Új szabályt vezethetnek be az élelmiszerboltokban: az időseknek kedvez

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy salátatörvényhez benyújtott módosító szerint kötelezővé tennék, hogy a nagyobb élelmiszerboltokban legalább egy, nem önkiszolgáló pénztárgép is működjön.

Módosítást nyújtott be a „Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról” elnevezésű salátatörvényhez Simicskó István kereszténydemokrata frakcióvezető. A képviselő indoklása szerint több nyugdíjasszervezet is felkereste amiatt, hogy sok boltban már csak automata, önkiszolgáló pénztárgépeknél lehet fizetni – adta hírül a hvg.hu

Csak a nagyobb boltokra vonatkozna a szabály

Simicskó szerint „az idősebb polgártársainkra tekintettel kell lennünk”, ezért nyújtotta be a módosítást, amely így szól: „az automatizált üzlethelyiség kivételével a 400 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű üzletben folytatott kiskereskedelmi tevékenység során a kereskedő biztosítja legalább egy nem önkiszolgáló pénztárgép folyamatos rendelkezésre állását”.

Idézőjel ikon

Az országgyűlés a módosításról a jövő héten szavaz.

Az új szabály szerint nem lehetnek majd csak önkiszolgáló pénztárgépek a nagyobb boltokban
Fotó: PhotoAlto/James Hardy / Getty Images Hungary

Az összesen 100 oldalon 185 paragrafusban 67 törvényt megváltoztató jogszabály-csomagban szó esik az állami egészségügyi intézményekben bevezetett beléptetőrendszerről is. E szerint a rendszerrel az intézménybe történő be- és kilépést fogják ellenőrizni, amihez arcképazonosításon alapuló technológiát is igénybe vehetnek. Eleinte azokban az intézményekben lesz ez kötelező, ahol a korábbi szabály alapján már bevezették, a további csatlakozókról egyeztetések alapján dönt majd a kormány.

 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.