A Zara már megint egy művésztől inspirálódott

Zanza!

Ezúttal egy táskát díszítő mintáról derült ki, hogy nem a fast fashion óriás belső tervezői készítették.

A fast fashion óriásról persze köztudott, hogy ami tetszik a tervezőinek, azt bizony nem félnek kicsit silányabb minőségben és az esetleges perek miatt kisebb-nagyobb változtatásokkal reprodukálni. A legújabb lopásgyanús termék esetében azonban nem nagyon foglalkoztak a formalitásokkal a Zaránál, és egy az egyben lemásolták egy Instagram-művész rajzait.

Enyveskezű lézerek

A 24 éves német művész követői azonban résen voltak, és kiszúrták, hogy a lézerrel telerajzolt táskára Boris Schmitz amúgy elég könnyen azonosítható rajzaiból is felkerült egy-kettő. Boris szerint őt senki nem kereste meg a táskával kapcsolatban. Úgy tűnik nem akarták ilyesmivel lassítani a hétről-hétre kötelezően előállítandó új „kollekciók” piacra dobását a tervezők, inkább körülnéztek gyorsan a neten, és ami elnyerte a tetszésüket, azt feldobták a táskákra. Boris ugyanis azt mondja, neki a többi rajz is ismerős innen-onnan. Szerinte egy másik illusztrátor, a török Annes Bil munkáit is meglovasították a Zarások, a francia Christophe Louis Quibe pedig nem kevesebb, mint négy különböző rajzát látta viszont a táskán.

Perelj, Boris!

Annak ellenére, hogy ennél egyértelműbb esetet keresve sem találni lopás témakörben, Boris egyébként egyelőre nem döntötte el, beperli-e a Zarát. „Sajnos nekik ez csak a pénzről és a profitról szól, az már nem nagyon érdekli őket, milyen forrásból merítenek” – nyilatkozta a The Fashin Law-nak az illusztrátor.

A Zara honlapokról egyébként időközben eltűntek a 119 dollárra (31 ezer forint) beárazott bőrtáskák, szóval vagy a világ összes országában elkapkodták a furcsa kiegészítőt, vagy kapcsolt a divatóriás és még egy lehetséges per előtt bezúzatta az összeset. Micsoda pazarlás.

Blogmustra