OFFLINE

Túl kövér az estélyihez?

2016. január 22., péntek 18:54

Hollywood egyik legviccesebb színésznője, Melissa McCarthy már jóval Bryce Dallas Howard előtt tisztában volt azzal, hogy 38-as méretben és afelett csekély számban osztogatnak repi dizájnerruhákat a sztárgyárban. A 45 éves színésznő néhány évvel ezelőtt olyannyira ráunt arra, hogy senki nem volt hajlandó neki ruhát tervezni (állítólag pénzért sem) a vörös szőnyeges eseményekre, hogy úgy döntött, Melissa McCarthy Seven7 néven alapít egy márkát, ahol 150 dollár, körülbelül 43 ezer forint alatt lehet majd kapni ruhákat minden méretben, azaz a 34-es és az 50-es mérettel rendelkező nők is találnak majd maguknak ruhát a kollekciójában, ami azóta a legmenőbb butikokban és online webáruházakban is kapható világszerte.

„A két évvel ezelőtti Oscar-gála előtt senkit nem találtam, aki hajlandó lett volna ruhát tervezni nekem. Megkerestem öt vagy hat igencsak ismert tervezőt, akik sokakat öltöztetnek és mindannyian nemet mondtak” – nyilatkozta az azóta látványos súlyfeleslegtől megszabadult színésznő, aki sajnos nem volt hajlandó elárulni, hogy kik mondtak nemet a felkérésre – írja az Indiewire.com.

Mindenesetre McCarthy megjegyezte magának a divatházakat minősítő ügyet, de nem esett kétségbe, hanem kihasználva, hogy karrierje előtt a neves Fashion Institute of Technology tanulója volt, ruhatervezőnek és üzletasszonynak állt. „Korábban arról álmodoztam, hogy tervező leszek, ezért belevágtam a ruhakészítésbe. Most színésznő vagyok, de szeretek öltözködni és kísérletezni a divattal, ami mindig is az egyik szenvedélyem volt, de rájöttem, hogy mennyire nehéz plus-size méretben ruhát találni. Nemcsak a vörös szőnyeges eseményekre gondolok, hanem a hétköznapokra is."

„Amikor lehetőséget kaptam a tervezésre, kaptam az alkalmon. Szerettem volna, hogy nemcsak nekem, de a többi nőnek is jobb legyen a ruhatára. Mindenféle méretű voltam már, és nem vesztettem el a stílusérzékemet csak azért, mert 12-nél (40-es) nagyobb lett a méretem” – mondja a színésznő, aki első kollekcióját Daniella Pearllel karöltve készítette el, a friss márka nyaralós (Resort) kollekcióját pedig a molett idomokkal rendelkező ausztrál színésznő, Rebel Wilson tervezi majd. Pearl egyébként nem volt teljesen ismeretlen a színésznő számára, mivel számos esetben készített már estélyi ruhát McCarthynak.

Az Emmy-díjas színésznőnek már nem kell felesleges köröket futnia a divatházaknál, akiknél hiába kopogtatott az elmúlt időszakban, a Golden Globe díjátadóra például már az általa piacra dobott csillogó estélyiben jelent meg, amiben egyáltalán nem lógott ki kolléganői közül. McCarthy fiatalos és divatos kollekcióját ide kattintva nézheti meg, a galériában pedig lecsekkolhatja, hogy hogyan öltözik a teltkarcsú híresség a vörös szőnyegen és a hétköznapokban!

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta