Egy békéscsabai hotel lett az év szállása

Olvasási idő kb. 3 perc

Tiszafüred, a békéscsabai Luxus Wellness Apartman és a Nyíregyházi Állatpark nyerték az idei Év Szállása verseny fődíjait. A most 10 éves Szallas.hu történetében 5. alkalommal meghirdetett megmérettetésen a végső sorrend 161.490 szavazat, 679.700 vendégértékelés és a szakmai zsűri véleménye alapján állt össze. Díjazták a Turizmus Szakma Példaképét is, aki idén Tóth Ákos, az Utazómajom megálmodója lett.

Az idei Év Szállása verseny bizonyítja, hogy az egyediség és mintaszerű működés nem mindig a mérethez és nagy szobaszámhoz köthető. „A 2017-es Év Szállása verseny abszolút fődíját elnyerő békéscsabai Luxus Wellness Apartman különleges kialakításával és megoldásaival – így például tengeri akváriummal – várja és kápráztatja el vendégeit. A szálláshely egyedi megvalósítása példaértékű lehet bármely kategóriában, amit a kimagasló értékelések is alátámasztanak” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője.

A szakember hozzátette, a belföldi turizmus folyamatos bővülése most már a kisebb szobaszámmal működő szálláshelyeken is képes megteremteni a különleges vendéglátói álmok megvalósítását. Az Év Turisztikai Települése díjat idén a Tisza-tó „fővárosa”, Tiszafüred kapta. „Egy-egy szálláshely, történelmi látnivaló vagy turisztikai attrakció vonzza az utazókat, de könnyen elveszíthetjük ezt az érdeklődést, ha rendezetlen a település, felkészületlen a vendéglátás. Tiszafüred mintapéldája, hogy képes összefogni az egész város annak érdekében, hogy az ideérkező vendégek minden szempontból maximálisan jól érezzék magukat. Ennek eredménye a kimagasló forgalomban és kiváló vendégértékelésekben is tetten érhető, Tiszafüred lényegében egy egész régiót tett újra vonzóvá” – emelte ki Szigetvári József.

Idén az Év Turisztikai Attrakciója a szavazatok közel felét elnyerő Nyíregyházi Állatpark lett. A 30 hektáros területen sokszínű állatvilág több mint 500 faja, és több mint 5000 egyede él, melyek között olyan különlegességekkel találkozhatnak a látogatók, mint a fehér tigris, az afrikai elefánt vagy a jegesmedve. Az Utazómajom a legjobb turisztikai újítás idén Az Év Szállása verseny tavaly bővült az ifj. Papp Imre-emlékdíjjal, amit újszerű utazási terméket bevezető konkrét személynek ítélnek oda. Az elismerést 2017-ben Tóth Ákos, az Utazómajom elindítója kapta a turizmus területén bevezetett merész, újító megoldásáért. „Tóth Ákos nem a turizmusból jött, s e tekintetben az Utazómajom indulása kicsit hasonlít a Szallas.hu-éra, amit két informatikus, Dorcsinecz József és Varga Zoltán alapított. Tóth Ákos is saját erőből, alázattal épített fel valamit, és formál át egy teljes iparágat. Ő az a példakép, akinek a teljesítményét mindenki elismeri” – kommentálta Szigetvári József.

Fotó: Nyíregyháza Állatpark

FŐDÍJAK Év Szállása 2017:

Luxus Wellness Apartman, Békéscsaba

Év Turisztikai Települése 2017: Tiszafüred

Hotel Of The Year 2017: Villa Adriana, Rab (Horvátország)

Év Turisztikai Attrakciója 2017: Nyíregyházi Állatpark

II. hely: Zsolnay Kulturális Negyed

III. hely: Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

Év Konferencia Hotele 2017: Abacus Business & Wellness Hotel ****, Herceghalom

Fotó: Szallas.hu

KÜLÖNDÍJAK I. Szakmai díjak (zsűri döntése alapján)

4-5 csillagos szálloda - 70 férőhely felett:

1. Lifestyle Hotel Mátra ****+superior, Mátraháza

2. MJUS WORLD Resort & Thermal Park Hotel ****, Körmend

3. MenDan Magic Spa & Wellness ****+superior, Zalakaros

3. Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

4-5 csillagos szálloda - 70 férőhely alatt:

1. Castellum Hotel ****, Hollókő

2. Imola Hotel Platán ****+superior, Eger

3. Barack Thermal Hotel & Spa ****, Tiszakécske

1-3 csillagos szálloda:

1. Pole Position Beach Hotel **, Balatonszárszó

2. Park Hotel ***, Gyula

3. Hunor Hotel és Étterem, Vásárosnamény

Panzió, apartman, vendégház:

1. Sólyomvár-lak, Komlóska

2. Luxus Wellness Apartman, Békéscsaba

3. Villa Ria, Badacsony

Fotó: Szallas.hu

II. Népszerűségi díjak (szavazatok száma alapján)

4-5 csillagos szálloda:

1. Hotel Silver ****+superior, Hajdúszoboszló

2. Komló Hotel ****, Gyula

3. Royal Club Hotel ****+superior, Visegrád

1-3 csillagos szálloda:

1. Hotel Unicornis ***+superior, Eger

2. Art Hotel ***, Zalakaros

3. Hotel Marina ***+superior, Balatonfüred

Panzió, apartman, vendégház:

1. Silver Major Vendégház, Hajdúszoboszló

2. Deluxe Apartman, Nyíregyháza

3. Hotel Royal Panzió, Cserkeszőlő

Fotó: Szallas.hu

III. Minőségi díjak (vendégértékelések alapján)

4-5 csillagos szálloda - 70 férőhely felett:

1. Hotel Wellamarin ****, Zamárdi

2. MJUS WORLD Resort & Thermal Park Hotel ****, Körmend

3. Portobello Wellness & Yacht Hotel, Esztergom

4-5 csillagos szálloda - 70 férőhely alatt:

1. Hotel Cascade Resort Spa & Conference****, Demjén

2. Wellness Hotel Gyula ****+superior

3. Kastélyhotel Sasvár Resort Parádsasvár

1-3 csillagos szálloda:

1. Art Hotel ***, Zalakaros

2. Hotel Panoráma Balatongyörök ***

3. Hotel Szárcsa ***, Székesfehérvár

Panzió, apartman, vendégház:

1. Szilágyi Party-Service Vendégház, Gyula

2. Luxus Wellness Apartman, Békéscsaba

3. Patóhegyi Borházfalu, Petrikeresztúr

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.