OFFLINE

Kedvenc turkálóink: mutatjuk, hol találhat olcsón kincseket!

2015. október 29., csütörtök 10:22

Miután a múltkor megírtuk, hogy férfiként sem lehetetlen felöltözni turkálókból, úgy döntöttünk, ellátogatunk néhány olyan üzletbe, amit részben önök ajánlottak nekünk, részben pedig régóta nagy kedvenceink. Tizenegy üzletet mutatunk, ezek közt megtalálja kedvenc használtcipős boltunkat és a város legolcsóbb vintage üzleteit is. Galéria fotókkal és árakkal a hajtás után.

Kezdjük a cipőkkel!

1. Csóra cipő: valódi bőr kétezerért

A Csóra cipőt egy olvasónk ajánlotta a Facebook oldalunkon és miután kolléganőnk magánakcióban három pár lábbelivel távozott onnan, úgy döntöttünk, mi is elnézünk oda. Bár kívülről nem volt túl csalogató az üzlet, érdemes volt bemenni. Ugyan női fronton főleg 36-37-es, illetve 40-41-es csizmákkal van épp tele a bolt, ki lehet fogni 38-39-es bőrcsizmákat is. Szerencsém volt, pont találtam egy használt, de jó állapotú, 38-as bőrcsizmát 2250 forintért: ehhez hasonlót újonnan jó ha 20-30 ezerért kapok. Voltak még csalogató Tamaris bakancsok, de azokért 12 ezret kértek, plusz egy remek Liebeskind bakancsot is találtam párezerért, de az meg nagy volt. Szóval kell a szerencse a jó fogásokhoz, de egyvalamit szerintem bárki találhat, aki kitartóan keresgél (nekem kb. 40 perc volt mire felmértem a kínálatot).

Gusztustalan a használt cipő?

Nekem is vannak averzióim a használt cipőkkel: fene tudja ki hordta korábban, kinek a lábáról húzták le... Jobb bele se gondolni. Viszont a legjobb cipőimet, csizmáimat mind használtan vásároltam, és azt se lehet tudni, az újonnan vásárolt csukákat ki próbálta fel előttünk a boltban, úgyhogy már jóideje felkutattam egy praktikát a neten, amit azóta is alkalmazok:  vattapamacsokat átitatok alkohollal, kibélelem velük a lábbelit, majd bezacskózva egy éjszakán át állni hagyom.

Ha nagyon bizalmatlan vagyok (és az vagyok), még Scholl gomba- és baktériumölő sprayvel is befújom ezek után a cipő vagy csizma belsejét. Eddig (lekopogom) még nem kaptam el semmilyen bőrbetegséget – hogy ez az alkoholos kezelésnek köszönhető, vagy amúgy is kibír ennyit az ember immunrendszere, nem tudom. Viszont a fertőtlenítős kezelés – ha nincs otthon se vatta, se alkohol – körülbelül 1-2 ezer forintba kerül, szóval ha használtan vesz cipőt, ezt a tételt még adja hozzá a vételárhoz. Ha pedig kis hibás lábbelit vesz, vagy olyat, melynek új talpra van szüksége, további 4-5 ezer forinttal kalkuláljon.

Bár a férfirészlegen a nőihez képest (talán érthető módon) kevesebb fazonnal találkoztunk, elmondható, hogy sokkal minőségibb volt a kínálat. Itt például nem voltak rúdtáncos és pornós cipők - a lábbelik nagy része (a sportosakat leszámítva) bőrből készült és bár az ár alapján látszik, hogy melyik használt és új, több 2-3 ezer forintos darabról simán elhittük, hogy mi lennénk az első tulajdonosai. A félcipők mellett jól jár az is, aki bokacsizmára vadászik (rengeteg hasított bőrből készültet láttunk), de akadnak még loaferek nyárról és katonai bakancsból is találtunk nem keveset - igaz, eléggé leharcolt volt az állapotuk.

