Megkezdődött a gyérítés: kilőhetik ezeket a lakott területre tévedő vadállatokat

Olvasási idő kb. 2 perc

Budapest XII. kerületének önkormányzata bejelentette, hogy elkezdődött a vaddisznók befogása és gyérítése a Hegyvidéken.

Az Index a hír kapcsán emlékeztetett, hogy a kondába verődött vaddisznók hónapok óta terrorizálják a helyi lakosságot, és olyan mértékben elszaporodtak, hogy sokan már az önkormányzathoz fordultak segítségért.

Nem mindenki ért egyet vele

Avaddisznók gyérítésének kérdése komoly vitát generált. Vannak, akik ettől várják a megoldást, a helyi állatvédők ugyanakkor indokolatlannak és elfogadhatatlannak nevezték az egészséges állatok kilövését, ezért petíciót indítottak ellene.

Idézőjel ikon

Meggyőződésünk, hogy az állatok tömeges elaltatása, leölése nem jelent sem fenntartható, sem humánus megoldást, hanem csupán rövid távú, káros válaszok egy összetett problémára. A vaddisznók nem ellenségeink, hanem a budai hegyek ökoszisztémájának részei

– írták Kovács Gergelynek, a Kutyapárt elnökének, a XII. kerület polgármesterének, aki júliusban a Vaddisznók a Hegyvidéken nevű csoportban jelentette be: engedélyezik a vaddisznók befogásátés kilövését.

A lakott területre tévedő vaddisznók komoly problémát jelentenek
Fotó: Davide Zanin / Getty Images Hungary

Megkezdődött a gyérítés

A XII. kerület Önkormányzata most Facebook-oldalán jelentette be, hogy megtörtént az első tervezett csapdázás, ennek keretében öt malacot fogtak be. Mint írták, minden a terv szerint halad, az év végére pedig már a lakosság számára is érezhető lesz a csökkentett állomány.

Idézőjel ikon

Elkötelezettek vagyunk abban, hogy az emberi élet és a személyes tulajdon védelme érdekében mindent meg kell tennie a kerületnek, még akkor is, ha belterületen a vadállomány kezelése nem az önkormányzat feladata

– fogalmaztak a posztban, megjegyezve, hogy nem cél a vaddisznók eltüntetése a Hegyvidékről, de az sem, hogy a kerület utcái éjjelente az állatoktól legyenek hangosak

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.