A tévé és a telefon is hizlal: ez a magyarázat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha te is azok közé tartozol, akinek az utolsó dolga elalvás előtt, hogy átpörgeti a közösségi médiát, ellenőrzi, jött-e új e-mailje vagy szöveges üzenete, vagy be kell kapcsolnod a tévét ahhoz, hogy elaludj, akkor számolnod kell azzal, hogy ezek a szokásaid előbb-utóbb súlygyarapodáshoz vezetnek.

Jó esetben egy pihentető alvás nemcsak abban segít, hogy frissebben kezdjük a napot, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy kevesebbet mutasson alattunk a mérleg. A kutatók legfrissebb felfedezése szerint a kalóriaégetés nagy része REM-alvás közben megy végbe, így ennek az alvásfázisnak az elnyújtása segíthet abban, hogy pihenés közben több kalóriát égessünk el.
Igen ám, de ahhoz, hogy elérjük a zsírégető alvásfázist, mielőtt álomba szenderülnénk, meg kell teremtenünk a pihenéshez szükséges ideális körülményeket.

Nappal előnyös, este káros a kék fény

Hogy miért hizlal a tévé és a telefon akkor is, ha nem tudjuk egyiket sem megenni? A válasz az elektronikus eszközök által kibocsátott kék fényben rejlik. Pedig a kék fény, pontosabban a kék fényt kibocsátó hullámhossz akár még előnyös is lehet számunkra, hiszen közismerten hangulatjavító hatással van ránk a délelőtti és délutáni órákban. Ez azonban éjszaka megváltozik.

Ha alvás előtt a telefonunkat nyomkodjuk, rosszabbul alszunk, és még a súlyunk is gyarapodhat
Fotó: courtneyk / Getty Images Hungary

Ugyanis az este vagy éjszaka használt mesterséges világítás felboríthatja a szervezet alvási ciklusát és a biológiai ritmusunkat.

Tanulmányok bizonyítják, hogy az alvászavar, valamint a szervezet cirkadián ritmusának megzavarása hozzájárulhat olyan rendellenességek kialakulásához, mint a különböző daganatok, a szívbetegség, valamint az elhízás és a súlygyarapodással összefüggő betegségek, egyebek között ilyen a cukorbetegség. 

A kalória alapvetően energia, és a szervezetünknek szüksége van a kalóriákból származó energiára ahhoz, hogy működjön és életben maradjon, mind ébren, mind alvás közben.

De mi az a kék fény?

A kék fény nagy energiájú, látható fény, úgynevezett megtört fény, amely károsíthatja a szemet és az agyat. Sajnos a kék fény negatív hatásai mindezzel még nem érnek véget, hiszen bizonyítottan hozzájárul az öregedési folyamat felgyorsításához is azáltal, hogy károsítja bőrünket. Egy tanulmány szerint a laptop, a telefon vagy a táblagép által öt munkanap alatt kibocsátott kék fény ugyanolyan hatással lehet a bőrünkre, mintha 25 percet töltenénk a tűző napon délben, mindenféle védelem nélkül. 

A kék fény hatására elszíneződik a bőrünk, és károsíthatja a szervezet kollagénháztartását is azáltal, hogy szabad gyököket hoz létre.

Hogyan hat a kék fény a szervezetre?

A Harvard Health Publishing által közzétett cikk szerint a kék fény éjszakai használata képes megfékezni a melatonintermelést. A melatonin egészséges egyensúlyban tartása pedig azért nagyon fontos, mert ez a hormon segíti a szervezet alvási ciklusának szabályozását.

Az alvászavar akár rossz hatással lehet a hormonjainkra is
Fotó: whitebalance.oatt / Getty Images Hungary

Az alváshiány pedig kihat az egész testünkre azáltal, hogy lelassítja a szervezet más hormonjainak termelését, ami viszont lelassítja a testi funkciókat, így elősegíti a súlygyarapodást. És mint tudjuk, a kilók számával az elhízáshoz kapcsolódó egészségügyi problémák valószínűsége is egyre nagyobb.

Így iktasd ki a hizlaló kék fényt!

Íme az alvásszakértők jótanácsa annak érdekében, hogy ne csak pihentető, hanem kalóriaégető is legyen az éjszakai alvásunk:

1. Teremtsd meg az ideális alvási környezetet! – A legjobb, ha a szoba hűvös, csendes és sötét éjszaka. Miután a sötét hálószoba azt üzeni a szervezetünknek, hogy ideje elaludni, az agy a sötétség hatására elkezd melatonint termelni. Ami a hőmérsékletet illeti, a zavartalan alváshoz a legideálisabb a 19 Celsius-fok.

2. Korlátozd a kék fény használatát lefekvés előtt! – A kék fényt kibocsátó, világító képernyők, például a telefonok, a táblagépek, a tévék, laptopok vagy a számítógépek elnyomhatják a melatonintermelést. Habár a tévék kevesebb és kevésbé erős kék fényt bocsátanak ki, mint más eszközök, az alvás minőségét ez is rontja. Célszerű lefekvés előtt legalább 30 perccel kikapcsolni ezeket a kék fénnyel világító eszközöket.

3. Legyen egy lefekvés előtti egészséges rutinod! – Különösen fontos ez akkor, ha stresszes, mozgalmas napok állnak mögötted, és emiatt nehezebb úgynevezett alvó üzemmódba kapcsolni az agyadat. Az elektronikai eszközök nyomkodása vagy tévénézés helyett feszültséglevezetésre válassz inkább olyan lenyugvó rutintevékenységet, amely kikapcsol és pihentet. Az olvasás, a meditáció vagy a nyújtó gyakorlatok felkészítik az agyunkat az alvásra.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.