Nemsemleges gyerekruha feliratokkal állt elő egy brit üzletlánc

A John Lewis már el is tüntette a gyerekosztályairól a lány és fiú ruhák helyét kijelölő részlegeket, és egy uniszex kollekcióval is előállnak majd.

A John Lewis lett az első brit áruházlánc, mely úgy döntött, eltávolítja a „fiú” és „lány” feliratokat a gyerekruhákról, és meg is szünteti ezeket a kategóriákat a gyerekosztályon. A nemi sztereotípiákkal való leszámolást célzó lépést sokan előremutató és úttörő döntésként üdvözölték, bár akadtak természetesen olyanok is, akik a politikai korrektség újabb vadhajtásának tartják az egészet.

Az Independent szerint mindenesetre mostantól csak egy „Fiúk és lányok” felirat fog szerepelni a John Lewis sajátmárkás gyermekruháinak céduláin. Az egyetlen kivételt az iskolás egyenruhák jelentik, de az üzletlánc szerint csupán idő kérdése, hogy ebben az esetben is megszűnjenek a nemek közötti megkülönböztetések, és hamarosan az áruház webshopjáról is eltűnnek majd ezek a kategóriák.

GettyImages-94964474
Bloomberg / Getty Images Hungary

Tudósok és pónirajongók

Persze továbbra is szerepelnek majd virágmintás ruhák és szoknyák az áruházak kínálatában, de elérhető lesz egy olyan új uniszex kollekció is, amely a tradicionálisan lányos vagy fiús mintákat is mindkét nem számára elérhetővé teszi majd. Lesznek tehát dinoszaurusz mintás ruhácskák és űrhajós felsők is a polcokon, amivel az olyan nevetségesen ostoba helyzeteket próbálja elkerülni a John Lewis, mint amikor a Gap és az Asda „Tudós leszek” és „Kis tudós” feliratokkal látta el a fiúknak szánt pólóit, míg a lányoknak kizárólag „Imádom a pónikat” feliratú ruhadarabok és pillangók jutottak.

Azért nem fog senki eltévedni

A kimondottan csak a lányokat vagy fiúkat megcélzó mintákkal való leszámolás persze nem jelenti azt, hogy azok egyáltalán nem is lesznek elérhetőek, aki tehát továbbra is csak virágmintás ruhadarabokban gondolkozik, például mert ezeket a mintákat szereti a lánya, valószínűleg továbbra is vásárolhat majd ilyesmit. Ráadásul a sorok fölött továbbra is ki lehet majd írni egy táblára, hogy „szoknyák”, nem tűnik tehát igazán reálisnak a Konzervatív Párt képviselőjének, Andrew Bridgennek a véleménye, aki szerint a lépés „összezavarja majd a vásárlókat” és Piers Morgan is megtarthatta volna magának véleményét:

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra