Alig termett ebből a gyümölcsből idén, hatalmas túlkereslet alakult ki iránta

Olvasási idő kb. 2 perc

A tavaszi fagykár nagymértékben károsította a meggytermést: a megszokott mennyiség kevesebb mint felére számítanak a szakértők. Nemcsak Magyarországon ez a helyzet, hanem számos európai gyümölcstermelő országban is.

Egy jobbnak nevezhető évben Magyarországon 60-70 ezer tonna meggy terem – a fagykárok miatt a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) becslése szerint az idei termés inkább a 30 ezer, mint a 40 ezer tonnához lesz közelebb – írja az Infostart

Egész Európában rossz volt a gyümölcstermés

A legnagyobb károkat a korán termő fajták szenvedték el, ezért komolyabb termést csak a fürtös meggyek hoztak. Ráadásul sajnos nemcsak Magyarországon alakult így a szezon: a jelentősebb európai meggytermelő országokban is drasztikus terméskieséseket regisztráltak.

Idézőjel ikon

Ennek következtében a hazai és nemzetközi meggypiacon is erős túlkereslet alakult ki.

A Magyarországon megtermett gyümölcs nagy része exportra megy
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A helyzeten tovább ront, hogy feldolgozott meggytermékekből, például meggybefőttből, fagyasztott meggyből és meggysűrítményből a tavalyi gyenge magyar és lengyel termés miatt itthon és külföldön is alacsonyak voltak a készletek. Az ilyen viszonyok várhatóan elősegítik a meggy, valamint a gyümölcsből készült termékek árának emelkedését. Magyar meggyet szinte nem is érdemes keresni: a hazai gyümölcs jelentős része exportpiacokra kerül. Ez vonatkozik a friss meggyre és a feldolgozott gyümölcsre (befőtt vagy fagyasztott termék) is.

A helyzet azért is roppant kellemetlen, mert a meggy igazi szupergyümölcs: vitaminokban és ásványi anyagokban rendkívül gazdag, jelentős C-vitamin tartalma mellett remek vas, kalcium és magnézium forrás. Fogyasztása jót tesz a szívnek, szabályozza a vércukorszintet és a vérnyomást, valamint erős vértisztító és gyulladáscsökkentő hatású.

 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.