Ezt viselje a kánikulában

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A sötét színek, a szoros ruhák és a műszál kilőve, a fehér maxiruha viszont igazi aduász.

Galéria ikon

47

Galéria: Ezt viselje a kánikulában

A pár enyhébb hét után ismét itt van a forróság, és ugyan az időjárást nem tudjuk befolyásolni, azért vannak olyan módszerek, amivel elviselhetőbbé tehetjük a harminc fok feletti hőmérsékletet. Például nem mindegy, hogyan is öltözködünk. A hajtás után kiderül, mit érdemes felvenni, ha már olvad az aszfalt.

A felsőruházat

Szinte minden jöhet, ami pamutból, lenből, selyemből vagy könnyű gyapjúból készült. Emellett fontos, az adott ruhadarab kellően bő legyen, minél kisebb felületen érintkezzen a testünkkel és a felsőrész lehetőleg ujjatlan legyen, bár ezzel a bőrgyógyászok nem feltétlenül értenek egyet. A Guardian szakértője szerint a hőségben maradjunk az egyszerűségnél, a fodros, túldíszített dolgokat hagyjuk meg a hűvösebb napokra, a kiegészítőket se vigyük túlzásba, a spagettipántot pedig örökre felejtsük el. És persze kerüljük a sötét színeket, különösen a feketét. Ez azért nem lesz annyira nehéz, hiszen idén amúgy is divat fehéret fehérrel hordani.

A stílustanácsadók szerint ilyen időben a nadrágmániásoknak is le kell mondaniuk kedvenc ruhadarabjukról a szellős nyári ruhák és a szoknyák javára. A rövidnadrág persze jöhet, de vásárlás vagy indulás előtt azért nézzük meg, hogy nem lóg-e ki belőle mindenünk. A legtöbben egyébként a maxiruhát ajánlják, mert ez szinte minden feltételnek megfelel, kellően takar, elég lenge, de ha megy a légkondícionáló berendezés, akkor azért megvéd.

Ezeknek a tanácsoknak megfelelően böngésztük végig az itthon kapható márkák kínálatát. Ugyan számunkra értelmezhetetlen módon továbbra is a műszál az úr, még a nyári ruhadaraboknál is, azért van miből szemezgetni, hiszen szinte mindenhol kapható pamutból készült maxiruha, ing vagy rövidnadrág, csak egy kicsit keresgélni kell. A mellékelt galériában össze is gyűjtöttünk párat ezek közül, tessék csak végigkattintani!

Galéria ikon

47

Mango - 6495 Ft
Galéria: Ezt viselje a kánikulában
Fotó: Mango

A kiegészítők

Bár mi magyarok nem szívesen hordunk kalapot, ilyenkor azért érdemes erőt venni magunkon, és nyugodtan nyomjunk a fejünkbe egy szalmakalapot. A széles karimájú természetesen jobban véd a káros sugarak ellen, de megértjük, ha valakinek nem jön be ez a nagyasszonyos vonal. Szerencsére nem kell túl mélyen a pénztárcába nyúlnia annak, aki esetleg nem rendelkezik ilyen kiegészítővel, a F&F-nél például 1790 forint egy fonott napellenző és 2490 forint egy széles karimás darab.

A napsugarak elleni védelemben jól jön egy bőrbarát anyagból készült sál is, amit akár be is vizezhetünk, ha már nagyon szenvedünk a hőségtől és a hátunkra teríthetjük, ha a légkondi közelében ülünk. Persze ebből sem annyira könnyű pamut vagy lenből készült darabot találni, de a helyzet nem reménytelen, a Zarában például már kétezer forintért lehet kapni színes és mintás sálakat. Ha ez nem elég, akkor hasonló árban rendelhetünk az internetről hűsítő kendőt is, ami nem túl divatos, de biztosan nagyon hasznos.

Fontos kiegészítő a napszemüveg is, persze csak akkor, ha tényleg jó minőségű és megvédi a szemet a káros sugárzások ellen. Az UV-védelem mellett sokan fontosnak tartják, hogy napszemüvegük polarizált legyen, ilyet viszont főként a szakboltokban találunk, a fast fashion boltokban nem futottunk bele ilyenekbe sajnos. Alexandra Suzanne Greenawalt, egy New York-i stylist szerint ha nagyon irtózunk a napsütésről, akkor nyugodtan vegyünk magunkhoz egy szép esernyőt is. Erre már itthon is láttunk példát!

Galéria ikon

47

River Island - 19,88 euró
Galéria: Ezt viselje a kánikulában
Fotó: Asos

A lábbelik

A legtöbb nyári lábbeli sajnos nem tesz jót a deréknak, de ilyenkor akkor is sokkal kényelmesebb lapos talpú cipőkben, szandálokban közlekedni, egyrészt azért, mert a tűsarok és a meleg aszfalt túl jó kapcsolatot ápol egymással.

Ami az anyagokat illeti, a műbőr egyébként is kerülendő, de kánikulában mindenképpen mellőzzük, mert nem szellőzik benne rendesen a láb. Így marad a bőr és a vászon. Jó, a legtöbb vászoncipő nem túl elegáns, de tartsunk a munkahelyünkön váltócipőt, amire át tudjuk cserélni a kényelmes, jól lélegző és nem is annyira drága nyári lábbelinket. Vászoncipők már 3000 forint környékén is kaphatóak a fast fashion üzletekben, a kellemes anyagból készült szandálokra pedig 4000-5000 forintért bukkantunk.

Mit vegyen fel az irodába, ha itt a kánikula?

Tavaly már utánajártunk, hogy mit is érdemes felvenni az irodistáknak, akik nem olyan szerencsések, hogy pont a legnagyobb hőségre időzítették szabadságukat. Most a Northfoto ajánlása alapján szedtük össze, hogy mik a nyárbarát irodai viseletek egy celebekben gazdag galériával megspékelve:

- egy elegánsabb maxiruha

- egy elegáns, visszafogott rövidnadrág

- egy csinos fehér nadrág szép blúzzal és cipővel

- egy virágos szoknya ujjatlan blúzzal

- egy nyárias nadrágkosztüm

- bármi, ami lazán sikkes


Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.