A dizájner márkákat ne itt keresse, de ha szeretne egy Humanicban vagy az ASOS-nál kapható lábbelit, akkor nézzen be, mert ezek közül többe is belefutottunk. Az árak nagyon változóak: a mindössze kétezerért kaphatóak mellett láttunk olyat is, ami 12 ezerbe kerül (igaz, eredetileg háromszor annyit kéne fizetni érte). Az egyetlen hátulütő talán az lehet, ha sztenderd lába (férfi 42-es, női 38-as) van, ugyanis a legtöbb férficipő 44-45-46-os (elvétve láttunk 40-41-eseket), a legtöbb női cipő pedig vagy 36-37-es vagy 40-41-es. Kár.

Elérhetőség: honlap | A Váci út 19. szám alatt található üzlet nyitvatartása: hétfőtől péntekig 9:00-18:00, illetve szombat 9:00-13:00 óra között.

2. Brand & Trend: ha szereti a német márkákat

Ebbe az üzletbe először a Köki Terminálon futottunk bele és azonnal meggyőzött minket a Liebeskind és Cox táskák kínálata: előbbi márkánál teljes áron 100-270 euró egy bőrtáska, utóbbinál 100-120, a Brand&Trendben pedig ha szerencsénk van, már 5-10 ezerért kifoghatunk egy ilyen táskát. Cipőknél ugyanez a helyzet, de ott ugye mindig fennállhat a méretprobléma. Az Erzsébet körúti üzlet sokkal kisebb, mint a kökis, szóval érdemesebb a Kökibe menni, de ha a Wesselényi környékén jár, ne kerülje el ezt az üzletet: ottjártunkkor többek közt 40-es Superga cipőket láttunk 4990 forintért, és egy ilyen Cox táskát feketében szintén 4990 forintért. Ha több képre kíváncsi, kövesse a boltot Facebookon, rendszeresen posztolják az új darabokat!

Elérhetőség: Facebook | Hol: Budapest, Erzsébet krt. 18 és Köki Terminál. | Nyitvatartás: Hétfőtől szombatig 9:30-20:00, vasárnaponként 9:30-18:00 óra között.

Jöjjenek a legérdekesebb női ruhás tukálók!

3. Hagor: nőknek kiváló, férfiaknak kevésbé

Ezután az Oktogon, egészen pontosan a Hagor bizományi felé vettük az irányt. Ide ön is beadhatja a ruháit – amikor mi ott voltunk, egy hölgy pont akkor hozta pár megunt cuccát. 

Ennek megfelelően a kínálat minősége kicsit hullámzó, de igazán érdekes vintage darabokra is le lehet csapni akár már 1000-2000 forintért: én például táskákért járok ide rendszeresen, 2000 alatt már vannak szép, alig használt darabok. A ruhák is jó minőségűek, jobbak, mint egy átlagos turiban és az áruk is kedvezőbb. Rendszeresen találok 1700 forint körül szép blézereket, nemrég majdnem új Tatuum pamutblúzt vásároltam 1250 forintért és meg sem tudom számolni, mennyi pénzt hagynék még ott, ha mindent megvennék, ami kicsit is tetszik. Érdemes azonban figyelni a Facebookon, mikor van árucsere és aznap reggel menni, mert már híre ment, hogy ez jó hely és nagyon hamar elkapkodják a különleges darabokat.

A férfirészleg viszont sajnos elég lelombozó: olyan, mint a turkálóknak azon része, amit reflexből átugrik a szemünk. Furán csíkozott, tarka ingek, hatalmas méretű sportruhák és farmerek várják azokat a pasikat, akik nem akarják a hidegben megvárni, amíg a nőjük bent válogat magának valami kincset – egyébként önálló akció keretében nem ajánljuk. Mi egyébként egy inget próbáltunk, ami vállban és ujjban tökéletes volt, viszont hiába volt belevarrva egy "slim fit" (karcsúsított) címke, kétszer belefért volna a törzsünk.

Elérhetőség: honlap | Hol? Budapest, Teréz körút 7. | Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 9:30-19:00, illetve szombatonként 10:00-15:00 óra között.

