Minden Windowst futtató gép veszélyben van – ezt kell tenned

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Megérkezett a Microsoft májusi javítócsomagja. Mindenkinek javasolt telepítenie, hiszen több biztonsági hibát is javít, köztük olyat is, amelyet támadók már aktívan használnak.

Ahogy az lenni szokott, a hónap második keddjén megérkezett a Microsoft aktuális frissítése a Windows 10 és 11 operációs rendszerekre. A májusi csomag összesen 72 biztonsági hibát orvosol – adta hírül a hvg.hu

Így telepítheted a számítógépedre a Windows-frissítéseket

A mostani frissítést minden felhasználónak érdemes és fontos minél előbb telepítenie. Az összesen 72 hibajavítás között ugyanis öt olyat is találni, amelyet rosszindulatú támadók már aktívan ki is használtak.

Idézőjel ikon

A sérülékenységek közül kettő ügynevezett nulladik napi (zero-day) hiba.

Az ennél kevésbé súlyos hibák között hat „kritikus” besorolást kapott, öt pedig lehetővé teszik a bűnözők számára, hogy kódot futtassanak. Ennél több információt nem árult el a hibák természetéről a Microsoft, ahogy arról sem, hogy pontosan milyen módon használták ki őket a támadók.

A frissítések telepítése nem bonyolult a számítógépre, néhány kattintással elérhető a Windows Update
Fotó: Dima Berlin / Getty Images Hungary

A javítócsomag telepítése szerencsére roppant egyszerű: a Gépház/Windows Update menüpontban lehet letölteni, majd telepíteni. A frissítések a rendszer újraindítása után lépnek életbe. Érdemes észben tartani, hogy a Windows 10-es rendszerek már nem sokáig kapnak javításokat.

A májusi javítócsomag aránylag kevés sérülékenységet orvosol – az egy hónappal korábbi, áprilisi például összesen 134 hibajavítást tartalmazott. Igaz, ezek közül csak egy volt úgynevezett nulladik napi sérülékenység, melyet a RansomEXX nevű zsarolóvírus-csoport már aktívan használt is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?