A furcsán alakuló politikai helyzet, a Trump-ellenesség és a feminizmus erősen rányomta bélyegét a külföldi tervezők kollekcióira.
Nemcsak az űrutazással hívták fel a figyelmet a divatházak a világban zajló káoszra, hanem beleálltak az aktuálpolitikába és hangot adtak nemtetszésüknek az amerikai elnökválasztással kapcsolatban, de többeket mozgatott a menekültek ügye, illetve a feminizmus témája is a szezonban.
A jelenség nem újkeletű, a kifutó mindig is jó színtere volt a vélemény nyilvánításnak az elmúlt évtizedekben. Alexander McQueen például 2001-es “Voss” néven futó bemutatóján járta körül a mentális egészség témáját és elgondolkozott azon, hogy mi számít normálisnak és mi nem.
Az egyik legeszesebbnek tartott divattervezőt, Hussein Chalayant mindig foglalkoztatták a nemi, vallási és kulturális kérdések. 1997-es ikonikussá vált kollekciójában szellemesen járta körül a női test, a meztelenség témáját, valamint ellentmondásosan, de érintette a nők társadalmi és kulturális szerepvállalását is.
John Galliano 2000-es Dior haute couture kollekciójával a hajléktalanokra hívta fel a figyelmet, a szociálisan szintén érzékeny Martin Margiela pedig a legelső bemutatóját szervezte Párizs külvárosába, egy 20. kerületi játszótérre. Bár a rossznyelvek szerint ez leginkább amiatt volt, mert ez volt az egyetlen hely, amit akkor megengedhetett magának. Napjainkban pedig Demna Gvasalia emlékeztet minket a posztszovjet kor gazdasági instabilitására és politikai bizonytalanságaira, míg Raf Simons első Calvin Klein bemutatóján vonultatta fel modelljeit David Bowie 1985-ös, “This Is Not America” című slágerére New Yorkban.
Tehát nem felhőtlen a helyzet a divatvilágban, a luxusmárkák egy része például már hónapokkal ezelőtt kijelentette, hogy nem lesz hajlandó öltöztetni az új First Ladyt. Az amerikai divatipar szerint Trump elnöksége komoly veszélyt jelent a vállalkozásukra és kezdetektől fogva nem értettek egyet a kampányban felvázolt gazdaságpolitikával és bevándorlás-ellenességgel. Franciaország kulturális minisztere odaáig ment, hogy kijelentette, az efféle “populista hatalom” teljesen összeegyeztethetetlen a divat és a szabadság fogalmával, mivel ez az iparág nem olyan, amit határok közé lehet szorítani.
“Mindig jelen van ez a kettőség, jó lenne, ha támogatnánk a hazai márkákat, de a divat egy olyan valami, aminek nincsen nemzetisége” – magyarázta Eugenia Paulicelli Fashion under Fascism: Beyond the Black Shirt című könyvében, melyben arra is kitér, hogy Mussolini Olaszországában volt az a megosztó elgondolás, miszerint meg kell győzni az olasz nőket arról, hogy az olasz couture-re költsék a pénzüket ahelyett, hogy Franciaországban szórnák el azt.
A Vice.com hívja fel a figyelmet arra, hogy láttunk már a történelemben olyan vezetőket, akik káros hatást gyakoroltak az ország divatiparára. Példának hozza fel Hitlert, akinek szintén rögeszméje volt az önellátás, ami végül totális csődbe taszította az egykor virágzó berlini divatszakmát. Persze Trump nem fasiszta, de a divatipart mégis aggodalommal tölti el, hogy politikai perspektívái veszélyeztetik az Egyesült Államok 343 milliárd dolláros ruházati iparát.
A legtöbb divattervező taktikai okokból általában nem ad hangot politikai nézeteinek, de idén, különösen a választások után New Yorkban, Londonban, Milánóban és Párizsban is úgy döntöttek, hogy felemelik a hangjukat Trump ellen. A Council of Fashion Designers of America (Amerikai Divattervezők Tanácsa) támogatta a Planned Parenthood programot, a bemutatókon megjelent a menekültválság témája és a tervezők arra buzdították a közönséget, hogy adományokkal támogassák az ACLU-t és a UNHCR-t (az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága). Kattintsatok a galériára és nézzétek meg, hogy hogyan építették be a politikát illetve a női egyenjogúság és a feminizmus témáját kollekcióikba a divatházak!
