Eddig azt hittem, gyűlölöm a Balaton Soundot - aztán elmentem Zamárdiba

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Eddig azt hittem, hogy viszolygok a Balaton Sound gondolatától is, aztán hétvégén mégis elmentem Zamárdiba, és váratlanul jót mulattam. Mesélek.

Imádom a fesztiválokat: 2006-ban ott voltam azon az EFOTT-on, aminek a helyszíne a Balaton Sound ötletét adta, majd a rákövetkező évben pedig az első Soundon is. Azóta viszont a stílusa miatt tudatosan távol tartottam magam tőle. Idén mégis úgy alakult, hogy mivel senki nem jelentkezett a szerkesztőségben, hogy írna a Soundról, úgy döntöttem, elmegyek én rácsodálkozni az első látogatásom óta - állítólag - prémiummá avanzsált Balaton-parti bulira, tényleg annyira pocsék-e, mint én azt eddig gondoltam.

Nappal strandolás
Fotó: mimi / Dívány

Előítéleteim azok voltak bőven: biztos voltam benne, hogy nagyon ki fogok lógni a kipattintva veretők közül, a szeletelős zenétől meg három perc alatt migrént kapok. Aztán Zamárdi felé tartva úgy döntöttem, nem utálkozom feleslegesen, inkább kipróbálom, mit szeretnek ezen az egészen mások.

Úgyhogy a Sound utolsó napját fürdőruhában bólogattam végig, kezemben koktéllal az egyik stégen, estére pedig azon kaptam magam, hogy vigyorogva ráztam a seggem a lakossági house-ra a vurstli hangulatú nagyszínpad előtt. Oké, kellett hozzá pár pia, és nem is bírtam éjfélnél tovább, de élménynek baromi érdekes volt.

Éjjel veretés
Fotó: mimi / Dívány

Merthogy tök jó volt kilépni a komfortzónámból, és megnézni, hogyan muriznak mások. Főleg, mert bárki bármit mond, a zenétől eltekintve maga a Sound nem különbözik semmiben a többi fesztiváltól. Hiába emlegetik prémiumként, az utolsó napra a saras földnek itt is ázott kutya szaga van, a Toi-Toi-ok (bocs, Yoo-k) ugyanolyan undorítóak, a kaják, piák éppen olyanok - és éppen annyira túlárazottak -, mint bármelyik másik nagy fesztiválon. 

Összességében jól éreztem magam, és ehhez csak egyszerűen annyi kellett, hogy belássam, hogy ha az ember nem a hibákat keresi, hanem tud röhögni másokon - és magán -, akkor jó lesz a muri. Délben a műfüvön menetelő, bekészült arcok és műanyag macák ide vagy oda.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mimi
mimi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.