OFFLINE

Teszt: Melyik natúr joghurtból készítsünk gyümölcsjoghurtot?

2017. április 18., kedd 10:44

17 natúr joghurt közül kerestük a legjobbat, vagyis azt, amiből érdemes olyan gyümölcsjoghurtot csinálni, ami nem csak képről látott gyümölcsöt.

Nemrég a Tudatos Vásárlók Egyesülete megnézte, hogy valójában mennyi gyümölcs is van a gyümölcsjoghurtokban, és kiderült, hogy az eredmény finoman fogalmazva is lehangoló. Erre pedig csak egy válasz lehet, ha otthon elkezd szépen mindenki magának készíteni joghurtot, vagyis fogja a natúr joghurtot és teletömi gyümölccsel, a probléma pedig meg is oldódott. Ehhez kerestük a legjobb natúr joghurtot. 

A joghurtról

A joghurt a Magyar Élelmiszerkönyv ide vonatkozó része szerint a savanyú tejtermékek közé tartozik. Az idetartozó termékek közös jellemzője, hogy a megfelelően előkészített és hőkezelt, meghatározott anyagokból speciális mikrobatenyészetek hozzáadásával savanyítás és alvasztás útján készülnek. 10%-nál kisebb zsírtartalom esetén savanyú tejekről, legalább 10% és azt meghaladó zsírtartalom esetén savanyú tejszínekről beszélünk. Megkülönböztetünk élőflórás egyszerű (natúr) savanyú tejeket és tejszíneket; ízesítőanyagok hozzáadásával előállított összetett, más néven ízesített savanyú tej- és tejszínkészítményeket, valamint nem élőflórás ízesített savanyú tej- és tejszínkészítményeket. A fontosabb savanyú tejek és tejszínek gyártásához speciális mikrobatenyészeteket használnak fel, ami a joghurt esetében Streptococcus salivarius subsp. thermophilus és Lactobacillus delbrueckii subsp. bulgaricus meghatározott arányú szimbiotikus tenyészete.

Ez így túl sokat nem mond, azt aláírjuk, az azonban a joghurtra, kefírre és a tejfölre is igaz, hogy a nagykönyv szerint kellemesen savanykás zamatos ízt kell keresni, amiből mi a kellemesre helyeztük a hangsúlyt, egyenletesen csontfehér, fölöződéstől mentes külsőt kerestünk, valamint felfölöződéstől és savókiválástól mentes, egynemű, sima, sűrűn folyó állag után kutattunk a megkóstolt 17 termék között, hogy megtaláljuk azt, ami leginkább hasonlít ahhoz, ami a nagykönyvben meg van írva. 

A szubjektív vakteszten a szerkesztőségeink tagjai vettek részt, akiknek fogalmuk sem volt, hogy éppen melyik gyártó termékét fogyasztják. 0-5-ig pontozták a termékeket, ezekből átlagot vontunk, ez adta ki a végeredményt, más tudományos módszert nem alkalmaztunk. 

A helyezések

17. helyezett: Landliebe (Átlag: 0,8) -200g (3,8%) -238 forint (1190 forint/ kg) (Tescoban vettük)

A Landliebe joghurt lepte meg leginkább a tesztelőket, nem éppen jó értelemben. Többen azt gondolták, hogy romlott (bőven a szavatossági időn belül volt), és a megszokott 1-5-ig pontozás helyett be kellett vezetni a 0 pontot is, mert többen sokallták az 1 pontot. Nem tudjuk, hogy tényleg valamilyen technológiai hiba folytán lett-e ez ennyire borzasztó (megfelelő hőmérsékleten hűtöttük az összeset és a csomagolás sem sérült), ez viszont már kinézetre is darabos volt és ki is csapódott belőle minden, aminek nem kellett volna. "Döglött macska utóíze van"- írta egyik tesztelőnk, és talán ez volt a leginkább szalonképes kritika, de volt, aki biztosra vette, hogy ezek után a nap hátralevő részében a WC-ről fog dolgozni, persze a szó szerinti, kevésbé cizellált megfogalmazástól most eltekintünk. 

16. helyezett: Danone (Átlag: 1,8)- 375g (3,3%)- 199 forint (531 forint/ kg) (Auchanban vettük)

Nagy csalódást okozott a Danone is, ami szintén darabos volt és nagyon rossz volt az állaga. "Előbb ennék csótányt mint ezt"- írta egyik tesztelőnk, többen pedig azt emelték ki, hogy olyan, mintha romlott túrót ennének. Ez pedig sem a joghurt, sem a túró teszten nem vezet feltétlen sikerhez. 

