Christian Louboutin piros cipőtalp miatt perli Yves Saint Laurent-t

Olvasási idő kb. 1 perc

Az YSL már többször adott ki piros talpú cipőt, idén verte ki a biztosítékot a Louboutinnél.

Pirostalpú YSL cipő

Az Yves Saint Laurent 2011-es tavaszi kollekciójába piros talpú cipő került, ezért perel a hamisítványokra nagyon érzékeny Louboutin: állítja, hogy ő már korábban is tervezett piros talpú cipőt, és rég levédette saját ötletét.

A 2011-es tavaszi kollekció egyik darabja Louboutin állítása szerint egyértelmű koppintása az ő egyik cipőjének – áll a vádiratban. A tervező 1 millió dollárra perli riválisát a piros talpak miatt, és nem csak az idei kollekciót fájlalja: az YSL Tribute, Palais és Woodstock néven is adott már ki pirostaplas cipőkollekciót, és a darabokat olyan üzletekben is árulta, ahol Louboutin termékei is jelen voltak. A vád szerint a piros talp megtéveszti a felhasználót, és rossz fényt vethet a Louboutinre.

Christian Louboutin egyébként 1992 óta gyárt piros talpú cipőket. Akkor jött rá, mennyire jó ötlet a színes talp, amikor titkárnője cipőtalpát piros körömlakkal befestette. A cipőkészítő egyébként még januárban megkereste panaszával a francia divatházat, de az YSL tulajdonosai azt válaszolták, továbbra is polcon tartják a színes talpú cipőket – írja a Telegraph.

A vádiratban emlegetett egyik cipőnek, az YSL ’Palais 105’ névre hallgató velúr platformlábbelinek például színes a talpa: a lila cipőnek lila, a kéknek kék, a pirosnak ennek megfelelően piros talpa van. Minden cipő talpszíne egyezik a felsőrész színével, tehát YSL ez esetben feltehetően nem a piros tap ötletét akarta lenyúlni, egyszerűen így jött ki.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a kínai orvosok napindító trükkje – valóban jót tesz

A meleg víz fogyasztása az európai emberek számára idegen szokás, holott számos egészségügyi előnye van. A termikus hatásnak köszönhetően lazítja a beleket, hidratál, ráadásul az érzékeny gyomrúaknak sem kell tartaniuk azoktól a mellékhatásoktól, amelyeket a hideg víz fogyasztása kiválthat.

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.