Milánói divathét: elmosódtak a nemi szerepek a Guccinál

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A felhozatalt elnézve szükség lesz valami bézsre és kockásra is. Mutatjuk mi a menő az olaszoknál!

A New York-i és a londoni divathét után Milánóban is lezavarták a 2018-as őszi-téli kollekciók bemutatását. A hajtás után mutatjuk, hogy ezúttal mivel sokkolt a Gucci, mit adna ránk a Dolce & Gabbana és a Versace, de mutatjuk a kedvenc szettjeinket is!

Elmossa a határokat a Gucci

“Mi vagyunk saját életünk Dr. Frankensteinjei” – mondta az olasz divatház vezető tervezője, Alessandro Michele a Cyborg névre keresztelt kollekcióról, ami egyfajta metaforája volt annak, ahogyan ma az emberek meghatározzák az identitásaikat. Michele szerint eddig is képesek voltunk reprodukálni magunkat, de már továbbléptünk, most inkább az a kérdés, hogy mit akarunk és kik akarunk lenni. Ezt bizonyítva a modelleknél is lebontódtak, elmosódtak a nemi szerepek, transzhumán hangulat uralta a kifutót.

Galéria ikon

34

A saját fejének mását tartja a Gucci modellje a kezében.
Galéria: Milánói divathét 2018 ősz-tél
Fotó: Pietro D'aprano / Getty Images Hungary

A hátborzongató, de szenzációs kollekciót javarészt a feminista filozófus, Donna Haraway 1984-es “Cyborg Manifesto: Science, Technology, and Socialist-Feminism in the Late Twentieth Century” írása ihlette, de a különböző kultúrák által használt szimbólumok is jelen voltak. Egy kifutón vonult az orosz fejkendő, a japán pagodakalap, az angol tweed, a skót kocka, a 20-as évek showgirlje, a Fair Isle mintás kötött pulóver és a 80-as évek olasz üzletembere. Mindezek Gucci logókkal megfejelve, de olyan hangzatos sikersztorikat is beemelt a tervező a kollekcióba, mint a Sega, a Paramount Picture, a Major League Baseball, a mangakultúra vagy Russ Meyer filmrendező.

Tehát a Guccinak idén is sikerült felkelteni a kevésbé divatérzékeny emberek figyelmét is kollekcióra, és ezzel a márka filozófiájára. Sőt Instagram-oldalukon még azt is megmagyarázták, hogy miért rendeztek be egy kórházi műtőt a kifutóra. Ez jelképezi ugyanis a tervezőnek azt a munkafolyamatát, mikor összevág majd újra összepasszint anyagokat, hogy azokból valami új jöhessen létre.

Galéria ikon

34

Szimbolika szimbolika hátán a Guccinál.
Galéria: Milánói divathét 2018 ősz-tél
Fotó: Estrop / Getty Images Hungary

Koppintás és adakozás

A koppintás balhé ezúttal sem maradt el, míg tavaly földönkívüliek lopásával gyanúsították meg a Guccit, ezúttal a levágott fejeket többen tulajdonították Rick Owens dizájnernek, aki 2009-es kollekciójában egyszer már elsütötte ezt a hatásvadász poént a kifutón.

A bemutató után pár nappal az olasz luxusmárka közleményt adott ki, mely szerint 500 ezer dollárt, azaz nagyjából 126,8 millió forintot ajánlanak fel az amerikai fegyvertartás szigorításáért tüntető fiataloknak. A Gucci arra a februári tragédiára reagált, amiben 17-en meghaltak és többen megsérültek, mikor a floridai Parkland egyik középiskolájának korábbi diákja lövöldözni kezdett. A március 24-i washingtoni tüntetést a fegyvertartás szigorításáról többek között George Clooney és neje, Oprah Winfrey és Steven Spielberg is támogatta félmillió dollárral.

Így nézett volna ki egy geek Versace rajongó a '80-as és a '90-es években

A tavalyi Gianni Versace előtt tisztelgő kollekció után Donatella Versace jól láthatóan újra a saját útját járja, miközben azért szem előtt tartja a márka örökségét is. A 62 éves tervező szerint az új kollekcióban látható darabokat a '80-as és a '90-es éve világa ihlette, azzal a különbséggel, hogy abban az időszakban, mikor Cindy Crawdford volt a világ egyik legszebb és legismertebb embere, valószínűleg senki nem öltözött volna fel így. Az övekkel és sálakkal felturbózott darabok közül szerettük a punkos Spinédzserek-szetteket, a bőrnadrágokat, a kis fekete ruhákat valamint a kockás kabátokat. Az eddig látottak alapján pedig még azt is megmerjük kockáztatni, hogy a logós sál lesz az új zokni  a következő szezonban.

Galéria ikon

34

Mindent övvel fogunk össze az ősszel a Versace szerint.
Galéria: Milánói divathét 2018 ősz-tél
Fotó: Estrop / Getty Images Hungary

Lassan megalakulhatna már a Dolce & Gabbana egyház

A luxustáskákat cipelő drónoknak és a közösségi oldalakon való aktív jelenlétnek köszönhetően még az is tudomást szerzett a Dolce & Gabbana showról, aki nem akart. Az elsőre talán szentségtörően hangzó Fashion Devotion névre keresztelt kollekcióban minden benne volt, ami az előző évek Dolce & Gabbana ruhatárában: bibliai kiegészítők, zöld, bíborvörös és velencei rózsaszín bársonyanyagok, hímzett darabok, olcsónak tűnő, frappáns szlogenekkel ellátott pólók, állatmintás cuccok és vörös szőnyegre való estélyik. Kattintsatok a galériára és nézzétek meg, hogy mi lesz a divat a magát meleg katolikusnak valló tervezőpáros szerint!

Galéria ikon

34

Fashion Devotion feliratos póló ás angyalkás szoknya a Dolce & Gabbana kifutóján.
Galéria: Milánói divathét 2018 ősz-tél
Fotó: Estrop / Getty Images Hungary

Magyar modellek Milánóban

Az olasz divatfővárosban is szép számmal vonultak magyarok, a kilenc modell összesen húsz bemutatón vett részt a nagyjából egy hetes eseményen. Fábiancsics Alexandra például az Armani, Nagy Evelyn a Dolce & Gabbana, Tóth Laura pedig a No.21 kifutóján kapott helyet. Magyar modellekért kattintsatok a galériára!

+1 Kedvencek

Az előző két divathéthez hasonlóan Milánóban is népszerűnek számított a bézs, a kockás minta, a felemás szettek és a rózsaszín. A galériára kattintva mutatjuk, hogy mivel készül többek között a Fendi, a Moschino vagy a Marni a következő szezonra!

Galéria ikon

42

Tehén mintás pulóver és áttetsző szoknya Tóth Laurán a No.21 kifutóján.
Galéria: Milánói divathét: magyar modellek + kedvencek
Fotó: Estrop / Getty Images Hungary
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.