Kóstolta már a házi mogyoróvajat?

Zanza!

A világ legegszerűbb dolga mogyoróvajat készíteni és természetesen olcsóbb is mint a boltban kapható változatok. Igen, a házi még azért is jobb, mert nincsen benne tartósítószer, mesterséges ízfokozó és színező, na, meg persze hozzáadott olaj, vagy növényi zsír sem. Az íze verhetetlen, csak éppen tele van kalóriával, úgyhogy így a közelgő jó idő előtt csak módjával kanalazza.

mogyi1

Ami kell hozzá: hántolt, szárazon pörkölt földimogyoró. Mi a Culinarisban vettük, de az is jó, amit a Tescóban árulnak. A lényeg, hogy ne legyen ízesített és szárazon legyen megpörkölve, tehát semmilyen zsírt vagy olajat ne adjanak hozzá pörkölés közben.

Az sem baj ha nem pörkölt a mogyoró, ilyenkor csak annyi a teendője, hogy kibélel egy tepsit sütőpapírral, és szépen, egy rétegben eloszlatja a mogyorókat rajta úgy, hogy ne fedjék egymást. Előmelegített sütőbe tegye, és folyamatos ellenőrzés mellett, időnként kicsit árforgatva alatt pirítsa meg. Az hogy mennyire legyen megpirítva, abszolút egyéni ízlés dolga. Én szeretem ha erőteljesen barna, ez körülbelül 10-12 perc, függ a beállított hőmérséklettől és a sütőtől is. Egyébként jobb, ha alacsonyabb hőfokon (kb. 140 fok) pirítja, így kisebb az esélye, hogy leég az egész.

Ha megvan a mogyoró, turmixoljon

Vegye elő a turmixgépet és töltse bele a földimogyorót. (Vigyázzon, ha házilag pörkölte a mogyorót, mindenképpen várja meg amíg kihűl és csak azután turmixoljon!)

Körülbelül öt percig folyamatosan turmixolja a mogyorót, vagy addig amíg krémes nem lesz.

Ne ijedjen meg ha az elején száraznak tűnik, higgye el, a végén jó krémes lesz anélkül, hogy bármiféle olajat öntene hozzá. Több fokozaton fog átmenni a mogyoró, mire eléri a kívánt állagot: először darabos lesz, majd por, aztán sűrű paszta, ezután gyurmaszerű labda és a végén tádám, a labdából lesz a krémes mogyoróvaj. Ennél a pontnál még egy percet húzzon rá a turmixolásra, hogy tényleg teljesen sima legyen az állaga.

mogyi2

Ha a crunchy (darabos) a kedvence

Akkor a fenti képen látható állag elérésekor vegyen ki egy adagot a mogyoróból, amit aztán keverjen vissza az elkészült, tökéletesen sima krémbe. Máris kész a ropogós verzió.

Ha nagyon akar, adhat hozzá olajat is #deminek?

Földimogyoró olajat, repceolaj és talán még olívaolajat is lehetne adni a mogyoróhoz, de minek? Persze ha nagyon szilárd a massza lazíthatja vele, de ha ki tudja várni amíg a turmixgépben eléri, hogy krémes legyen, erre tényleg nem lesz szükség. Az eredményt látva már örülni fog, hogy nem adott hozzá semmilyen zsiradékot, mert anélkül is selymes lesz, na, meg így van csak igazán mogyorós zamata.

Ízesítheti is kedvére

Az utolsó pillanatban adja hozzá az ízesítőket, mindenképpen kell bele egy pici só. (Igen, ez egy ilyen műfaj, őshazájában általában lekvárral vagy banánkarikákkal eszik, az hozza mellé az édes ízt.)

Ha nagyon vadnak érzi magát, és eltérne a normától, lehet benne akár fahéj, szerecsendió, kardamom, barna cukor, méz, vanília, chili por, kakaópor, csokoládé csipsz (fehér/vagy barna). Még pár másodpercig keverje a géppel és kész is. Persze ha vendégvárónak készíti, adhat hozzá alkohol is, nagyon pikáns lesz tőle az íze, bármilyen krémlikőr jó hozzá!

shutterstock 129225926

Így tárolja

Tegye légmentesen zárható edénybe, és tegye a hűtőbe, hogy ne avasodjon gyorsan. Ha lágyabban szereti, evés előtt inkább vegye ki a hűtőből hamarabb. Ha szobahőmérsékleten tárolja, körülbelül 2 hétig áll el, hűtőben ez lehet a duplája is. 

Blogmustra