15. helyezett: Tájaink íze (Átlag: 2) - 250g (3,5%)- 219 forint (876 forint/ kg) (Auchanban vettük)

Azt hittük, hogy ezzel megtaláltuk a jó kis házias, de megfizethető joghurtot, hiszen minden adott lenne hozzá. Aztán kiderült hogy tévedtünk. "Megtévesztően jól néz ki, de az íze rettenetes" -írta az egyik tesztelő. "Olyan az íze, mint a C-vitamin tablettának, amikor lejött róla a cukormáz és csak a keserű savanyúság maradt."

9. helyezett: Riska (Átlag: 2,4)- 140 g (1,4%)

A Riska joghurt legalább nem tűnt romlottnak, amiről nem hittük eddig, hogy dicséret lehet, de kiderült, hogy igenis fontos szempont. Cserébe viszont olyan híg volt, mint egy leves, ízben pedig semmi extrát nem hozott. 

9. helyezett: Tesco (Átlag: 2,4)- 150 g (3,5%) - 79 forint (527 forint/ kg) (Tescoban vettük)

A nagy középmezőnyben ez a termék megosztó lett. Volt, akinek ízlett, volt olyan is, aki sírva könyörgött, hogy fejezzük be ezt a tesztet. Ennek az állaga már menő volt, csak éppen a többségnek az ízével voltak problémái. 

9. helyezett: Bakony (Átlag: 2,4)- 160 g (3%)- 109 forint (681 forint/kg) (Auchanban vettük)

Szintén egy túlságosan folyós versenyző, ami ráadásul még túlságosan savanyú is. Volt, aki szerint valamilyen utóíze is volt az egésznek, nem éppen a kellemes fajtából. 

9. helyezett: Farmer (Átlag: 2,4) - 150 g (1,4%) - 89 forint (593 forint/ kg) (Tescoban vettük)

Volt, aki azt írta, hogy rengeteg eperrel már nem is olyan elviselhetetlen, de ha választani kellene, akkor továbbra is epret enne magában, minthogy ezzel elrontsa. Az is pozitívumként jött elő egyik tesztelőnél, hogy ennek az íze nem fáj. Valaki édeskésnek érezte, más valaki pedig műanyagízűnek, ki tudja, lehet egyikünk annyira profi, hogy kiérezte, hogy ebben bizony tejfehérjekoncentrátum van. 

9. helyezett: Milfina (Átlag: 2,4)- 175 g (1,5%) - 59 forint (337 forint/ kg) (Aldiban vettük)

Ebből is kivált valami, amit egyik tesztelőnk förmedvényként emlegetett, mi inkább csak tejsavónak hívnánk. De más is megjegyezte, hogy darabos az állaga, már-már olyan, mint a kefír. Az íze sem az igazi a tesztelők szerint. 

9. helyezett: Sissy (Átlag: 2,4) - 175 g (3,6 %) 59 forint (337 forint/ kg) (Penny Marketban vettük)

A kis dolgoknak is tudunk örülni, ez a Penny joghurtját kóstolva az lett, hogy nincs utóíze. Egyik tesztelőnek viszont nagyon ízlett, így ha már csak egy embert kicsit jobban meg tudott volna győzni, akár előrébb is végezhetett volna. 

8. helyezett: Spar (Átlag: 2,6) 150 g (3,5 %)

A középmezőnybe érkeztünk a Spar termékével, ami egyik tesztelő szerint nem csak savanyú, de kesernyés is, más viszont annak örült, hogy sűrűbb, mint a többség. 

7. helyezett: Auchan (Átlag: 2,8) 150 g (3,6 %) 78 forint (520 forint/ kg) (Auchanban vettük)

És elérkeztünk addig, amíg már tényleg dicsérő mondatok is megjelentek, például, hogy "kellemesen savanyú", vagy hogy "nem rossz, de az íze alapján nem hinném, hogy joghurt". Persze mivel messze van még az élmezőny, itt is születtek kemény kritikák, volt, aki szerint "olyan, mintha cupákot áztattak volna benne", de más is írt furcsa mellékízről, igaz ő nem fogalmazta meg ennyire pontosan. 

