Ismét drágulhat ez az alapvető élelmiszerünk a közeljövőben

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy újabb alapélelmiszerünk drágulhat: a tej átlagára már két százalékkal emelkedett 2024 januárjában.

A közzétett adatok szerint a nyers tej országos termelői átlagára 164,63 Ft/kg volt az idei év első hónapjában.

Egyfolytában változó tejárak

Noha Magyarországon 2024 januárjában tovább csökkent a tej termelői ára, az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) legfrissebb jelentése szerint már észlelhetők a drágulásra utaló jelek.

Mint azt az Agroinform.hu megírta, a zsír- és fehérjetartalom enyhe romlása mellett az alapár 2 százalékkal növekedett, ami a 2023. decemberi adatokhoz képest 2 százalékos emelkedést eredményezett a nyers tej átlagárában, dacára annak, hogy

Idézőjel ikon

ez még mindig 26 százalékos elmaradást jelent az előző év azonos hónapjának átlagárától.

Az AKI szerint bár a nyers tej termelői ára idén januárban még mindig igencsak alulmúlta az előző év azonos időszakának átlagárát, a 2023. év eleji jelentős árzuhanás után az év közepén ismét növekedésre váltott. A bázishatás miatt így az ár éves szinten ugyan jelentős csökkenést mutat, ám az árzuhanás utáni növekedés, valamint a tavalyi alacsonyabb árak miatt könnyen lehet, hogy a következő hónapokban drágulás következik.

Folyamatos változásban van a tej ára, idén drágulásra számíthatunk
Fotó: Bloomberg Creative / Getty Images Hungary

Amíg a globális trendek alapján a világpiacon a nyers tej termelői ára csökkenni látszik – Új-Zélandon, az USA-ban és az Európai Unióban is jelentős visszaesést mutattak 2023 decemberéhez képest –, addig a tejtermékek ára világszerte változó. Az ömlesztett vajé és a teljes tejporé például nőtt, a sovány tejporé és a cheddar sajté viszont csökkent. 

Az AKI PÁIR adatai alapján januárban tovább csökkentek a feldolgozói értékesítési árak is, így a trappista sajt 28, az adagolt vaj 25, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos, tartós tej 22,6, a 1,5 százalékos zsírtartalmú dobozos, tartós tej 22,7, a tejföl 17, a gyümölcsös joghurt 14, a kefir pedig 12 százalékkal lett olcsóbb.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.