Az ország jelentős részében változó halmazállapotú csapadékra számíthatunk a mai nap folyamán, azonban lesz, ahol havazni fog. Az elmúlt napokra jellemző, enyhe télies idő is velünk marad.
Többfelé várható hószállingózás, de néhol kisebb havazás is előfordulhat, helyenként vékony, pár centiméteres hólepel is összegyűlhet a HungaroMet Zrt. előrejelzése szerint. Főként a Duna-Tisza köze érintett, a délelőtti órákban.
A napi hőmérsékleti minimum a téli időjárásnak megfelelően -4 és +1 fok között alakul, ám északkeleten, ahol hosszabb időre felszakad a felhőzet, ennél jóval alacsonyabb értékeket is mérhetnek. A hőmérsékleti maximum -2 és +4 fok között valószínű.
Enyhe havazással tér vissza a tél
A mai napra szinte országszerte jellemző borult, párás, ködös idő várható, csak északkeleten bújhat elő a nap hosszabb időre. A meteorológusok szerint több helyen gyengülő intenzitású, vegyes halmazállapotú csapadék eshet, az eső mellett havas eső, és
![]()
havazás is előfordulhat.
Havazásnak a nyugati országrészen a legkisebb az esélye, azonban a délután folyamán nemcsak az Északi-középhegység táján, de a budapesti agglomeráció déli, délkeleti felén, illetve a Balaton déli partján, Somogy vármegyében, valamint Békés vármegye északabbi területin is előfordulhat enyhe hóesés.
Lesz, ahol vékony hólepel is kialakulhat.
Kevés hóra számíthatunk
Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, azonban az északkeleti tájakon helyenként megélénkül az északkeleti szél. Késő estére az előrejelzés szerint -2 és +2 fok közé hűl le a levegő, ennél északkeleten több fokkal hidegebb is lehet az idő. Nagyobb mennyiségű havat csak
- Kékestetőn,
- Pilisszentkereszt környékén,
- Sopron Brennbergbányán és
- a soproni Muck-kilátónál
találunk a hójelentés szerint, ezeken a területen még néhány centiméter vastagságú hólepel takarja a földet. Időjárási riasztás jelenleg nem érinti Magyarország egyetlen pontját sem.
