6. helyezett: Koppányi házias (Átlag: 3) 200 g (7,5%) 179 forint (895 forint / kg) (Auchanban vettük)

Házias ízeket reméltünk, ráadásul a 7,5 százalékos joghurt már majdhogynem tejszín, ennek megfelelően nem is végzett rosszul ez a termék. "Ezt lehet enném"- írta egyikünk, míg más "szépnek és krémesnek" titulálta a pontozó lapon, de akkor megérkeztek a kifinomultabb ízlelőbimbóval bíró kollégák akik viszont húsos, már-már kolbászos utóízt éreztek ki belőle. 

5. helyezett: Pilos (Átlag: 3,6) 150 g (1,4%) 55 forint (367 forint/ kg) (Lidlben vettük)

Erre többen is írták, hogy kifejezetten jó. "Joghurtalapnak remek"- írta az egyik tesztelő, amit rögtön ki is próbálhatott, hiszen odakészítettünk némi epret is, hogy klasszikus epres joghurtot lehessen rögtönözni. 

4. helyezett: Auchan Brassé (Átlag: 3,8) 125 g (3,4%) 249 forint/ 4 darab (510 forint / kg) (Auchanban vettük)

Az Auchan prémiumnak tűnő joghurtja nyert a sajátmárkások körében. "Selymes állag és íz", "kommersz, de teljesen jó" írták a tesztelők, ráadásul ár/érték arányban is nagyon jó, vagyis ha az Auchanban jár, megéri kipróbálni ezt a joghurtot. 

2. helyezett: Magyar joghurt (Átlag: 4) -140 g (3%) 79 forint (564 forint/ kg) (Auchanban vettük)

Az Alföldi tej terméke holtversenyben a második lett, ezt a kellemes állagának, a nem túl tolakodó, de kellemes ízének köszönheti, amitől összességében "masszív, de mégis finom és enyhe" hatást kelt. 

2. helyezett: Cserpes joghurt (Átlag: 4) - 250 g (4,5%) 275 forint (1100 forint /kg) (Szerkesztőség melletti kisboltban vettük)

A nagyüzemi kézműves joghurt nem okozott csalódást, kiállta a vakteszt megpróbáltatásait és jó helyen végzett. Jó sűrű, de semleges ízű és már-már tejfölös állagú. A tesztelők többsége nagyon jónak ítélte meg, negatív kritikát nem is kapott. 

1. helyezett: Zott Natura (Átlag: 4,2) -150 g (3%) 99 forint (660 forint/ kg) (Auchanban vettük)

Jó ár/érték arány, jó íz és állag. Nagyjából így lehetne jellemezni a Zott termékét, aminek az ízét a tesztelők is méltatták, volt, aki egyenesen felüdülésnek érezte néhány, a lista végén végzett joghurtja után, így 4 pontnál rosszabbat nem is kapott a teszten. 

Joghurt otthon? 

A joghurt otthon is elkészíthető, akár erre alkalmas gépet veszel, akár egy lábosban ügyködsz rajta és tartod órákon át melegen a sütőben vagy dunsztban. A lényege annyi, hogy a magas zsírtartalmú, teljes tejhez adsz egy-két evőkanál élőflórás joghurtot. A joghurtbaktériumok olyan 40 fok körül szaporodnak a legjobban, ezért ezen a hőmérsékleten kell tartani, és nagyjából 5 óra múlva már sűrűsödni fog a joghurtunk, megjelenik a savanykás íz. Ha másnapra sem történik semmi, akkor ez nem jött össze, vagy a tej, vagy a joghurt nem volt az igazi. Arra mindenképpen figyelj, hogy termelői teljes tej esetében el ne felejtsd először szépen lassan felforralni a tejet, majd visszahűteni 40 fok körülire, és csak ez után tedd bele a 2-3 evőkanál joghurtot. 

Mire jó még? 

Kolléganőnk például esküszik a kávés joghurtra, ami szerinte sokkal jobb, mint a gyümölcsös verzió, igaz nem mondanánk gyerekbarátnak. A joghurtos tortát viszont már annál inkább, vagy éppen az egészséges reggeliből sem maradhat ki a joghurt, de még az egészséges rántott húshoz, vagy más diétás ételekhez is fel tudod használni, a kánikula idején életmentő fagyos édességekről nem is beszélve. Na és persze rakhatsz bele gyümölcsöt, hogy kiderüljön, milyen az a gyümölcsjoghurt, ami már látott gyümölcsöt. 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta