Duplájára emelik ennek a szolgáltatásnak az árát

Olvasási idő kb. 2 perc

Az eddigi ár kétszeresét kell fizetni szeptember 3-tól az Amazon streamingszolgáltatásáért, az Amazon Prime-ért. Kis haladékot kaptak az áremelésre azok, akik már előfizetők.

Eddig a legolcsóbb streamingszolgáltató volt Magyarországon az Amazon Prime. Ez azonban tegnap megváltozott, hiszen kétszeresére emelte a szolgáltatás árát az Amazon – írja az Index. Egy hónapig az emelés még csak az új előfizetőkre vonatkozik, azoknak ugyanis, akik már hozzáférnek a szolgáltatáshoz, október 4-étől kell a magasabb árat fizetni az olyan sorozatokért, mint például A Hatalom Gyűrűi, a Fallout és a The Boys.

Idézőjel ikon

A Prime díja az emeléssel 899 forintról 1900 forintra emelkedik.

Nem csak ennek a szolgáltatásnak nő az ára

Nem az Amazon Prime az egyetlen streaming-szolgáltató, amely áremelést jelentett be az utóbbi időben. Hasonló lépésre szánta el magát a közelmúltban a Netflix és a YouTube is. Mindezek kapcsán a Dívány összeszedte, hogy milyen meglepően nagy összegeket költhetünk el havonta az úgynevezett rejtett rezsire anélkül, hogy ezzel feltétlenül tisztában lennénk. Az internetszolgáltatást és a mobiltelefon-előfizetést nem is számolva ilyen árakkal érdemes kalkulálni.

Az egyes szolgáltatások ára összeadódik – így rengeteget költhetünk a rejtett rezsire
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

Ami a streaming-előfizetéseket illeti, ezek az jelenlegi árak:

  • MAX (egykor HBO Go, majd HBO Max) standard csomag 2790 forint, prémium 3890 forint
  • Netflix alap 2890 forint, standard 3990 forint, prémium 5090 forint
  • SkyShowtime alap 2799 forint, kedvezmények 6 és 12 havi egyben fizetés esetén
  • Disney+ 3090 forint, kedvezmény 12 havi egyben fizetés esetén
  • Amazon 899 forint
  • Apple TV 2790 forint
  • RTL+ 1990 forint, kedvezmény 12 havi egyben fizetés esetén.

Zenestreamingre a következő szolgáltatásokat veheted igénybe:

  • Spotify egyéni 1990 forint, duo két főnek 2690 forint, premium 6 főnek 3290 forint
  • Tidal 1790 forint, családi előfizetésként 6 embernek 2790 forint
  • Apple Music egyéni 1790 forint, családi 2790 forint.

Ha egy háztartásban több szolgáltatásra is előfizetünk, akkor az internet- és a mobiltelefon-előfizetéssel együtt az ilyen típusú rezsiköltségek könnyen megközelíthetik vagy akár át is léphetik az 50 ezer forintos határt

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.