Lehallgathatják a telefonod, ha nem telepíted ezt a frissítést

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha iPhone-t használsz, és eddig nem tetted volna, sürgősen telepítsd az iOS 18.0.1 frissítést, amely súlyos biztonsági hibákat orvosol.

Habár az iPhone legutóbbi nagy frissítése, az iOS 18 rengeteg hasznos funkciót és változást hozott magával, a rendszerben néhány súlyos hiba is keletkezett. Ezek a hangrögzítés, az üzenetek és a jelszavak kapcsán vetettek fel sürgős beavatkozást igénylő problémákat.

Komoly hibákat javít az iPhone telefonok frissítése

Több specifikus, csak az iPhone 16 modellnél jelentkező hiba mellett – melyek az érintőképernyő működését, a makró módban történő videórögzítést és a telefon teljesítményével összefüggő memóriakiosztást érintették – az iOS 18.0.1 több komoly problémát is javított.

A frissítéssel orvosolt problémák nagy része az iPhone 16 telefonokon jelentkezett
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary

Az első az üzenetekkel kapcsolatos. A hiba akkor jött elő, amikor valaki egy megosztott Apple Watch számlapra válaszolt az Üzenetek alkalmazásban. Ilyenkor előfordulhatott, hogy az alkalmazás ismételten összeomlott, az egyetlen megoldást pedig a teljes üzenetszál törlése jelentette. Ennek eredményeként

akár egy többéves üzenetváltás is elveszhetett.

Illetéktelenül rögzíthetett a mikrofon

Egy másik súlyos hiba az összes iPhone 16 modell esetében a hangüzenetek észrevétlen rögzítésére adott lehetőséget. Az Apple közlése szerint „az Üzenetek alkalmazásban elküldött hangüzenetek esetében előfordult, hogy

Idézőjel ikon

pár másodpercnyi hanganyag azelőtt is rögzült, hogy a mikrofon bekapcsolását a rendszer jelezte volna.

A hiba következében az iPhone állapotsorán található narancssárga jelzőfény nem gyulladt fel a mikrofon aktiválásakor. Ez nem tűnik nagy dolognak, de valójában olyan információk felfedésére adott módot, amelyekről az érintett felhasználó nem tudta, hogy a készülék rögzítette. Egyes vélemények szerint egy ilyen sebezhetőséget akár harmadik fél is kihasználhat, ami felvetheti akár azt a lehetőséget is, hogy az iPhone mikrofonjához kémprogramok férjenek hozzá.

Az érintett készülékek jelzés nélkül rögzíthettek több másodpercnyi hangot
Fotó: NoSystem images / Getty Images Hungary

Jelszavak is veszélybe kerülhettek

A harmadik hiba a Jelszavak alkalmazás (ami az iPhone XS és újabb, a 13 hüvelykes iPad Pro, a 12,9 hüvelykes, 3. generációs és újabb iPad Pro, a 11 hüvelykes, 1. generációs és újabb iPad Pro, a 3. generációs és újabb iPad Air, a 7. generációs és újabb iPad, illetve az 5. generációs és újabb iPad mini modelleken érhető el) használatakor jelentkezhetett. A hibaleírás szerint

Idézőjel ikon

a felhasználó mentett jelszavait a VoiceOver hangosan felolvashatta.

Ez súlyos biztonsági kockázatot jelentett, hiszen a jelszavak így könnyen illetéktelen kezekbe juthattak, komoly visszaélésekre adva lehetőséget. Ha eddig nem telepítetted volna a már hetek óta elérhető frissítést, a fentiek fényében sürgősen tedd meg!

Ha nem frissíted a mobilod, megkönnyíted a hackerek dolgát
Fotó: d3sign / Getty Images Hungary

Mindig telepítsd a legújabb frissítéseket

A szakemberek nem győzik hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy különféle eszközeiden – köztük a számítógépeden és mobiltelefonodon – mindig a legfrissebb szoftvert használd. Ez azért is elengedhetetlen, mert a hackerek újabb és újabb módokat találnak arra, hogy az esetleges biztonsági réseket kihasználva feltörjék rendszerüket.

Ha sikerrel járnak, kémprogramokat telepíthetnek készülékedre, hozzáférhetnek jelszavaidhoz és banki adataidhoz, illetve akár személyazonosságodat is ellophatják.

Amennyiben azonban telepíted a legújabb frissítéseket, csökkentheted ennek esélyét, és nagyobb biztonságban tudhatod adataid.

Ha szeretnéd elkerülni, hogy telefonod lehallgassák, ide kattintva megtudhatod, milyen beállításokat érdemes használnod. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.