4. Passzió Second Hand: különleges és jó állapotú darabok

A Passzió 1987 óta várja a vásárlókat, de haladnak a korral és gyakran frissülő Facebook oldalon követhetjük, épp mire lehet lecsapni. Sok a márkás ruha és táska, de ezeknek relatíve magasabb az áruk: Valentino táskát 15 ezertét, MaxMarát 50 ezerért vásárolhatunk, de ottjártunkkor volt Moschino blézer és Valentino szoknya is a kínálatban. És rengeteg más jó állapotú használt ruha, melyek közül a nem nagy márkákat képviselők nagyon olcsók (van egy rakat pulcsi pl. 500 forintért). Jó hír, hogy idősebb és nagyobb mérettel rendelkező vásárlókra is abszolút fel van készülve a bolt, szóval ha úgy érzi, azért nem kap semmit a fast fashionben, mert rossz a szabás, a méretezés és a stílus, akkor itt simán szerencsével járhat! A cipők is szépek, és órákat lehet eltölteni a készlet átnézésével, de én hamarabb elmenekültem, nehogy komolyabb adósságba verjem, magam. Szóval megéri betérni ide, szánjon rá 5 percet hogy elsétáljon ide a Ferenciek terétől.

Elérhetőség: Facebook | Hol: Budapest, V., Irányi utca 1. | Nyitvatartás: Hétfőtől péntekig 10:00-18:00, szombatonként  10:00-13:00 óra között.

Van itt minden...

5. Bolhapalota: közösségi retro-tárlat

A Bolhapalota szintén az Irányi utcában található, közelebb a Ferenciek teréhez és bár rengeteg pozitív véleményt olvastam róla, engem nem győzött meg – mondjuk nem is vagyok egy piacmániás. A háromszintes üzlet lényege, hogy bárki bérelhet polcot vagy fogast és kiteheti a cuccait, a bolhapalotások meg eladják. Ruhákból nagyon kevés van, azok se túl izgalmasak és nem is elképesztően olcsók, a kiszolgálás meg pont annyira barátságos, amennyire elvárható olyan eladóktól, akiknek nem érdeke eladni a holmikat. Mással nem tudom magyarázni a sok fancsali arcot. Ha csetreszeket, gombokat, régi, retro tárgyakat venne, nézzen be, kitartó túrással találhat érdekességeket – de ruháért ne ide induljon.

Elérhetőség: Facebook | Hol: Budapest, V. Irányi utca 20. | Nyitvatartás: Hétfőtől szombatig 11:00-19:00 óráig.

Ha gombra van szüksége...

Ahogy a használt cipőre is esélyes, hogy rá kell még költeni pár ezret a vásárlás után, úgy a ruhák esetében is jól jár, ha elmegy egy varrónőhöz és magára igazíttatja őket. Egy kiskabáton például sokat dobhat pár érdekes gomb, csak hogy az alapoknál kezdjük – ilyeneket kap a Bolhapalotában is, de ha nem egy-egy különleges darabra van szüksége, hanem mondjuk az ingje/kabátja összes gombját ezüstös ananászra vagy dínóra cserélné, esetleg az is jól esik, ha valaki segít a blézere színéhez legmegfelelőbb gomb kiválasztásában, akkor a Régiposta utcai Gombudvarban a helye! Egy sötétkék blézerre kerestem gombokat és a hölgy tökéletesen illő gombokat ajánlott, de vannak vicces falvarrói és csodaszép díszgombjai is, szóval nézzen be, ha unja már, hogy egyik ruháján sincs érdekes gomb!

Elérhetőség: Honlap | Hol: Budapest, Régiposta utca 7-9. | Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 10:00-18:00, szombaton: 10:00-13:00

6. Jajcica: ez tényleg a 70-es évek

Ezer éve nem jártam a Jajcicában és pont az történt, amire számítottam: nem változott semmit. De ez csak átmeneti, ugyanis pont most ősszel költözik el az üzlet a Dohány utcából a Szondi utcába, úgyhogy valamennyire tuti megváltozik a miliő. A netes kommunikációban sajnos nem jár élen a bolt (erre lehet példa ez az oldal is, amit állítólag nem az igazi jajcicások csinálnak), úgyhogy oda kell figyelni, hogy október végétől tuti jó címre menjünk.

