5 fontos különbség, amivel nem árt tisztában lenned, ha átmész a szerb-magyar határon

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Bár Szerbia Magyarországgal határos, mégis számos különbség van jelenleg a két ország között, ami elsőre meglepőnek tűnhet.

Szerbia, az egykori Jugoszlávia jogutódja azon kevés európai ország egyike, ahol a latin helyett a cirill ábécét használják. Ennek ellenére a határ közeli településeken minden egyes feliratot elolvashatunk latin betűkkel is, legyen szó a településtáblákról, utcanevekről vagy éppen a boltban kapott számlákról. 

Ha Szerbiába utazunk, ezen kívül is van figyelemre érdemes különbség. A legfontosabb közlekedésbiztonsági okokból, főként, ha gyalog közlekedünk, hogy a zebrák melletti gyalogos közlekedési lámpák nem a Magyarországon megszokott, jobb oldalon, hanem a gyalogátkelők bal oldalán találhatók. 

Az úton átkelve a szerb városokban balra keressük a közlekedési lámpát, ne jobbra
Fotó: Dívány

A szerb és a magyar mindennapok sokban különböznek

Bár jelenleg még Nagybecskereken is biztonságos az ivóvíz, ahol húsz év elteltével idén nyáron először volt fogyasztható, érdemes ellenőrizni a víztisztaságot. Ha pedig a palackos vizet választjuk helyette, ne lepődjünk meg azon, hogy az áruházakban csak szénsavmentes ásványvizet kapni. Ha buborékokra vágyunk, válasszuk a még mindig elterjedt szódát, amit a kisebb üzletekben, visszaváltható palackokkal együtt vásárolhatunk meg. 

Idézőjel ikon

Ha viszont éjjel támadnak fagylaltozni kedvünk, nem kell aggódnunk, szinte minden nagyobb településen éjszakába nyúlóan vásárolhatunk a hűsítő finomságból.

Az éttermek is sokkal tovább nyitva tartanak, mint itthon, így nem kell aggódni, ha éjfélhez közeledve kedvünk támad egy csevapra vagy gyuvecsre, minden bizonnyal frissen kapjuk éjfél felé közeledve is. Azok viszont, akik a Magyarországon hagyományos, olasz eszpresszót innák a reggelihez, nem árt, ha már este utánajárnak annak, hol vehetnek majd egy rövid feketét.

A szerb kávézókban ugyanis a török kávé az elterjedt. Instant kávét viszont a legtöbb trafikban vehetünk, ha pedig csak egy darabra van szükségünk, tapasztalataink szerint szívesen megbontják a csomagot nekünk mindenütt. 

A mediterrán életérzés már a szerb-magyar határon átlépve is egyértelművé válik, hiába a nyári időszámítás, még jóval sötétedés után is tele vannak az utcák, és a legtöbben a délutáni sziesztát is kihasználják egy kis pihenésre. Ellentétben azonban a délebbre fekvő országokkal, itt nem késő délelőtt kezdődik az élet, tehát bátran útra kelhetünk már kora reggel, minden üzletet, kávézót, éttermet nyitva találunk majd.

Ha kíváncsi vagy a szecesszió egyik európai központjára, olvasd el a Szabadka építészetéről szóló cikkünket is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.