Golden Globe 2018: egy fekete estélyi is lehet nagyon merész!

Olvasási idő kb. 2 perc

Voltak kakukktojások, de Meryl Streep, Angelina Jolie és Nicole Kidman is betartotta a rendhagyó dress code-ot.

A 75. Golden Globe díjátadóval vette kezdetét a 2018-as vörösszőnyeges szezon Hollywoodban, ahol történelmet írtak a színésznők azzal, hogy feketébe öltözve álltak ki a hazánkba is bepörgött #MeToo illetve a #TimeisUp (Lejárt az idő) mozgalom mellett. Előbbi a Harvey Weinstein irodájából kipattant zaklatási botrány miatt fontos, mivel ezentúl valószínűleg már sosem lesz olyan a filmszakma, mint korábban.

A “Lejárt az idő” kampányt olyan rossz anyagi és társadalmi helyzetben lévő nők védelmére indították, akiket már ért zaklatás, de nem tudták magukat megvédeni. A programhoz több mint 300 szakmabeli, köztük Meryl Streep, Cate Blanchett és Natalie Portman adta a nevét, akik egy 15 millió dolláros alapot hoztak létre a nők védelmének támogatására.

Galéria ikon

32

Galéria: Golden Globe 2018
Fotó: Frazer Harrison / Getty Images Hungary

A gála legünnepeltebb sztárja Oprah Winfrey volt, aki első fekete nőként vehette át a Cecil B. De Mille-életműdíjat. “Túl sokáig nem hittek a nőknek, mikor felszólaltak a hatalomban lévő férfiak elnyomása ellen, de most eljött az idő, hogy ennek vége legyen” – mondta a 63 éves műsorvezető, akinek erősre sikerült beszédét ide kattintva nézheted meg!

A legjobb film a Martin McDonagh által rendezett Három óriásplakát Ebbing határában című alkotás lett, de négy díjat zsebelt be az HBO Hatalmas kis hazugságok című sikersorozata, a 2017-es évek egyik legfigyelemfelketőbb sorozata, a Szolgálólány meséje pedig két díjat kapott. Tehát itt is taroltak a női témákat feldolgozó filmek.

Galéria ikon

32

Galéria: Golden Globe 2018
Fotó: Frazer Harrison / Getty Images Hungary

És hogy milyenek voltak a tüntetőleg viselt fekete ruhák? A legtöbb híresség földig érő estélyit választott, ment az áttetsző, a félvállas, az ezüsttel kombinált és a mélyen dekoltált dizájnerruha is. Kattints a galériára és nézd meg, hogy miben mondott nemet a nők zaklatására Nicole Kidman, Angelina Jolie, Sarah Jessica Parker vagy Salma Hayek! A nyertesek teljes listáját ide kattintva találod, itt pedig lecsekkolhatod  a mi önjelölt divatnagykövetünk, Vajna Tímea újrahasznosított Dior ruháját is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.