Menő lett a perverz Daddy felirat

Olvasási idő kb. 2 perc

Mint annyi mindent, ezt is Kim Kardashiannek és a Vetements-nak köszönhetjük.

A Fashionista.com szerkesztőségéhez hasonlóan kérdőjelként állunk az egyik új trend, a “Daddy” (papi, apuci) felett, amiről nehéz lenne megmondani, hogy honnan került elő és még kacinfántosabb kibogozni, hogy mit is jelent a valójában.

Daddy feliratos pulcsi a londoni divathéten.
Fotó: Estrop / Getty Images Hungary

A londoni divathéten az egyik kedvenc brit márkánk, a House of Holland mutatta be “Daddy, Where's My Car?” (Papa, hol a kocsim?) címre keresztelt kollekcióját, melyben helyet kaptak a “Daddy” feliratos pulóverek is, majd nem sokkal később Kim Kardashian rázta magát a Snapchaten egy olyan bársonynadrágban, aminek fenekén a “Daddy' szó szerepelt kristályokkal kirakva, miközben azt kiabálja, hogy “Damn daddy!”, amivel elképzelhető, hogy a “Damn Daniel” vírusvideóra kívánt utalni.

A divatvilágnál maradva New York-ban is felbukkant a fura trend, Rachel Antonoff ugyanis két daddy-s ruhát is beépített a 2017-es őszi-téli kollekciójába, egy pólót és egy bársony rövidgatyát. A tervező azt állítja, hogy mindig is viccesnek találta a szót és már régóta szeretett volna csinálni egy “No more daddy daughter dance” feliratos felsőt, de az ötlet nem mindenkinek tetszett a márkánál, így abban maradtak, hogy csak a Daddy-t nyomják rá a ruhákra.

Rachel Antonoff féle rövidnadrág 'Daddy' felirattal.
Fotó: Rachel Antonoff

Laikus szemmel a dad szó az apa becézett formája, de ha a popkultúrában keressük a jelentését, akkor megjelenik a 70-es évek pornókorszakának kliséi között, illetve az amerikai alternatív rockzenét játszó Veruca Salt is gyakran kiabálja bele a daddy szót a mikronfonba.

Ez az új divat. Hogy tetszik?
Fotó: Rachel Antonoff

Egyébként is számos variációban felbukkan, mint például a “Sugar Daddy”, “Baby Daddy”, “Puff Daddy”, "Big Daddy" és a kissé különc Sean “Diddy” vagy PSY Daddy című slágere. Akik egy kicsit is jártasak a közösségi oldalakon, azoknak biztos feltűnt, hogy a Twitteren és az Instagramon általában az olyan jóképű, gyerektelen(!!!) híres fickókat látják el a daddy hashtaggel, mint például Zayn Malik (Zaddy), Drake vagy Justin Bieber. Tehát ebben a formában egyfajta dicséretként van jelen.

Naná, hogy a Vetementsnek is van Daddys cucca.
Fotó: Vetements

A témát a New York Magazine és a Washington Post is érdekesnek találta a közelmúltban. Előbbi arra jutott, hogy a szexuális devianciánkat fejezzük a 2010-es években a kisállat névnek is beillő daddy gyakori használatával, míg mások szerint ez a meleg szlengben is elterjedt kifejezés. Az író-humorista Fran Hoepfner úgy véli, hogy a daddy egy ködös fogalom, de azt el kell ismerni, hogy a papi viccek hozták meg neki a népszerűséget a szakmában.

Fotó: Facebook.com
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Mi a kör sugarának jele? Alapkvíz geometriából

Noha geometriából is megannyi ismeretet próbáltak átadni iskolai tanulmányaink során, nem biztos, hogy mindenre pontosan emlékszünk a tananyagból. Jó hír azonban, hogy kvízünkben ezúttal csak az alapokra vagyunk kíváncsiak.

Életem

Rejtőzködő kór fenyegeti a kutyákat: egy rossz mozdulatból is csonttörés lehet

Az osteogenesis imperfecta nevű örökletes genetikai rendellenesség miatt akár egyetlen rossz mozdulat is súlyos csonttöréshez vezethet kedvencünknél. A betegség a kollagénképződés zavara miatt alakul ki, és már kölyökkortól kezdve veszélyezteti az érintett kutyák életminőségét, mivel csontjaik az üveghez hasonlóan törékennyé válnak.

Világom

Az USA-ba készülnek az irániak – Trump semmit sem tehet ellene

Az iráni válogatott a jelenlegi állás szerint ott lesz a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon. Marco Rubio amerikai külügyminiszter egyértelművé tette, hogy Washingtonnak nincs kifogása az iráni futballisták részvétele ellen, a biztonsági aggályok legfeljebb a csapat környezetéhez tartozó egyes személyekre vonatkozhatnak.

Mindennapi

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV, magyarok tömegét érinti

Vészesen közeledik a május 20-i határidő, ameddig a hazai adózóknak be kell adniuk személyi jövedelemadó-bevallásukat az elektronikus eSZJA felületen vagy személyesen. Bár az adóhivatal már 5,6 millió tervezetet készített el, a tapasztalatok szerint még mindig rengetegen halogatják az ügyintézést az utolsó pillanatra.

Mindennapi

Így lehet nyugdíjad, ha nem voltál bejelentve

Sokan csak a nyugdíjba vonuláskor szembesülnek azzal, hogy korábbi munkaadójuk valójában nem jelentette be őket. A juttatást akkor sem kell veszni hagyni, megvan a módszer, miként lehet bizonyítani a munkaviszony meglétét.