12 jótanács fagyasztáshoz

Olvasási idő kb. 4 perc

A fagyasztó remekül kihasználható, ha tudjuk, mit lehet bele tenni, és mit nem. Összeszedtük, mit kell tudni a mélyhűtésről.

Remekül kihasználható a hatalmas fagyasztóláda, vagy fagyasztórész a hűtőszekrény aljában – főleg így az ünnepek után a megunt maradékok eltakarítására -  de mégis, mit lehet bele tenni, és mit nem? Összeszedtük a fagyasztás néhány alapszabályát kezdőknek, vagy olyanoknak (mint mi), akik a többségét ugyan ismerik, de így is meglepi őket pár újdonság.

Nulladik tanács: bármit is fagyasztunk, a zacskót/dobozt érdemes feliratozni, mi van benne, mennyi, és mikor tettük be. Egy átlátszó zacskó gurulós málna talán egyértelmű, de a fagyasztott bolognai szószt igen nehéz megkülönböztetni a fagyasztott töltött paprikától, és a darált húsról sem feltétlenül egyértelmű, hogy pulykacomb, vagy sertéslapocka.

Mínusz 18 fokon tartva a legtöbb étel egy fél évig biztosan tárolható, de érdemes tudni, hogy a hosszas fagyasztás után egyre kevésbé lesz finom az étel. Így maximum félévente érdemes (lenne) végigmenni a mélyhűtőn, és előresorolni a legrégebbi tételeket.

Megváltozik az étel íze

Fagyasztás után, minél több benne a folyadék, annál nagyobb arányban változik az étel textúrája. Emiatt az íze is más lesz. Emiatt érdemes olyasmit fagyasztani, amit utána felmelegítünk.

Ne fagyasszon zöldséget vagy gyümölcsöt, ha nyersen akarja enni

Mivel a zöldségek és gyümölcsök többsége nagy arányban tartalmaz vizet, nyersen élvezhetetlenek fagyasztás után. Ne fagyasszon le dinnyét, barackot, zellerszárat, paradicsomot.Tiltólistás az uborka, saláta is...

Kivétel: - ha főzné vagy sütné utána

Kivétel 2: - ha fagyott állapotban enné (pl málna a smoothieba)

Ne fagyasszon tejterméket, kivéve sajtokat és vajat

Fagyasztás hatására a tejsavó elválik a fehérjétől, és ilyen fura szmötyi lesz belőle. A tejszín alapú cuccok, mártások felejtősek, ahogy a túró és a lágy sajtok is. A kemény és félkemény sajtok viszont jól bírják a fagyasztást, akár reszelve, bedobozolva is betehetjük őket a mélyhűtőbe, így adagokban is használhatók. A vajat 20-25 dekás tömbökben simán fagyaszthatjuk, nem lesz baja.

Csak egyszer fagyasszon!

A higiénia miatt fontos, hogy ne fagyassza vissza a már egyszer felolvasztott ételeket. Ezért ha pl. egy nagy adag pörköltet tenne el, inkább porciózza szét, és úgy fagyassza le. Ha fagyasztott ételt szállít, tegye hűtőzacskóba, hogy ne olvadjon fel.

A kész köretek nem jók fagyasztva!

A köretek nagy része fura ízű és állagú lesz fagyasztás után, inkább ne. Ne fagyassza, amiben: főtt rizs, főtt tészta, illetve főtt krumpli található. (Bár ezek közül még mindig a főtt rizs a legelviselhetőbb: egy adag rakott kel például még ehető felolvasztva is.) Kivétel: a kicsit előfőzött, még félig nyers krumpli, ami elég jól tűri a mélyhűtőt.

Bő olajban sütött cuccok felejtősek

Ha valami hirtelensütöttet szeretne előkészítve eltenni (pl. rántott csirkemellet, vagy burritot, stb.), akkor sütés előtt, félkész állapotban fagyasssza le, utána pedig kiolvasztás nélkül süsse ki, akárcsak a készen vásárolt termékeket. Ha sütés után fagyasztja le, az olajtól nagyon fura állaga lesz, ami minden, csak nem ínycsiklandó.

Konzerv és tojás mehet a mélyhűtőbe

Mid a kettőt fagyaszthatja, ha megszabadította a „csomagolásától”.  (Bár miért is fagyasztana le egy konzervet? De ha ragaszkodik hozzá, lehet, csak bontsa ki) A tojásnak minden része fagyasztható, csak fel kell törni. Persze szét is lehet választani a fehérjét a sárgájától, és úgy is pakolható a mélyhűtőbe. Praktikus tanács: a zacskóra/dobozra írjuk rá, hány tojást (fehérjét/sárgáját) tartalmaz.

Majonézt viszont ne tegye be!

Ne. Szétválik. Majonézes salátát se (főleg, mert ezek sokszor tartalmaznak főtt krumplit, főtt tésztát, ami ugye eleve felejtős).

Készítse elő a nyers zöldséget, úgy fagyassza!

Tisztítsa meg és csomagolja be, mert kevés nehezebben kezelhető és undorítóbb dolog van, mint pl. egy földes, fagyott répa. Arról nem is beszélve, mennyi rajta a mikroorganizmus, amik simán kibírják a fagyasztást, és körbefertőzhetik az egész fagyasztószekrényt. A fagyasztásnál - ha van rá mód - érdemes a feldolgozott zöldséget-gyümölcsöt először (pl. egy tálcán) szétterítve lefagyasztani, majd úgy zacskózni, gyorsabb is, meg nem is áll össze az egész egy tömbbe.

Húsnál gondoljon arra, hogy fogja felhasználni

Ha nagyobb adag húst vesz, porciózza szét a leendő felhasználás szerint. Pl. levesnek való, pecsenyének való külön, ami igényli, azt érdemes előre felszeletelni. A darált húst is jó 30-50 dekás csomagokra szedni, és úgy fagyasztani adagonként. Mivel a hús véresen olvad ki, használjon több réteg csomagolóanyagot, és olvassa el lejjebb, hogyan kell a legbiztonságosabban felolvasztani!

Menőség: kelttészta, vajastészta

A kelt,- és vajastésztát lehet talán a legjobban fagyasztani. Ez vonatkozik az előkészített pizzaalapra épp úgy, mint a maradék pogácsatésztára, vagy az előformázott friss zsömlére, amit vasárnap reggel csak betolunk majd a sütőbe.

Alapszabályai: nyersen, sütés előtt fagyasszuk le. Utána megvárhatjuk, amíg kienged, vagy ha megfelelően előkészített állapotban van, azonnal süthetjük is.

Felolvasztás: legjobb a hideg víz

Egy cikkben nemrég már írtunk arról, hogy élelmiszerbiztonsági szempontból nem az a legjobb módszer, ha a felolvasztandó ételt - főleg, ha nyers húsról van szó - áttesszük a hűtőbe. Ehelyett biztonságosabb és gyorsabb, ha a húst először egy zacskóba, majd a zacskót egy tál hideg vízbe tesszük. A víz sokkal jobban vezeti a hőt, mint a levegő, így az olvadás gyorsabb lesz, az alacsony hőfok pedig megakadályozza, hogy eközben kórokozók szaporodjanak el rajta. A teljes cikket itt találják, ha többet is olvasnának a miértekről.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.