Kockázott baconök tesztje: egy gyártó mind felett

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ki lesz ma a nyerő, és miért egy cég gyártja majdnem az összes bacont a piacon? És így hogy lesz nyertes egyáltalán?!

Sok helyen lehet kapni kockázott bacont, mégis az a helyzet, hogy hiába veszi a jól ismertet, vagy a saját márkást, mindenhol ugyanazzal a gyártóval találkozik. A Tamási-Hús Kft. uralja a bükkfánfüstölt kockázott baconök birodalmát, és akármerre jártunk, mindig beléjük botlottunk. Egészen pontosan a kilencféle kockázott bacon közül öt esetében biztosan ők a gyártók, a hatodik (egyébként a nyertes) termék esetében az összetevőlista alapján tippeltük mi.

Jó, persze azért vannak kivételek és akadt olyan termék is a kóstolón, amelyiket máshol gyártottak, vagy csak szimplán nem volt feltüntetve a csomagoláson a gyártó neve, így az sem derülhetett ki, hogy hol készült.

Szóval visszatérve a Tamási-Húsra, érdekelt minket, hogy a rengeteg azonos összetevőlistájú termék között van-e különség, ha már az első helyre és az utolsóra is ilyen került. Kovács Pétertől, a Tamási-Hús Kft. kereskedelmi igazgatójától a következő választ kaptuk: „Tekintve, hogy a sajátmárkás termékek olyan brandek, amik partnereink tulajdonát képezik, ezekről nem nyilatkozhatok. Annyit elárulhatok, hogy a forgalomban kapható bacon termékek nem egyeznek meg teljesen beltartalmukat tekintve. A termékek specifikációja vevőnként eltérő lehet." Így már érthető, hogy miért lett a látszólag azonos összetevőlistás bacon (többek között) az első és az utolsó helyezett is. 


Utolsó helyezett: Premium sticks bacon, 12,5 pont

Összetétel: Császárszalonna 92%, Víz, Só, Dextróz, Szaccharóz, Antioxidáns (Na-aszkorbát), Fűszerkivonatok, Tartósítószer (Na-nitrit), Bükkfa füst.

Nagyon érdekes, hogy a Tamási-Hús kft. saját, „prémium” terméke került az utolsó helyre és az általuk gyártott többi termék simán leverte. Talán nem akarnak saját maguk versenytársai lenni. Ami biztos: a nevéhez jól illeszkedő árkategóriába sorolta a terméket, az is „prémium”. 

Megosztott helyezésben lett utolsó a Premium -- amit a Tescóban szereztünk be -- és a sparos bacon. Összetevőügyileg bár hasonlítanak, mégsem teljesen azonosak, viszont a gyártó ugyanaz: Tamási-Hús Kft.

„Na ennek semmi íze, de lehet hogy csak előzőek voltak túl ízfokozósak és ez lenne a normális? Viszont kicsit ragacsos is a többihez képest, egyébként elég jellegtelen. Enni nem enném, de főzni 
jó lesz." „Meglehetősen száraz (a bacont nem a szalonna kedvéért vesszük?) és az íznek is híján van (tökéletesen megfelel az "ízetlen" iskolai követelményeknek).” „Picit rágós, picit sós, de nem szar.”

Utolsó helyezett: S-Budget, kockázott bacon, 12,5 pont

Összetétel: Császárszalonna 93,2%, Étkezési só,  Dextróz, cukor,  Antioxidáns (Na-aszkorbát),  Fűszerkeverék, Tartósítószer (Na-nitrit), Bükkfafüst.

Valamivel több benne a császárszalonna, mint az előzőben, de ez nem volt elég ahhoz, hogy ne vetekedjen az utolsó helyért az előzővel. Ahogyan már fentebb is említettük, nem voltunk elragadtatva ettől a terméktől, de azonos pontszám mellett kicsit jobb szöveges értékeléseket kapott, mint az előző. Ha már a kettő közül kell választani, legyen ez.