Ha veszkócsizma, vagy lovaglócsizma kéne, itt megtalálja számítását, de ne számítson alacsony árakra. Illetve mostanság divatos Stan Smith-ek is vannak,. némiképp széthordva 12 ezer forintért. Meg egy rakat tényleg vintage és retro férfiing, dzseki, vicces ruha, nagykabát. Motoros bőrdzsekiért is érdemes bejönni, én egyszer egy szuper bőrcsizmát vettem, amit máig hordok: kell a szerencse, de hol nem kell?

Elérhetőség: Honlap | Hol: Október 24-ig Budapest, Dohány utca 94., október 26-tól a VI. kerület Szondi utca 58-ban | Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 10:00-19:00, szombaton: 10:00-14:00

7. Alterego: deszkásoknak és aranyifjaknak

Az Alteregóban nem csak itthon nem kapható márkákért érdemes betérni (sokak kedvence a Fred Perry például), hanem Vans és egyéb deszkás cipőkért is. A Vans-ek ráadásul most jól le is vannak értékelve, például kutyás slipont 18 helyett 12 ezerért vihet most haza (a galériában megnézheti!). A bolt egyébként elég zsúfolt: én leragadtam a cipőknél, de érdemes a ruhákat is átnézni, tök jó G-Star ingruhát vettem már náluk 5000 forintért és a férfiak is végre kicsit mást kapnak itt, mint mindenhol máshol – és ez jó.

Mondjuk férfi kollégám pont nem volt elájulva a kínálattól, és abban igaz is van, hogy egy karcsúsított Lacoste vagy Gant ing (és a kötelező steppelt mellény!) akkor jön a legjobban, ha a Divinónál akar csajokat felszedni. Vannak viszont bőven sportosabb cuccok is, legnagyobb meglepetésünkre szembejött egy szürke pulcsi is a H&M agyonlogózott Wang-féle együttműködéséből 10 ezer forintért, ami jóval barátibb, mintha az eBay-en próbálkozna, ahol simán elkérnek egy ilyen felsőért 30 ezret. Menő deszkás márkákból sincs hiány, Volcom, Atticus is, szóval lehet, hogy pont nem én vagyok a célcsoport, de akinek stílusa, annak ez a mennyország.

Elérhetőség: honlap | Hol: Budapest, Erzsébet krt. 4. | Nyitvatartás: Hétfőtől péntekig 10:00-19:00, szombatonként 10:00-14:00 óra között.

A már bejáratott nevek

8. Szputnyik: menőség a fast fashion árak alatt

A Szputyniknak több üzlete van, mi az apró galériával megtoldott Dohány utcai üzletbe látogattunk el. Az üzletben jó páran lézengtek (valószínűleg a kuponos akció miatt), de szerencsére nem volt fojtó tömeg és mindenhez oda lehetett férni.

A női cipők mind azonnal kellenének, de persze a méret itt is problémás: a vintage cipők általában picik 39-es lábra, az újak közül meg a nagyobbak maradnak meg. A sok színes, kisszériás ruha mellett a régi blúzok a kedvenceim, de arra készüljön, hogy ez nem a 750 forintos kategória – viszont a Zaránál olcsóbb és 6-8 ezer forintért olyan blúzt kap, ami tuti nem jön szembe. A napszemüvegeket és bizsukat se hagyja ki!

A férfirészleg inkább "kifogós" elven működik: mi sajnálunk 5-6 ezer forintot egy felsőért csak azért, mert azon frappáns szöveg van és a nadrágokat is be tudjuk szerezni máshonnan olcsóbban. Akkor érdemes benézni, ha valamilyen katonai viseletet szeretne, ugyanis a körsztenderen egymás után lógtak a német és az orosz zakók, illetve kabátok.

