A parlament véget vethet a hangos koncerteknek

Olvasási idő kb. 1 perc

A műsorok és a filmek mellett a jövőben a zenés rendezvényeket is korhatár-besorolással kellene kategorizálni az orvosok szerint. Erre azért lenne szükség, mert a szakemberek szerint egyértelműen kimutatható a fiatalabb generációk hallásromlása.

A halláskárosodás megelőzése érdekében a zajkategóriák bevezetésére az orvosok törvényi szabályozást sürgetnek – adta hírül az Infostart, melynek Hacki Tamás fül-orr-gégész, foniáter nyilatkozott. 

Ellenőriznék is a koncertek hangerejét

A tervek szerint egyebek közt a jegyeken, a plakátokon és az egyéb hirdetési felületeken is jelezni kellene, hogy melyik rendezvény milyen zajkategóriába tartozik, a koncerteken pedig ellenőrizni fogják, hogy a szervezők ennek megfelelően biztosítják-e a hangerőt.

A koncertek zajártalmának csökkentésével csökkenne a halláskárosodás esélye
Fotó: SolStock / Getty Images Hungary

A hangerő törvénybe iktatott szabályozása nem újkeletű, erről már tíz éve zajlik az egyeztetés a fül-orr-gégészeti klinikák, a Magyar Tudományos Akadémia Akusztikai Osztályközi Állandó Bizottsága és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat között. 

A szakemberek ez idő alatt kidolgoztak egy komplett szabályozási rendszert, és szeretnék, ha ez a parlament elé kerülne.

A foniáter elmondta: jelentős problémáról van szó, melynek negatív következményei is lehetnek, ugyanis a zajártalom okozta halláskárosodás maradandó.

Az egyetemi tanár tájékoztatása szerint a törvénytervezet zaj-, idő- és korosztályi kategóriákat írna elő.

Az agykutatók szerint az agyunkról ugyanúgy gondoskodnunk kell, mint a szívünkről. Ha szeretnéd tudni, mit kelle tenned annak érdekében, hogy az elméd mindig friss legyen, olvads el az erről szóló cikkünket is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?