Ketyeg az óra, hatalmas veszély les a Windows 10-felhasználókra

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kiberbiztonsági szakemberek szerint nem érdemes az utolsó pillanatig várni a Windows 10 frissítésével, hanem fontos minél előbb telepíteni az operációs rendszer újabb verzióját.

Rengetegen használnak Windows 10-et, ám az operációs rendszer támogatása idén októberben véget ér, vagyis ettől a hónaptól fogva nem érkeznek majd rá biztonsági frissítések, és az esetlegesen felfedezett réseket már senki sem fogja befoltozni, így aki nem vált, hatalmas kockázatnak teszi ki magát – derül ki a hvg.hu cikkéből

Rengetegen használnak Windows 10-et

Az ESET kiberbiztonsági vállalat szakemberei most figyelmeztetik a felhasználókat: ne várjanak októberig, hanem váltsanak minél előbb, hogy elkerüljenek egy esetleges biztonsági fiaskót. Aki ugyanis nem veszi komolyan a dolgot, komoly biztonsági kockázatnak teszi ki magát, sebezhetővé válik a számítógépe a kibertámadásokkal szemben, ami akár adatvesztéssel is járhat.

Idézőjel ikon

„A helyzet sokkal veszélyesebb, mint amikor a Windows 7 támogatása 2020 elején véget ért”

– mondta Thorsten Urbanski, az ESET biztonsági szakértője. Ennek az az oka, hogy jóval nagyobb a Windows 10 piaci részesedése most, mint a Windows 7-é volt 2019 végén. Jelenleg az októberben kifutó operációs rendszert használja a felhasználók 62,73 százaléka, Windows 11-re eddig csak 34,1 százalék váltott.

Tizenöt-húsz perc alatt lefut a Windows 10 frissítése
Fotó: BongkarnThanyakij / Getty Images Hungary

Kényes helyzetben találja magát az, akinek a számítógépe nem alkalmas az új verzió futtatására. Nagy mozgástere valójában nincs: vagy fejleszti gépét, vagy valamelyik Linux-disztribúcióra vált. Utóbbi persze komoly tanulási folyamattal jár. A probléma azért is rendkívül nagy, mert a Windows 10 természetesen az októberi dátum után is ugyanúgy elindul, mint korábban, így a gyanútlan felhasználó semmit sem vesz észre abból, hogy egyre nagyobb veszélynek van kitéve.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.