Elárasztják Budapestet a traffiboxok – álkamera is lehet bennük

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lényegében folyamatosan nő a traffiboxok száma Budapesten – jelenleg is zajlik több készülék telepítése, így az év végére számuk elérheti az 50-et. A BRFK szerint ugyanakkor ennél jóval többre lenne szükség.

A traffiboxok kihelyezése 2018-ban kezdődött Magyarországon, ám a fővárosban csak 2023-ban került sor az első ilyen sebességmérő telepítésére. Azóta nincs megállás, egyre több traffiboxot helyez ki a rendőrség az önkormányzatokkal együttműködve – derül ki az Infostart cikkéből

Az év végéig 50 traffibox lehet Budapesten

„A kezdeti hét darab boksz után, amit a második kerületi önkormányzat telepített, gombamód kezdtek el szaporodni a traffiboxok Budapesten” – mondta Katona László, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya Forgalomfelügyeleti és Biztosítási Osztály Autópálya Alosztályának vezetője.

Egyre több helyre telepítenek traffiboxokat Budapesten

Hozzátette: „a III. kerületben már tíz darab került ki, a IV., XV., VI., XI., XVIII. és a XX. kerületben is elkezdték az önkormányzatok a boxok telepítését”.

Idézőjel ikon

„Jelenleg is zajlanak ilyen munkák, így az év végére nagyságrendileg 50 darab készülék működik majd a fővárosban.”

A traffiboxoknak az alosztályvezető szerint számos előnye van: például a költséghatékonyság, amit az is növel, hogy nem kell minden dobozba kamerát tenni. A sofőrök ugyanis messziről nem látják, hogy van-e benne sebességmérő, így mindenképp mérséklik sebességüket.

Idézőjel ikon

„A gyártók rendelkeznek álkamerákkal is: ha egy dobozban nincs éles kamera, akkor az eredetihez megtévesztésig hasonló álca készüléket is be lehet helyezni”

– tette hozzá Katona László. A traffiboxoknak meg is van a hatása: ahova ilyen készüléket telepítenek, ott visszaesik a gyorshajtások száma. A legtöbb lakossági bejelentés éjszakai gyorsulási versenyek miatt érkezik hozzájuk, a legtöbbször a Szentendrei út környékéről. Az ide telepített kamerák hatásáról azonban még nincsenek adatai a rendőrségnek.

Idézőjel ikon

„A cél, hogy lehetőség szerint nulla felvételhez közelítsenek a dobozok környezetében a kamerák, hiszen az azt jelenti, hogy mindenki betartja a megengedett sebességet”

– hangsúlyozta az alosztályvezető. Hozzátette: 200-300 darab traffibox valószínűleg a teljes várost le tudná fedni. Sok készülék ma már a VÉDA-kapukhoz hasonlóan éjjel-nappal működik, és nem is igényel rendőri beavatkozást.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.