Vegyél valami sárgát az őszre!

Olvasási idő kb. 2 perc

Vége a rószaszínmániának, jönnek a Lego-színek! Mutatjuk, hogyan hordd a sárgát, a kéket, a zöldet vagy a pirosat!

Az elmúlt pár szezonban szinte minden a rózsaszínről szólt, tele volt vele az Instagram, felbukkant a feministák, a gendersemlegesek körében, a férfi divatban, de még Katalin hercegné is rózsaszínben ünnepelte II. Erzsébet királynő születésnapját Londonban. A trendelőrejelzők már 2011-ben jelezték a rózsaszín eljövetelét, majd a Céline be is építette 2012-es nyaralós kollekciójába, aztán szépen lassan a többi divatháznál is megjelent egy-két, vagy több pink ruhadarab.

Galéria ikon

34

Galéria: Ezek a színek váltják a rózsaszínt
Fotó: Christian Vierig / Getty Images Hungary

“A rózsaszín 2016-ban volt csúcsponton, idén már hanyatlani kezdett a népszerűsége” – mondta Jane Monnington Boddy, a WGSN trendelőrejelző ügynökség színekért felelős igazgatója, aki szerint a 2019-es tavaszi-nyári kollekcióknál már a piros, a sárga, a kék és zöld lesznek a slágerszínek, azaz Lego figurának is öltözhetünk majd, ha úgy tartja kedvünk.

Galéria ikon

34

Galéria: Ezek a színek váltják a rózsaszínt
Fotó: Christian Vierig / Getty Images Hungary

Boddy 20 éve kutatja a színtrendeket, állítása szerint elsőként az olyan puccos vagy meghatározó eseményeken tünnek fel a jövő színei, mint például a Central Saint Martins végzőseinek bemutatója vagy a szöuli divathét, ahol már tavasszal megjelent a piros a kifutókon és az utcai divatban, míg a sárga központi szerepet játszott már a 2015-ös Met-gálán, ahova Rihanna libbent be sárgában, majd nem sokkal később Beyoncé is így promotálta Lemonade című albumát, aztán persze a Céline és a Gucci is látott benne fantáziát – írja a The Guardian.

Galéria ikon

34

Galéria: Ezek a színek váltják a rózsaszínt
Fotó: Edward Berthelot / Getty Images Hungary

Az elemző azt mondja, hogy a játékos sárgát annak más, világosabb árnyalataival, illetve neonzölddel, kékkel vagy rózsaszínnel kombináljuk majd. A felhozatalból talán a pirossal tudnak azonosulni a legtöbben, ezt menő pirossal, fehérrel és kékkel összeereszteni, de igaz ez a kékre is, ami egyénként pozitív energiát és bizalmat áraszt, nem véletlenül nyomul kékben a Facebook vagy a Twitter sem. Szerencsére már van egy-két olyan divatrajongó, aki beépítette ruhatárába a Lego-színeket, ezért a galériára kattintva lecsekkolhatod, hogy mi váltja a csajos rózsaszínt a jövőben!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.