„Ezt nem értettem, borzasztó mellékíze volt, de színre stimmelt, szóval biztos szalonna, de hogy készült? Mibe áztatták, vagy mi történt vele? Iszonyú.” „Igen finom aprított - eteti magát.” „Középszerű, semmi extra.”

Hatodik helyezett: Dulano, kockázott bacon (Lidl), 14 pont 

Összetétel: Császárszalonna 86,2%,  Étkezési só,  Dextróz,  Antioxidáns (Na-aszkorbát),  Tartósítószer (Na-nitrit), Bükkfafüst.

Amennyire el voltak ájulva a kollégák a küllemétől, annyira le is pontozták. Küllemre ez volt az egyik legszebb bacon a teszten, de úgy tűnik, ez egyáltalán nem mérvadó.

„Ezt nem értem, ezek nem kockák! És mintha nem is szalonna lenne, rengeteg a hús, nyersen füstöltnek érezni, az íze is enyhe, de ez lehet hogy valami házi jellegű? Vizuálisan ez volt a leglenyűgözőbb, de a külső nem minden. Nem kockázott, hanem csíkozott :).” „Ízében vetekszik a 3-mal (Premium sticks bacon) -- ugyanolyan szar.” „Nagyon szép, de a són kívül semmi íze és rágós cafatok maradnak utána a számban. Durván fog közé ragadós.”

Ötödik helyezett: Auchanban vásárolt, no name bacon, 16 pont

Összetétel: Császárszalonna 93,2%, Étkezési só,  Dextróz, cukor,  Antioxidáns (Na-aszkorbát),  Fűszerkeverékek, Tartósítószer (Na-nitrit), Bükkfafüst.

És itt van még egy „Tamási” termék, ránézésre nem valami nagy cucc, még csak márka sincs rajta, viszont jó sok benne a zsír. Vagyis ránézésre több, mint a hús.

Halvány, sápatag, túl sok zsírkocka, szerintem legalább a 70 %-a húsmentes darabokból áll. Aki a zsírja miatt sütné ki, az válassza ezt, de enni soha.” „Szürke! Visszafogottan ízes, apróra darabolt, jó hús/szalonna arányú.” „Ezt megvenném, finom.”

Negyedik helyezett: Dárdás, kockázott bacon, 18 pont 

Összetétel: Császárszalonna 93,2%, Étkezési só,  Dextróz, cukor,  Antioxidáns (Na-aszkorbát),  Fűszerkeverékek, Tartósítószer (Na-nitrit), Bükkfafüst.

Csodálkozna ha azt mondanánk, hogy ez is a Tamási-Hús Kft. terméke? Remek! Nekünk sem okozott meglepetést ezzel. A tesztelőket nagyban megosztotta ez a termék, volt akinek éppen jó sós volt, valaki más ettől a só mennyiségtől viszont már vattát akart köpni. 

„Erősen sós, ami nem hátrány, pláne ha egyébként nem lenne íze, viszont túl nagy kockákra vágták és túl sok benne a tisztán zsírból álló darab.” „Kellemes, enyhén gyógyszeres mellékíze van. Az állaga és a hús/szalonna arány rendben van.” „Tökre nem rossz, nem túl sós és jó az íze.”

Negyedik helyezett: Karát, kockázott bacon, 18 pont (Penny saját márkás)

Összetétel: Császárszalonna 93,2%, Étkezési só,  Dextróz, cukor,  Antioxidáns (Na-aszkorbát),  Fűszerkeverékek, Tartósítószer (Na-nitrit), Bükkfafüst. 

És ha már a Dárdás negyedik lett, hadd mutassuk be, hogy kivel osztozik a helyezésen! Hát persze, hogy a Tamási-Hús Kft. egy másik tagjával, csak most éppen „Karát” a neve. Egyébként a Penny megnyerte a téliszalámitesztet, és ezzel a termékkel csak 1 ponttal csúsztak le a dobogóról.

