Ránk rúgja az ajtót a tél, jövő héten ismét havazhat

Olvasási idő kb. 2 perc

Igaz, hogy vasárnap akár 12 fok is elképzelhető, de ne tévesszen meg senkit az, hogy ilyen barátságos időjárással köszönt ránk december és a tél. Az éjszakai fagyok már mindennaposak, de a jövő hét második felére a nappali hőmérséklet is igencsak visszaesik, ráadásul újra jön a hó is.

A héten megszokhattuk, hogy sűrű köd lepi meg az országot: ez a tendencia nem változik vasárnap és a jövő hét elején sem. A hétvége második napján az ország túlnyomó területén verőfényes napsütésre,valamint akár 12 fokos hőmérsékletre számíthatunk: délnyugaton, ahol borús marad még délután is az égbolt, ettől azért több fokkal elmarad majd a maximális hőmérséklet.

Hétfőn és kedden nosztalgiával gondolhatunk majd vissza a hétvégére, kevesekre süt le ugyanis majd a nap. Borús, ködös hétköznapokkal indul az új hét, ráadásul azokon a területeken, ahol kifejezetten nagy a köd, akár ónos szitálás is elképzelhető.

Idézőjel ikon

Ez veszélyt jelenthet az utakon.

Ilyen gyakori havazás után okkal számítunk egy igazi télre
Fotó: Szollár Zsófi / Index

Noha ónos vagy ólmos esőnek is szoktuk nevezni, a sok bosszúságot okozó csapadéknak a két fémhez nincs sok köze. Neve inkább onnan ered, hogy az ón és az ólom aránylag könnyen olvadó, ezüstös csillogású anyag, és amikor ónos eső esik, a csillogó bevonat kinézetében hasonlít a két fémre.

Így születik az ónos eső

Az ónos eső kialakulásához arra van szükség, hogy a felső és alsó hideg légrétegek közé egy, a víz fagyáspontjánál magasabb hőmérsékletű réteg szoruljon. Így a magasban képződő hó a középső, melegebb légrétegben megolvad, majd az első, újra hidegebb levegőben lehűl, sőt, túlhűl (a víz fagypontjánál hidegebb lesz, ám folyékony marad), ám megfagyni nincs ideje.

A földet éréssel járó ütközés hatására indul be a fagyás folyamata, amely nagyon gyorsan lezajlik.

Így alakul ki a mindent beborító jégpáncél. A Kárpát-medence időjárása kifejezetten kedvez az ónos eső kialakulásának.

Havasnak ígérkezik a télkezdet

Kedden már havas eső is előfordulhat a hegyekben, ekkorra a hét fokot sehol nem haladja majd meg a maximális hőmérséklet az ország területén. Ez szerdán ás csütörtökön is így marad, borult égre, csapadékra kell felkészülnünk, amely területtől függően eső, havas eső vagy hószállingózás is lehet.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.