Elérhetőség: honlap | Hol: Budapest, Dohány utca 20. | Nyitvatartás: Hétfőtől szombatig 10-20 óra között.

9. DressingRoom/Öltöző: különlegességek válogatva

Utolsó állomásunk az öltöző volt, amire Facebookon figyeltünk fel: az üzlet ugyanis rendszeresen megosztja a nála kapható érdekes vagy márkás ruhákat. A férfirészleg nagyon apró, mindössze egy sztenderből áll és azon is inkább felejthető ruhák kaptak helyet – igaz, ha szereti a kötött lovas termékeket, akkor nem beszéljük le a látogatásról.

A női részleg is kétesélyes: én azonnal beleszerettem egy macis selyemblúzba (mely fénykorában lehet, hogy pizsama volt,de ez később esett le), de más nem ragadott magával. Érdemes követni a boltot Facebookon és ha valami megtetszik, azonnal lefoglalni, mert egy Lanvin kabát 10 ezerért jöhetne bármikor, de a kaktuszos szoknyától sem zárkóznék el...

Elérhetőség: Facebook | Hol: Budapest, Síp utca 24. | Nyitvatartás: Hétfőtől péntekig 13:00-19:00, szombatonként 12:00-19:00, vasárnaponként 12:00-17:00 óra között.

Ha tényleg nagyon olcsón vásárolna

10: Cream Wesselényi utca

Nemrég beszámoltunk a Cream Wesselényi utcánál található boltjáról, ahol akkor a férfi kínálatot méltattuk. Mivel most a vintage és retro kínálatot szemléztük, annyira nem illik ide a Cream, de meg kell jegyeznem, hogy az egyik kedvenc lelőhelyem a városban: a legjobban azt szeretem, amikor 750 forintért hozhatok el blézereket és kabátokat, mint most, körképünk alkalmával (mert persze beugrottunk ide is). Szóval bár nem vintage, de ha a körúton jár, nézzen be, hátha szerencséje lesz és pont szembejön önnel álmai kabátja/blúza/pulcsija egy 750 forintos akció keretében!

Elérhetőség: honlap | Hol:1073 Budapest, Erzsébet körút 30. | Nyitvatartás: Hétfőtől péntekig 9:30 és 20:00, szombaton 9:00 és 16:00 között.

11. Humana Vintage

Az Astoria közelében lévő turkáló igazi kincsesbánya: hatalmas, folyamatosan cserélődő árukészlet, valóban régi ruhák. Hogy melyik darab pont hány éves, és retrónak vagy vintage-nek számít, nyilván nem tudom, de azt látom, hogy ezek nem pár éve levetett angol import ruhák. Sok skandináv márkával találkoztam, és rengeteg különleges darabba futottam bele. Ráadásul az árak is itt a legkedvezőbbek: ha éppen nincs 600 forintos akció (vagy 300 forintos, mert olyanra is van példa), akkor is csak 2000-2500 forint egy pulcsi, szoknya vagy felső. 

Legutóbb ottjártamkor pont 600 forintba került minden, attól függetlenül, hogy estélyiről vagy sálról van szó és ilyenkor nehéz visszafognom magam: csodálatos ruhákat kell otthagynom, hisz mikor vennék fel egy tollas-strasszos estélyit? Vagy egy aranylamé inget? Pedig csak 600 forint lenne... Szóval rendszerint hatalmas zsákokkal távozom.

Ha megnézi az üzletet, nagy tömegre számítson: külföldi diákok, turisták, egyetemisták, nyugdíjasok keverednek és mindenki teljes erővel kutat a fogasokon – arról ne is álmodjon, hogy sorra kerül a próbafülkéknél, és ne lepődjön meg, ha mindenhol ruhát próbáló emberekbe botlik, vagy fellöki egy-egy határozott idős hölgy. Figyelem: október 26-án hétfőn teljes árucsere volt!

Elérhetőség: honlap | Hol: Budapest, V., Károly krt. 8. | Nyitvatartás: Hétfőtől péntekig 9:00 és 20:00, szombaton 10:00 és 18:00 között.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta