Instant kakaó: van élet a nyúlon túl

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A legolcsóbb Tutti holtversenyben első, a Bedeco viszont ihatatlan. Jó ha tudja, ha ilyet vesz, leginkább cukrot vásárol.

A rántott csoki után ismét édességet kóstoltunk, de ezúttal ital formájában. Megpróbáltuk megkeresni azt az instant kakaóport, amelyik olcsó, és még az íze is jó. Ezért kilenc különböző márkájú port vettünk, közte mindenki kedvencét a Nesquiket, és a hasonló nagy nevet, a Milkát is.

Galéria ikon

8

Galéria: Instant kakaó kóstoló
Fotó: Dívány

De nem ezekre voltam kíváncsi, sokkal inkább a Bedecóra! A reklámja zseniális volt: „Mi az amit iszol? Kakaó? Nem, Bedeco! Miii? Beedeecoo!” és minden gyerek ismerte. De sosem volt lehetőségem megkóstolni, mert nálunk a sárgazacsis nyuszis volt a menő. Hiába tört rám néha a hiszti a közértben (aminek ABC volt a neve, és ez volt az egyetlen bolt 3 kilométeres körzetben), hogy én a bedekót akarom, sose jött be. És ezt most szeretném megköszönni anyukámnak, hogy nem engedett a nyafogásnak, és nem büntetett a bedekóval.

Sok családban - főleg ahol gyerekek is vannak - a bevásárlólistán első helyen szerepel az instant kakaó. Ahogy már megszokott, megpróbáltuk megtalálni az olcsóbb és saját márkás termékek között azokat, amelyekre simán megéri lecserélni a drágább változatokat. És persze most is, ahogy mindig, becsempésztünk a vaktesztbe két igen ismert ízt is. A kakaókat felnőttekkel és gyerekekkel is végigkóstoltattuk.

A nagykorú pontozók általában egy véleményen voltak az ízeket illetően, a gyerekek ízlésvilága viszont néha kiverte a biztosítékot. Úgy tűnt, nekik nagyjából mindegy mit isznak, csak édes legyen.

A végeredmény egészen meglepő lett, holtversenyben ugyan, de a legolcsóbb kakaó (Tutti) nyerte a kóstolót. Először meglepődtünk, hogy a Tutti elképesztő mennyiségben tartalmaz cukrot, aztán átböngésztük a többi csomagolást is, és arra jutottunk, ez mindegyik termékre igaz. Aki instant kakaót vesz, legfőképpen cukrot vásárol.

Minden kakaónak egyenlő esélyt adtunk: egy deci tejbe egy teáskanál por került. Volt aki melegen, volt aki hidegen kóstolta. Mert ugye mindegyik csomagolásán fel van tüntetve: hideg és meleg italként is fogyasztható. Mondjuk nem bántuk volna ha nem összecsomósodott kakaó darabokat kellett volna kihörpinteni a pohárból, de erre szinte alig volt esély. A kilenc termékből összesen kettő olyan volt, amit azonnal el lehetett keverni a hideg tejben csokigalacsinok nélkül.

Galéria ikon

8

Galéria: Instant kakaó kóstoló
Fotó: Dívány

Tutti, instant cocoa drink (oroszlános), 800 gramm, 709 forint

„Napközis kakaó, nincsen se bűze se illata, viszont elég jó ízű. Hosszú kevergetés után olvadt csak fel a kakaó a hideg tejben, lágy íze van, nem túl édes, nincs utóíze, és színe alapján lehetne gyerek kávé is.”

Összetevők: cukor (71%), zsírszegény kakaópor 16%, szőlőcukor, kalcium-karbonát, étkezési só, vitaminok (L-aszkorbinsav, piridoxin-hidroklorid, tiamin-mononitrát) szójalecitin, aroma.

Nesquik, 800 gramm, 1240 forint

A teszthez a legkisebb kiszerelést vettük meg, ami fajlagosan jóval drágább. Ahol viszont a család Nesquiket iszik, általában úgyis a nagyobb csomagot veszik, ezért úgy éreztük, korrektebb, ha annak az árát vesszük alapul. Az összetevők lenti listájából nem derül ki pontosan, hány százaléka cukor, de a tápanyagtáblázat szerint 100 gramm termékben 79,9 a szénhidrát, azon belül pedig (szintén 100 gramm termékben) 78,1 gramm a cukor. Lehet, hogy ezt nem lehet közvetlenül megfeleltetni, de annyi biztos: legnagyobb részben itt is cukrot veszünk.

„Édes de nincs mellékíze. Olyan igazi instant kakó íze van, finom. Azonnal feloldódik a hideg tejben is, illata fincsi és egy picit édes. Biztosan drága, mert nagyon finom. Kicsit kesernyés az utóíze, de ez jó, mert utálom a nagyon édes cuccokat.”

Összetevők: cukor, zsírszegény kakaópor 18%, szójalecitin, kalcium-karbonát, magnézium-karbonát, étkezési só, aroma, vitamin keverék  (C-vitamin, niacin, E-vitamin, B1 vitamin, B6 vitamin, folsav, pantoténsav, maltodextrin).

Perotti kakó (zsiráfos), 130 gramm, 179 forint

Nagyon klassz visszazárható csomagolása van, utazásnál kiváló, kicsi a kiszerelés, és gondoltak a visszazáró-szalagra.

„Jól oldódik, alig van kakaóillata, de az ízét jobban érezni és édeskés” „Hideg tejben elég nehézkesen oldódik és fura szaga van. Az íze édes, viszont van valami savanykás utóíze.” „Napközi kakaó íze van, finom, de már ittam jobbat is.”

Összetevők: cukor, zsírszegény kakaópor 16,5%, glükóz, szójalecitin, só, aroma, vitaminok, B1, B2, B6, E, C, B12, biotin, pantoténsav, folsav, kalcium-karbonát.

Milka, 400 gramm, 728 forint

Nagyon szép a csomagolása, kartondobozban van a papírzacskó amiben a kakaó van. De hát ugye a külcsín nem minden...

„Szinte azonnal oldódik hideg tejben is, viszont nem sok illata van, és az is fura. Az utóíze elég kesernyés, olyan édesítőszeres.” „Mellékízmentes, de semmi extra.” „Eddig ez oldódik a legjobban; alig maradt száraz szemcse a tej felszínén. Nincs sok kakaóillata, ám az íze kiváló!”

Összetevők: cukor, szőlőcukor, zsírszegény kakaópor 18%, szójalecitin, konyhasó, aroma, vitaminok (niacin, B1, B6, B12, folsav).

Tesco choco drink, 800 gramm, 949 forint

Szuper visszazárható a csomagolása, ezért plusz pont járna neki, de hát ugye most az ízre mentünk rá. Minden tök jól olvasható a csomagolásán, jó nagy betűkkel van rá írva minden. Szerencsére, itt nem okozott különösebb gondot elolvasni az összetevőket, ami gyakorlatilag megegyezik a Nesquikkel, csak pluszban még van benne fahéj. És a tesztelők szerint még jó is.

„Nagyon fura tejszín íze van, ami nem rossz, csak éppen nem kakaó.” „Ez sem olvad fel a hideg tejben egyhamar, de pár erős kavarás után, azért már jobb a helyzet. Elég édes, de semmiképpen sem rossz.” „Nagyon-nagyon rosszul oldódik – hideg tejben elkeverhetetlen. Illata nincs, viszont elég jó az íze, édeskés és finom.”

Összetevők: cukor, zsírszegény kakaópor 17%, szőlőcukor, ásványi anyagok (magnézium-karbonát, kalcium-karbonát), étkezési só, szójalecitin, aroma, vitaminok (C-vitamin, niacin, E, pantoténsav, B6, B2, tiamin, A-vitamin, folsav, biotin, D3, B12) fahéj.

Brumi, 150 g, 249 forint

Annyira kicsik a betűk a csomagoláson, hogy elfárad a szem mire kiböngészi az összetevőket. Ellenben - fajlagosan - elég drága, a Milka után árban rögtön ez jön!

