Meghalt Voith Ági színésznő

Olvasási idő kb. 1 perc

Elhunyt Voith Ági Jászai Mari-díjas színésznő. A művésznő halálát Bóta Gábor színházkritikus közölte, aki Bodrogi Gyulától értesült a hírről.

Bóta Gábor színházkritikus, szerkesztő közösségimédia-oldalán számolt be a hírről. Mint írta, vele Bodrogi Gyula közölte a hírt. 

Korábban tüdőgyulladással került kórházba Voith Ági

„Felhívott Bodrogi Gyula, hogy meghalt Voith Ági. Megállt bennem az ütő. Végleg elaludt. Legyőzte a gyilkos kór” – írta a színházkritikus.

A színésznő decemberben került kórházba tüdőgyulladással, ám karácsonyra már hazaengedték, az év utolsó napjait otthonában tölthette.

Voith Ági a leggyakrabban vígjátékokban szerepelt
Fotó: Zih Zsolt / MTI

Voith Ági 1966-ban szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, utána a József Attila Színházban kezdett dolgozni, ahol egészen 1984-ig volt társulati tag – írja az Index. Később a Tháliában és az Arizona Színházban is dolgozott, 1993-tól pedig szabadfoglalkozású színészként vállalt szerepeket. 2019-ben a Csiky Gergely Színház társulatának lett a tagja. 

Leggyakrabban vígjátékokban szerepelt, ám zenés darabokban is komoly sikereket aratott.

Élete során számos kitüntetést kapott: 

  • 1976-ban Jászai Mari-díjat
  • 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét
  • 2003-ban Radnóti Miklós antirasszista díjat
  • 2011-ben a József Attila Színház örökös tagjává választották
  • 2013-ban Érdemes művész lett
  • 2017-ben a Kornay-Szenes Iván díjat kapott

Voith Ági Bordogi Gyula Kossuth-díjas színművész felesége volt, a házaspárnak egy gyermeke született, ám több mint negyven éve már nem éltek együtt. A színésznő élettársa Döme Zsolt zeneszerző volt.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.