A viktoriánus kor egyik legmacerásabb trendje, az abroncsszoknya

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A mai szemmel röhejes alj akár több kilót is nyomott. Nézze meg, hogyan viselték akkor és hogyan jelenik meg most a kifutókon!

Galéria ikon

25

Görcsösen kellett kapaszkodni a lámpaoszlopba, hogy el ne fújjon az abroncsszoknyánkkal együtt az északi szél.
Galéria: Így hordták az abroncsszoknyát a 19.században
Fotó: Hulton Archive / Europress / Getty

Nemcsak csipkés fekete ruhában jártak a nők a viktoriánus korban (Viktória királynő uralkodásának korában, 1837-1901 között), illetve az azt megelőző és követő néhány évben, viseltek ennél sokkal vidámabb, ámde jóval macerásabb ruhakölteményeket is akkoriban. Ilyen volt például az abroncsszoknya, amiben a nemesi származású nők leginkább egy habcsókra hasonlítottak. Az extrém divathullámról egy kiállítás erejéig megemlékezik a skóciai Edinburghban található National Museum of Scotland is, ahol a Photography: A Victorian Sensation Exhibition című kiállítás június 19. és november 22. között tekinthető meg.

„Sosem volt még divatban ennél szexibb viselet. Milyen nagyszerű, hogy belépsz a szobába és ezzel elfoglalsz hat lábnyi helyet” – mondta el tömör véleményét a britek első számú divattervezője, Vivienne Westwood a „Crinolinemaniáról” (a krinolin egy merevítés, mely a szoknya alatt bújik meg, hogy a szoknya anyagát kiterítse).

A különös néven futó viselet az 1800-as évek közepén jött divatba, de ami talán ennél is furcsább, az az, hogy alkalmanként még a mai napig is felbukkan egy-egy rendezvényen vagy éppenséggel a divathetek kifutóján. Habár gyakorta csak kigúnyolni kívánják a divatházak tervezői a kényelmesnek egyáltalán nem mondható trendet, azért mégis szezonról-szezonra megjelenik a bemutatókon. Kifutóra küldte az elmúlt időszakban például Jean Paul Gaultier, Betsey Johnson, a Giles, Alexander McQueen, a Valentino és a Dolce & Gabbana is.

Galéria ikon

25

Fa oszlopra fennakadt abroncs 1858-ban.
Galéria: Így hordták az abroncsszoknyát a 19.században
Fotó: Hulton Archive / Europress / Getty

Az elnevezés egyébként a „Crin”, azaz a lószőrből készült merev anyag és a vászon kombinációjából ered. De nem ez a merev anyag határozta meg az abroncs figyelemreméltó formáját, hanem az alatta található karikák, amiket általában csontból vagy acélból készítettek. Az első ilyen fémvázas „ketrecet” 1856-ban szabadalmaztatták. A Punch nevű szatirikus lap szerint az abroncs akkora népszerűségnek örvendett, hogy az acélgyárak kizárólag erre a piacra termeltek és körülbelül 3000 darabot passzoltak el naponta. Elég meglepő, és remek bizonyíték arra, hogy a nők minden divatos hülyeségre kaphatók, ugyanis a krinolinszoknya baromi nehéz volt, alig lehetett mozogni benne.

Galéria ikon

25

Alexander McQueen 2013-ban a ruha tetejére applikálta a terebélyes abroncsot.
Galéria: Így hordták az abroncsszoknyát a 19.században
Fotó: Victor Virgile / Europress / Getty

A terebélyes darabok ráadásul még halálos tüzet is okoztak akkoriban. Az 1850-1860-as évek között mintegy 3000 nő halt meg abroncsruha-tűzben Angliában – írja a mashable.com. Az őrület körülbelül az 1860-as évek közepéig tartott, majd alábbhagyott, ami leginkább a felgyorsult világnak és az iparosodásnak tudható be. Időközönként azonban újjáéled, a második világháború után például Christian Dior látott benne fantáziát New Look néven, majd később a báli- és esküvőszezon főszereplőjévé vált. Nézze meg a galériában, hogy hogyan hordták az abroncsruhát a XIX. században és miként értelmezték újra a menő divatházak az elmúlt években!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.