„Rosszul oldódik, alig van kakaóillata, kakaóíze nincs, ellenben savanykás.” „Erről se rosszat, se jót nem tudok írni. De talán mégis: egész nehezen oldódik hideg tejben, cukros tej, utóíz nélkül. ”

Összetevők: cukor, zsírszegény kakaópor 16,5%, glükóz, szójalecitin, só, aroma, vitaminok, B1, B2, B6, E, C, B12, biotin, pantoténsav, folsav, kalcium-karbonát.

Cool Cao (majmos), 600 g, 799 forint

Végre egy igazán kedvemre való csomagolás, ha már ilyen nagy mennyiség. Műanyag üveg, csavaros fedéllel. Két plusz pont is járna érte, ha a külalakra mennénk. Na, de sebaj, majd legközelebb!

„Jól oldódik, az illata elég jó (bár enyhe dohszag vegyül bele), az íze határozottan hasonlít a kakaóéra, ám kissé édeskés.” „Nagyon hamar feloldódik a tejben, a színe halovány, illata nem sok van, viszont savanykás az utóíze.”

Összetevők: cukor, zsírszegény kakaópor 16,5%, glükóz, csomósodást gátló (kalcium-karbonát), aroma, emulgeálószer (szójalecitin) vitaminok (biotin, C-vitamin, niacin, E-vitamin, pantoténsav, folsav, tiamin, B12 vitamin, B6 vitmain, riboflavin).

Tesco Value, 1000 gramm, 899 forint

„Nagyon-nagyon édes, brutális mellékíze van, kemikália vegyszerekkel, egyszerűen rémes!” „Na, megtaláltam a soha-nem-olvad-fel-a-tejben kakaót. Ráadásul ropog a kristálycukor a fogam alatt, ami elég undi. Elég sötét színe, illata viszont nem sok.” „Elég jól oldódik, ha kitartóan keveri az ember, mondjuk kábé öt perc kell hozzá, alig érezni illatot és ízt.”

Összetevők: cukor, szőlőcukor, zsírszegény kakaópor 11%, étkezési só, aroma, őrölt fahéj.

Bedeco, 800 gramm, 989 forint

Ahogyan már a bevezetőben írtam, borzasztóan kíváncsi voltam arra, hogy a Bedeco hol fog végezni a megmérettetésen. Csalódtam...

„Gusztustalan, olyan mintha valaki az aszfaltról kaparta volna fel valaki a ráolvadt tejbevonót.” „Édes fincsiség, kis kátránydarabokkal.” „Borzasztó fura íze van, maradjunk ennyiben.” „Nagyon rosszul oldódik, nincs se íze, se bűze, illetve mintha nagyon enyhén mentolos volna” „Mentolos rágógumi íze van, nekem jobban hajaz az After Eight-re, mint egy kakaóra. Mivel a mentolos csokitól behányok, nem kommentálnám az élményeimet.”

Nagyon csekély az összetevő lista, marketinges nyelven erre mondják azt, hogy őszinte kakaó, milyen kár, hogy az íze rémes. Fura, hogy több tesztelő is érzett mentolos ízt. Hogy mitől?! Nem tudjuk megmondani. Az biztos, hogy nem a vanília aroma miatt. Vagy mégis?

Összetevők: cukor, kakaó 14%, só, vanília aroma.

Név Mennyiség (g) Ár (forint) Fajlagos ár (forint) Értékelés
Nestlé, nesquik 800 1240 1550 18
Tutti, instant cocoa drink (oroszlános) 800 709 886,2 18
Perotti kakó (zsiráfos) 130 179 1376,9 17
Milka 400 728 1820 16,5
Tesco choco drink 800 949 1186,2 10,5
Brumi 150 249 1659,9 11
Cool Cao (majmos) 600 799 1331,6 9,5
Tesco Value 1000 899 899 5
Bedeco 800 989 1236,2 3

Összesen három olyan termék volt a kilenc között, amelyiknek visszazárható volt a csomagolása. Ez nem valami jó arány.

Jó kakaózást önnek is! (Szerencsére, egyikünk sem lett rosszul a kóstoló végére!)

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.