Ez a hatodik íz, ami miatt annyira imádjuk a pizzát!

Olvasási idő kb. 2 perc

A zsíros íz is pályázott erre a címre nemrég, de most valami újat fedeztek fel, és ez sokkal jobb! Ha unja az umamit, villogjon ezzel!

A szénhidrátokért mindenki rajong: pizza, tészta vagy sült krumpli – egyszerűen képtelenek vagyunk lemondani róluk. Eddig úgy tudtuk, hogy öt íz van, amit az ember érzékelni tud – a sós, az édes, a savanyú, a keserű és az unami –, ellenben egy új kutatás szerint nagyon úgy tűnik, hogy lehet egy hatodik is. Igen, korábban is volt szó arról, hogy bővült a kör, de ez most más. 

A Chemical Senses nevű folyóiratban megjelent tanulmányban szerint az öt ízt kiegészíti még egy igen fontos, szénhidrátalapú hatodik íz is. „Minden kultúrában fogyasztanak összetett szénhidrátokat. Az, hogy nem érezzük az ízét ezeknek az ételeknek, egyszerűen lehetetlen”­ - mondja Juyun Lim, az Oregon Állami Egyetem élelmiszertudományokkal foglalkozó oktatója. 

Az új íz gyakorlatilag nem más, mint a keményítős íz. A keményítő egy összetett szénhidrát, amit a szervezet kisebb egységekre bont, és a sejtjek számára fontos energiává alakítja. A keményítő kétségkívül szükséges a túléléshez, Lim csapata szerint pedig az is bizonyos, hogy az ízét is képesek vagyunk érzékelni.

Kutatók korábban azt állították, hogy a keményítő a rágás folyamata alatt bomlik cukorrá, amelyet mi édes ízként érzékelünk. Ennek az állításnak az igazolására önkéntesekkel egy sor különböző szénhidrátot kóstoltattak, majd megkérdezték őket, hogy milyen ízeket éreznek. Kiderült, hogy sokan képesek voltak beazonosítani egy semmihez sem hasonlatos ízt, melyet az ázsiai származású alanyok inkább a rizshez, míg az európai származásúak a kenyér vagy a tészta ízéhez hasonlították - írja a Science Daily. Mivel e kettőben közös a keményítő jelenléte, az új íz vélhetően ezt fedi le. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a szívednek tesz jót: ez a mozgásforma megállítja a hajhullást

A rendszeres kardiómozgás javítja a vérkeringést, ezáltal jót tesz a szívnek, de a hajhagymákhoz is több oxigén és tápanyag jut, ami azok egészségének alapja. Emellett segít levezetni a stresszt, vagyis csökkenti a kortizolszintet, ezzel tovább támogatva a haj növekedési ciklusának zavartalanságát.

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!