Fogyókúrázik? Ezeket az édességeket eheti

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Összegyűjtöttünk pár olyan gyorsan összecsapható receptet, amelyet fogyókúrázók is ehetnek. Hogy ne mindenről a süti jusson az eszünkbe végre.

Akkor a legnehezebb megállni az édesség-evést amikor fogyókúrázunk. A „tiltott gyümölcs” effektus ilyenkor azonnal előtérbe kerül, és mindenről a csokoládé, vagy egy szelet sütemény jut eszünkbe. Amikor viszont már idáig fajul a dolog, teljesen mindegy, hogy mivel próbáljuk meg átprogramozni az agyunkat, és nem a nyalánkságokra gondolni, ezzel is csak épp az ellenkezőjét érjük el.

Szóval inkább engedjen a kísértésnek, hogy jobb kedve legyen, és ne szenvedés legyen a fogyókúra. Összegyűjtöttünk pár kalóriaszegény édességet, amelyekből lelkiismeretfurdalás nélkül ehet. Jó, a mennyiségre azért figyeljen, és természetesen ne nyomjon be belőlük óránként egy adagot. Hetente egyszer viszont abszolút megengedhető ez a kis kényeztetés.

Gyümölcsös túró

Vegyen egy kis doboz sovány tehéntúrót (100 g), 2-3 darab (vagy 100 g) friss gyümölcsöt (körte, alma, nektarin, eper, görögdinnye, málna, ananász, szeder, ribizli, áfonya) és botmixerrel/turmixgépben pépesítse össze az egészet. Fogyaszthatja azonnal, de ha hűtőbe teszi pár órára, még jobb lesz az íze. Nagy melegben mélyhűtőbe téve elképesztően finom hűsítő lesz belőle. Utóbbi esetben keverjen egy kevés sovány joghurtot vagy kefirt is a masszához.

A legtöbb felsorolt gyümölcs kalóriatartalma ugyan elég alacsony, de 10 dkg gyümölcsnél többet ne használjon fel az édesség elkészítésénél. Ez az adag gyümölcsös túró legfeljebb 300 kcal.

Hamis vaníliasodó

Ebbe az édességbe cukor helyett proteint kell tenni, ezért tökéletes olyanoknak aki sportolnak, diétáznak de nagyon ennének „valami finomat”.

Ezeket szerezze be hozzá:

1 tojásfehérje,
5 g vanília ízű protein por,
1 tojássárgája,
1-1,5 dl tej (0,1% Tesco saját márkás),
egy kis csipet só,
1 evőkanál zabliszt/rizsliszt,
vaníliarúd.

Míg a rizsliszt semleges ízű, a zabliszt kellemesen édeskés ízű.

Így készítse el

Keverje el turmixgéppel a tojás sárgáját, sót, tejet és a vaníliarúd kikapart belsejét. Ezután adja hozzá a lisztet, és ismét keverje össze a kézi mixerrel. Öntse az egészet egy teflon tálba, és alacsony hőmérsékletes sűrűsítse be. (Ha nem elég sűrű, tegyen még bele lisztet.)

A tojás fehérjét verje kemény habbá és amikor már jó a vaníliás massza, forgassa bele, és rottyantsa össze az édességet.

A végén keverje bele a proteinport is. Tádám, kész is!

Fotó: Ranki Daniel

Tipp: Ha nem szereti a vaníliát, csokis proteinnel készítse el.

Ez az adag hamis vaníliasodó legfeljebb 170 kcal.

Ne féljen a fehérjeportól

Megkérdeztünk egy táplálkozástudományi szakembert aki személyi edző is, hogy nyugodt szívvel fogyaszthatjuk-e a fehérjeport: „Ha minőségi, akkor az jó. Persze nem szükséges, mert be lehet vinni máshogy is a fehérjét, és igazából csak a testépítőkél van jelentősége, mert gyorsabban szívódik fel. Közvetlenül edzés után ajánlatos inni, amikor "fogadóképesek" az izmok akkor például jó nagyon. Sütésre is kiváló, hogy alacsonykalória tartalmú desszerteket készítsen az ember. További előnye, hogy könnyen hordozható. Érdemes a mintacsomagokkal kísérletezni, mert némelyiknek olyan az íze, hogy a kollegámat idézzem, mint a porított fing”

Tejberizs fahéjjal

Ehhez az édességhez jázmin rizst használjon, mert ennek a rizsnek alapból édeskés íze van, így nem kell külön édesítőt tenni az ételbe.

Tegyen fel fél pohár rizst 1 pohár vízzel főni, és amikor már jó sűrű a massza, öntse fel fél pohár 0,1%-os tejjel. Hagyja állni 10 percig, majd szórja meg fahéjjal.

Ez az adag fahéjas tejberizs legfeljebb 160 kcal.

Tipp: ha szereti a mazsolát, pár szemet főzhet bele.

Fagyos joghurt eperrel

5-7 darab epret mosson meg, csumázza ki, és felezze meg őket. Öntsön szilikonformába egy kevés görög krémjoghurtot, tegye rá a felezett epret, és fedje le joghurttal. Így járjon el a többi eperrel is, és amikor kész van, egyszerűen csak fagyassza le. Pár óra alatt a joghurt rádermed az eperre, tökéletes nasi melegben.

Fotó: Dívány

Ez az adag joghurtos eper, legfeljebb 270 kcal.

Esetleg ha valami masszívabbra vágyna, és belefér több kalória is, készítsen nagyon finom zabpelyhes kekszet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.