Nem várt kiadással járó időszak jöhet a háztulajdonosok számára

Olvasási idő kb. 4 perc

Elengedhetetlen, hogy ellenőrizzünk bizonyos részeket még a nyár beállta előtt.

Egyes tetőszerkezetek esetén kiemelt a viharkárok esélye. A májustól augusztusig tartó időszakban évről évre sokak háza sérül a heves szelek miatt. 

A május elsejétől augusztus 31-ig tartó időszakban évente sok tízezer, egy-egy különösen viharos évben akár a 100 ezret is meghaladó számú viharkár keletkezik a hazai biztosítók adatai alapján. A Pénzcentrum utánajárt, melyek voltak hazánk történetében a legsúlyosabb esetek, illetve mit lehet tenni ezek megelőzése érdekében és mely épülettípusok a leginkább érintettek

Egyes tetőszerkezetekre a viharok veszélyesek lehetnek
Fotó: fhm / Getty Images Hungary

Sok múlik a tetőszerkezeten

Bár az utóbbi években a tavaszi és az őszi időszakban is volt példa erőteljesebb viharokra, a biztosítási szakma szerint a fent említett időszak az igazi viharidőszak, ezt a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) 2010 óta egységes metodika szerint monitorozza is. Oka van annak, hogy a szövetség jó fokozott figyelmet fordít a tavaszi-nyári szezonnak, hiszen a kérdéses négy hónapban évről évre több tízezerre rúg a regisztrált viharkárok száma, amik összességében több milliárd forintos kárkifizetéseket vonnak maguk után.

Idézőjel ikon

A kárkifizetések szempontjából különösen súlyos volt a tavalyi év, amikor is évtizedes rekordot döntöttek meg a viharszezon kárkifizetései – a Mabisz adatai alapján 2023-ban a társaságok közel másfélszer annyi pénzt fizettek ki, mint a korábbi csúcstartó 2021-es évben. Ez számszerűsítve közel 110 ezer bejelentést és több mint 13 milliárd forintot jelentett

- foglalta össze a Pénzcentrum. Megkérdezték a  BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot is azzal kapcsolatban, melyek voltak a legnagyobbak az elmúlt évek viharai közül. A katasztrófavédelem a tűzoltóság segítségével avatkozik be ilyenkor,  a kármentésben ők játsszák az egyik legnagyobb szerepet. Egy-egy nagyobb vihart követően a károk felszámolása a tájékoztatás szerint napokat, akár egy hetet is igénybe vehet. A viharok nyomán a legtöbb tűzoltói beavatkozásra kidőlt fák, sérült épületek, illetve víz alá került pincék miatt van szükség.

Az utóbbi tíz év legtöbb tűzoltói beavatkozást igénylő viharai közül kettő is a tavalyi évre esett. A katasztrófavédők tájékoztatása szerint 2023-ban augusztus 4-6 között csapott le egymás után több nagy vihar is, mely az ország teljes területét érintette.

Kritikus hónapok elé nézünk ismét

"Az augusztus 5-i szombati vihar Budapestet érintette a leginkább. Ez volt az elmúlt tíz év legtöbb tűzoltói beavatkozást igénylő vihara. Összesen 5868 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. 4493 esetben kidőlt fák, letört ágak miatt hívták a tűzoltókat. 843 esetben víz alá került pincékhez, alagsorokhoz, 195 alkalommal magasból veszélyesen lógó tárgyak miatt, 271 esetben épületkárokhoz, 66 alkalommal pedig vízben elakadt járművekhez riasztották a tűzoltókat" - áll a tájékoztatójukban. Ehhez hasonló mértékű károkkal járó időjárás történt ugyancsak tavaly télen: február 4-én egy erős széllel járó vihar miatt  930 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. 2276 esetben kidőlt fák, letört ágak, 533 esetben épületkárok miatt, 120 esetben pedig magasból veszélyesen lógó tárgyak miatt hívták akkor a tűzoltókat. Összesen 561 épületben keletkezett kár aznap. 

A jégesők is nagy károkat okozhatnak
Fotó: Rosmarie Wirz / Getty Images Hungary

A megelőzés kiemelten fontos

Ahol a katasztrófavédelem munkája véget ér, ott kezdődik a biztosítóké, akik a legsúlyosabb helyzetek elhárítását követően beazonosítják a károkat, majd - nem minden esetben ugyan, - meg is térítik azokat. A viharszezon a biztosítók számára is az év kritikus időszakának számít, hiszen a szerződésben lévő ügyfelek évente akár 100 ezernél is több káreseményben érintettek.

A viharok során a megrongálódott épületek, leszakadt tetők, beázások, villámcsapás mellett az elektronikai berendezéseket és gépjárműveket ért, másodlagos károk is egyre gyakoribbak.

A megkérdezett biztosítási szakemberek szerint a megelőzés és az épületek karbantartása elengedhetetlen, ugyanis a rossz állapotú házak jellemzően könnyebben sérülnek. Egy 120-130 km/h sebességű szél akár meg is bonthatja a tetőszerkezetet. A megelőzéshez elengedhetetlen a rendszeres szakértői vizsgálat sem. 

Idézőjel ikon

"Sajnos 100 százalékos védelem egy káreset ellen sem létezik, így a viharkárokat vagy villámkárokat sem tudjuk teljes mértékben megelőzni. Emiatt is fontos, hogy rendelkezzünk érvényes lakásbiztosítással, amelyet időről időre vizsgáljunk felül, hiszen a modernebb lakásbiztosítási termékek egyre szélesebb körű fedezetet nyújtanak, például másodlagos villámkárokra vagy akár a kerti növényeinkre"

- magyarázza az Allianz Biztosítő szakértője. 

A viharok mellett a jégverések és a felhőszakadások okozzák a legtöbb kárkifizetést. 

"Általánosságban elmondható, hogy a régi, 40 évnél korábbi építésű házak jobban kitettek a nagy viharok pusztításának. Családi házak esetén a szigetelés nélküli pala- vagy cserépfedésben jelentősebbek és gyakoribbak a vihar és a jégverés okozta károk. Lapostetős többszintes lakóépületek (legyenek panel vagy tégla falazatúak) esetén az elöregedett tetőszigetelés, vízelvezetés fokozza a károk mértékét" – árulta el az Allianz a lapnak, de ezzel a Groupama szakértői is egyetértettek, ugyanis ők is az elhanyagolt, illetvea nem megfelelően kivitelezett épületeket nevezték meg, mint a leginkább veszélyeztetettek.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.