„Ideális színű és illatos szalonna, a megfelelő arányban áll zsíros és húsos darabokból, de pechjére ez volt az egyetlen, aminél belefutottam egy elrághatatlan porcba, pedig lehet hogy a többiben is 
volt. Szóval emiatt nem pontozhatom le, nem lenne fair.” „Enyhén füstös, alig sós.” „Elég ipari, nagyon sós.”

Bronzérmes: Kockázott bacon (Aldi), 19 pont

Összetétel: Császárszalonna (94%), Víz, Nitristes pácsó, Fűszerkeverék, dextróz, Antioxidánsok, Aromák, Füstaroma. Étkezési só, Dextróz, Cukor, Antioxidáns (nátrium-aszkorbát), Fűszerkivonatok, Tartósítószer (nátrium-nitrit), Bükkfafüst.

Rettenetesen nézett ki a bronzérmes kiporciózva a tányéron, előre rettegett mindenki, hogy ehetetlen lesz. Aztán szerencsére kellemes volt a csalódás: ez egy tök jó bacon, csak valamiért nagyon rút.

„Már előre rettegtem a 9-es tányértól, mert ránézésre szürkésfehér, összevissza cafatolt mindenféle darabok és rengeteg zsír várt rám a kóstolás végén. Aztán jött a meglepetés, ízre minden pont jó! Elég sós, elég füstölt, állagra pedig nem is rossz. De ha ilyen jó, akkor nem értem, hogy lett ilyen ronda, életlen késsel, csukott szemmel darabolta egy óvodás?” „Ízre nem volna rossz, de erősen faggyús, amit nem igazán szívlelek.” „Állatira szörnyen néz ki, de ahhoz képest egész jó, sőt, egészen klassz!”

Ezüstérmes: Tesco, kockázott bacon, 19,5 pont

Összetétel: Császárszalonna (87%), Ivóvíz, Étkezési só, Dextróz, Cukor, Antioxidáns (nátrium-aszkorbát), Fűszerkivonatok, Tartósítószer (nátrium-nitrit), Bükkfafüst.

Az átlagosnál kevesebb benne a császárszalonna, viszont ezt a bacont nem a Tamási-hús gyártotta. Tessék, ilyen is van. Csak nem sok.

„Nekem ez egy kicsit túl nyers, talán nem füstölték meg eléggé, vagy az ipari pácból jutott rá kevés, de ettől az egész nagyon rágós maradt. Plusz cafatos, ami nem túl szép, bár a főzéshez tökmindegy." „Kellemesen füstölt és sózott: 5 pont szeretem a markáns ízeket, és ennek az van.” „Kicsit sós, de finom, és az állaga is oké.”

Aranyérmes: Pikok, kockázott bacon, 21,5 pont

Összetétel: Császárszalonna 93,2%, Étkezési só,  Dextróz, cukor,  Antioxidáns (Na-aszkorbát),  Fűszerkivonatok, Tartósítószer (Na-nitrit), Bükkfafüst.

A csomagolása szerint Magyarországon készült, ami - az összetevőlistával együtt - arra enged következtetni, hogy ez is a Tamási-Hús Kft. terméke -- de erről nem kaptunk biztos információt. Így vagy úgy, az ára nagyon rendben van, az íze is remek, mi kell még?!

„Jó füstös ízű, amit szeretek, bár egy kicsit túl puha.” „Jó sós, de az íze kellemes.” „Jó az állaga, de van egy kis ízfokozós, ipari utóíze.”

Termék neve Ára (Ft) Fajlagos ára (Ft/kg) Pontszám (max. 25) Itt vettük
Pikok, kockázott bacon 749 1498 21,5 Lidl
Tesco, kockázott bacon 499 1996 19,5 Tesco
Kockázott bacon 749 1498 19 Aldi
Karát, kockázott bacon 399 1596 18 Penny Market
Dárdás, kockázott bacon 649 1298 18 Penny Market
Auchanban vásárolt, no name bacon 625 1250 16 Auchan
Dulano, kockázott bacon 699 2796 14 Lidl
S-Budget, kockázott bacon 649 1298  12,5 SPAR
Premium sticks bacon 539 2156 12,5 Tesco
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.