótoronyról, kipróbálhatod a vízidodzsemet, a vízigolyót vagy a vízihengert, az apróságok pedig élménygőzösözhetnek, kikeveredhetnek a labirintusból vagy akár aranyat is moshatnak.

Árak: A gyerek pályákra 3000 (130 centiig), a junior pályákra 3800 (130-150 centiig), a felnőtt pályákra pedig 4900 forint fejenként a belépő.

Nyitva tartás: Minden nap 10 és 19 óra között.

Cím: 8621 Zamárdi, Siófoki út

Balatonfüredi Extrém Kalandpark

Balatonfüred a séták városa, főként ha egy kellemes őszi napról van szó. A gyönyörű, régi házak, a víz közelsége és az árnyas park mindig biztos kikapcsolódást jelentenek. De Füreden akkor is lazíthatsz, ha az aktív kikapcsolódás híve vagy. Az Extrém Kalandpark bringaparkkal, mászófallal, csúszó- és akadálypályával vár, ami a különböző nehézségi szinteknek megfelelően 144 elemet tartalmaz.

A bébipályán a legapróbbak is mászhatnak, aki pedig kihívásra vágyik, megküzdhet az extrém felnőtt pályával. Árak: A korlátlan pályahasználat gyerekeknek 4000, felnőtteknek 500 forint. A gyerek pálya 2000, a felnőtt 3000 forint, a csúszópálya pedig alkalmanként 1000 forint. A mászófalat 500 forintért használhatod, biciklit 2500 forintért kölcsönözhetsz egy napra.

Nyitva tartás: Szeptember 11-ig a kalandpark minden nap nyitva tart 10 és 19 óra között, utána a hónap végéig csak hétvégén 10 és 18 óra között.

Cím: 8230 Balatonfüred, Tihany felé a körforgalom után jobbra

Kislődi Sobri Jóska Élménypark

Ha kicsit messzebb is merészkednél a Balaton partjától, vedd célba a Bakonyban a kislődi Sobri Jóska Élményparkot. Itt Magyarország leghosszabb drótkötélpályája vár. A különböző pályák más nehézségi szintűek, ezért gyerekek is használhatják a magasságuknak megfelelőt. A kalandösvényeken kívül rengeteg játékot kipróbálhatsz, többek között bobozhatsz, fára mászhatsz, gokartozhatsz, jetskizhetsz vagy lézerharcolhatsz is.

Árak: A 3000 forintos belépővel használhatod a a tutajokat, sportpályákat, játszótereket, a vízi akadálypályát és élményparkot, a Hámori-strandot és az állatsimogatót, a 300 forintos gyerek jeggyel (5 éves korig) és az 5000 forintos felnőtt jeggyel pedig minden mást is igénybe vehetsz, beleértve a drótkötélpályát.

Nyitva tartás: Minden nap 10 és 19 óra között.

Cím: Kislőd

Ha pedig a nagy csúszás-mászás-suhanásban megéheznél, a Balaton legjobb éttermeit itt találod:

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fejes Réka
Fejes Réka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.