Erdem x H&M: mutatjuk a teljes kollekciót, árakkal!

Olvasási idő kb. 2 perc

Idén november 2. lesz a nap, amikor a H&M és Erdem rajongók tömegjelenetet rendeznek a Váci utcában: ekkor debütál ugyanis a svéd márka 2017-es dizájner kollaborációja, az Erdem x H&M kollekció. Mi most mutatjuk az árakat és a teljes kollekciót tárgyfotókon, hogy tudd, miért érdemes korán kelni azon a borongós őszi napon.

Ahogy azt megszokhattuk, nincs ősz H&M dizájner együttműködés nélkül: bár a tavalyi Kenzo kollekció nem szólt akkorát, mint a Balmain vagy még korábban a Wang, vagy a Versace, de ezek szerint ez nem vette el a H&M kedvét attól, hogy tovább próbálkozzon a dizájnerekkel.

Galéria ikon

88

Galéria: Erdem x H&M: a kollekció, árakkal
Fotó: h&m

Idén Erdem Moralıoğlura esett a választásuk, a török gyökerekkel rendelkező, kanadai tervezőre, akinek vörösszőnyeges ruháit láthattuk már Keira Knightley-n, Katalin hercegnén, Emma Watsonon, Cate Blanchett-en, Marion Cotillard-on, Michelle Williamsen és még folytathatnánk a sort. Itthon a márka talán kevésbé ismert, ugyanis nem kapható az országban, hamisított Erdem cuccokkal sincs tele a piac, és ami a nemzetközi vizeket illeti: az Instagramon is alacsony a követőik száma mondjuk egy Balmainhez képest.

Pedig Moralıoğlu tehetsége vitathatatlan, márkája, az Erdem már 2005-ös indulása után pár évvel számos díjat bezsebelt. 2008-ban a British Fashion Council Fashion Forward Award-ját, 2010-ben a Vogue / British Fashion Council Designer Fashion Fund Award-ot, 2012-ben a British Fashion Council’s New Establishment Awardját, 2014-ben a British Fashion Council’s Womenswear Designer of the Year Awardot és még ezt is sorolhatnánk, akárcsak a márkáért rajongó celebnők neveit.

Galéria ikon

88

Galéria: Erdem x H&M: a kollekció, árakkal
Fotó: h&m

Az Erdem csodás estélyi ruhái és ready-to-wear kollekciói 2014 óta kaphatók online is, például a Net-a-porter-n. Emellett világszerte 170 üzletben lehet Erdem ruhákra szert tenni, például a Barneys New Yorkban, a Bergdorf Goodmannál, Lane Crawfordnál és a Selfridgesben. Az Erdem flagship store a londoni Mayfairben található 2015 óta: ebből azért már ki lehet következtetni, hogy nem filléres ruhákról van szó. Egy maxiruha 3500 euróról indul (kb. 1 millió forint), de van 7000 eurós (kb. 2 millió forint) vörösszőnyeges estélyi is, egy cipő simán 800 euro, blúzok 1000 euro körüli áron, lenge ready-to-wear ruhák 1500 euro környékén vihetők haza.

Galéria ikon

88

Galéria: Erdem x H&M: a kollekció, árakkal
Fotó: August Eriksson / h&m

A márkára jellemző a virágok, nőies sziluettek és kivételesen minőségi anyagok használata, ezek a jegyek visszaköszönnek az Erdem x H&M kollekcióban is. Sőt, eddig férfikollekciót nem tervezett Moralıoğlu, de a H&M-nél az is kapható lesz. Kérdés, hogy bár a H&M-ben nem 1000 euróba fog kerülni egy virágos blúz, csak tizedannyiba (30 ezer forintba), de vajon ennyi elég-e, hogy kialakuljon némi tolongás a Váci utcában? Majd meglátjuk. Addig is, a galériában megtalálod az összes terméket magyar árakkal: a legolcsóbb az 5990 forintos harisnya, a legdrágábbak a 79.990 forintos estélyik és kabátok: a 7000 euróhoz képest ez igazán baráti ár.

Praktikus információk

A kollekció november 2. reggel 9-től lesz kapható a Váci1-es H&M üzletben – és csak ott! Illetve online, de ott csak reggel 10-től és számítani kell lefagyásokra, szóval nem lesz sokkal kellemesebb az online tolongás, mint a valós – már ha lesz valós tolongás, mert ha abból indulunk ki, hogy csinos virágos ruhákat és kiegészítőket dobnak piacra a szokásos H&M árak többszöröséért és még csak sehol nincs egy jó nagy felirat se a márkanévvel, akkor azt feltételezhetjük, hogy idén sem kell majd vérre menő bunyókra készülni.

Galéria ikon

88

Galéria: Erdem x H&M: a kollekció, árakkal
Fotó: August Eriksson / h&m
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.