Változott a határidő: ennyi idejük maradt a SZÉP-kártyásoknak, ha nem akarnak fizetni

Olvasási idő kb. 1 perc

A módosított rendelet miatt idén jóval korábban jön el a határidő, amíg extra költségek nélkül el lehet költeni a SZÉP-kártyán lévő régebbi egyenleget.

A SZÉP-kártyán lévő régebbi egyenleget minden évben május 31-ig kellett felhasználni, hogy költségek nélkül elkölthessék a pénzt a kártyabirtokosok. Tavaly októberben viszont változott az erről szóló kormányrendelet, így aki nem szeretne pluszt fizetni, annak új határidőkre kell figyelnie – hívta fel a figyelmet a Világgazdaság. 

A megváltozott szabály szerint a feltöltés után eltelt egy évet követő március 20-ig vagy szeptember 20-ig fel nem használt összegekre 15 százalékos egyszeri díjat számítanak fel a szolgáltatók.

Új határidő vonatkozik a SZÉP-kártyák régebbi egyenlegének felhasználására
Fotó: Kaszás Tamás / Index

Ez azt jelenti, hogy idén március 20-án a 2023. szeptember 20. és 2024. március 20. között feltöltött és fel nem használt SZÉP-kártya-egyenlegekre kell figyelni.

Így lehet meghosszabbítani a SZÉP-kártya egyenlegének felhasználását 

A határidőket nemcsak a munkavállalóknak fontos szem előtt tartani, a munkáltatóknak is érdemes ügyelniük arra, mikorra időzítik a SZÉP-kártyás juttatásokat. 

Ha egy cég 2025. március 20. előtti napokban utal a dolgozó SZÉP-kártyájára, akkor a pénzt a szabályok szerint csak 2026. március 20-ig lehet költségek levonása nélkül felhasználni. Amennyiben viszont pár nappal későbbre időzíti a feltöltést, fél évvel is hosszabbodhat a díjmentes felhasználás ideje.  

Bár a SZÉP-kártya alapvetően meleg étel vásárlására van korlátozva, számos boltban és üzletben is felhasználható olyan élelmiszerekre, amelyek elsőre talán nem jutnak eszünkbe.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.