Hat vármegyére terjesztették ki a tűzgyújtási tilalmat a hatóságok, az ország más részein korábban már bevezetett korlátozás pedig továbbra is érvényes. Ha figyelmen kívül hagyod ezt a figyelmeztetést, nemcsak súlyos bírságot kockáztatsz, hanem hosszú éveken át tartó környezeti károkat is okozhatsz.
A hőség, a tartós csapadékhiány és a fokozódó tűzesetek miatt holnaptól, vagyis június 21-től Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun után Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Pest vármegyében is tilos tüzet gyújtani – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élemiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Tájékoztatásuk szerint a száraz aljnövényzet és biomassza miatt még egy kisebb szél vagy lejtős terület is elegendő lehet ahhoz, hogy a tűz gyorsan terjedjen, akár 15-30 méter magas lángokkal égő koronatűzzé fejlődve. Az előrejelzések szerint a következő napokban sem várható számottevő csapadék, miközben a meleg miatti intenzív párolgás tovább csökkenti a növényzet nedvességtartalmát.
Belterületen is kockázatos
A Nébih arra hívja fel a lakosság figyelmét, hogy különösen figyeljenek arra, hogy a járművekből ne dobják ki a cigarettacsikket, azok ugyanis könnyen lángra lobbanthatják az útmenti növényzetet. Emellett belterületen is kockázatos tüzet gyújtani, miután
![]()
a felszálló, izzó zsarátnok akár több száz méterre is képes tüzet okozni.
Ezekre vonatkozik a tűzgyújtási korlátozás
A korlátozás ideje alatt tilos tüzet rakni az erdőkben, fásított területeken és azok 200 méteres körzetében – ez a szabály vonatkozik a kiépített, kijelölt tűzrakóhelyekre is. A zárt tűzterű, szikrafogóval ellátott gázüzemű sütő-, főző- és melegítőeszközök használatát azonban továbbra sem korlátozzák.
Óriási károkat okozhat a figyelmetlenség
Mint arról a Dívány is írt néhány nappal ezelőtt, a szabályt nagyon fontos komolyan venni, egyfelől azért, mert aki e tilalmat megszegi és tüzet okoz, 10 ezer forinttól egymillió forintig terjedő bírsággal sújtható. Ráadásul, ha az oltáshoz a tűzoltók beavatkozása is szükséges, a büntetés legalább 200 ezer forint, de akár 3 millióra is rúghat. Másfelől, egy pillanatnyi figyelmetlenség hosszú éveken át tartó környezeti károkat okozhat. Az aktuális tűzgyújtási tilalomról és a tűzgyújtási szabályokról a www.erdotuz.hu honlapon lehet tájékozódni.
























