Így lesz stílusos egy férfi 2023 tavaszán – szakértő mondja el

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Coco Chanel óta tudjuk: „A divat változik, a stílus örök.” Így aztán két dolgot tehetünk: vagy a klasszikus, jolly joker darabok állandóan aktuális stílusosságát választjuk, vagy az éppen érvényben lévő trend naprakész követőjeként, egy divatlapból épp kilépett modell megjelenése mellett vállaljuk, hogy ruhatárunkat sűrűn cseréljük. Férfidivat-szakértőnk segítségével felvillantunk pár konkrét ötletet mindkét iskola követői és az azokat 2023 tavaszán ötvözni szándékozó urak számára.

Vannak tehát azok a bizonyos örökzöld klasszikusok, amikkel egy megjelenés minden korban és minden trend mellett aktuális lesz, nem veszít fényéből, és nem válik az éppen uralkodó divathatás elmúltával nevetségessé. Aki e megállapodott stílus mellett teszi le voksát, az könnyen hozhat létre akár egy kevesebb darabból álló kapszulagardróbot is, melynek darabjait gyerekjáték egymással kombinálva stílusazonosnak maradni, s nem kell azon törnie a fejét, hogyan tartson lépést a fennálló trendek sugallta esztétikával.

Örökzöldek

Efféle klasszikus alapdarab lehet egy háromnegyedes ballonkabát, mely világháborús örökség: a tisztek öltözékéből a konfekcióba dezertált viselet eredetileg egy dupla soros, övvel derékban húzott, vállpántos, galléros, vízlepergető kabát, felruházva minden praktikummal. Mára a forma letisztult, színvilága kitágult, de a klasszikus homokszín mindig nyerő. Idén tavasszal a természetes földszínek amúgy is dominánsak a trendben, vagyis a homokszín, a világosbarna, a keki, ami mellett a fekete és a fehér csak tovább fokozhatja a klasszikusan elegáns hatást. De ha már fekete és fehér: egy hétköznapi használatra szánt fehér ing is sokféleképpen variálható, az alap férfiruhatárba pedig egy jó szabású fekete nadrág is dukál a kék denim farmer mellé…

A stílus kortalan
Fotó: xavierarnau / Getty Images Hungary

„Trendenciák”

Akik viszont szívesebben ülnek fel az éppen esedékes divathullámra, és követik az érvényes irányzatokat, idén tavasszal is inkább oversize szerelésben lesznek nyerők, de minderről már Szilassi Márton divat-PR-szakértőt, a London College of Fashionön diplomázott stílusszakembert kérdeztük:

Jól látjuk, hogy idén tavasszal is kényelmesen lehetnek majd trendik a férfiak?

Az utóbbi szezonokban már megfigyelhettünk egy szembetűnő, fokozatos irányváltozást a trendekben. Az egykor szűk, feszülős fazonokat, legyen szó nadrágról, pólóról, ingről vagy pulóverről, egyre inkább a bővebb, kényelmesebb darabok váltották fel. Ez az irány az idei tavaszi szezonban is megmarad, ami szerintem kifejezetten pozitívum, hiszen sokkal kényelmesebb és viselhetőbb darabokról beszélünk egy szellős, bő ing vagy nadrág esetében. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a gardróbunkban levő összes szűkebb szabású nadrágot most vethetjük a tűzre, de például érdemes ezeket a darabokat bővebb, „oversized” pólókkal, ingekkel kombinálni.

A farmer ma már igazi klasszikus vagy aktuális trendelem?

Mindkettő egyszerre. Így aztán egyáltalán nem meglepő, hogy az idei szezonban is fontos szerepet kap, miközben már évek óta reneszánszát éli. A 19. század közepén populárissá váló, eredetileg munkásruhaként funkcionáló anyag a hosszú évtizedek alatt sok változáson ment át. Az elmúlt években egyre többet láthatjuk híres divattervezők kollekcióiban is a kifutókon. Ami talán újdonság lehet, hogy pár évvel ezelőtt még ferde szemmel néztünk volna azokra, akik farmert farmerrel kombináltak. A Canadian tuxedo (kanadai szmoking) avagy denim on denim (farmer farmeron) jelenség azonban mára már teljesen elfogadott viselet, sőt kifejezetten stílusos lehet. Gondoljunk például egy farmernadrág és -ing vagy -dzseki kombinációjára.

Mi a helyzet az öltönnyel, trendi-e most ez a klasszikus?

Jó hír azoknak, akiknek az elmúlt években, szezonokban nem volt alkalma kedvenc öltönyét felvenni. Mostanra talán a legtöbben visszatértünk a mindennapos irodába járás rutinjába, így az otthoni melegítőnadrágjainkat végre elegánsabb darabokra is cserélhetjük. Az öltönyök újra nagy hangsúlyt kaphatnak a mostani szezonban. Örök klasszikus az egyforma színű nadrág-zakó kombináció acélkék, szürke, fekete vagy bézs színekben. Ha egy picit különlegesebbé szeretnénk tenni ezt a már jól megszokott viseletet, válasszuk a dupla soros zakót, ezzel lényegesen egyedibbé tehetjük hétköznapi öltönyeinket. Ha pedig még merészebb választásokra is készen állunk 2023-ban, outfitünket kombinálhatjuk a lila és rózsaszín halványabb árnyalataival.

Tényleg, lila és rózsaszín? Ez lesz a menő?

Mint az talán sokaknak nem újdonság, a Pantone 2023-as év színe a magenta lett. A cég úgy írja le az ide év legtrendibb árnyalatát, a viva magenta 18-1750-et, hogy „bíborvörös tónus, amely egyensúlyt teremt a meleg és a hideg között”.

Dior ajánlása
Fotó: Gregg DeGuire / Getty Images Hungary

Ezek után nem lehet nagy meglepetés, hogy számos tervező kollekciójában is felbukkant az élénkmagenta, ami egy bátor választás akár a lakberendezés, akár a divat területén. Megújulást, optimizmust és örömet szimbolizál. Ha azonban nem állunk készen ilyen merész döntéseket hozni reggeli outfitünk kiválasztásakor, a magenta halványabb, rokon színeit is bátran használhatjuk, mint például levendula, szürkés/sápadt lila, halvány rózsaszín vagy kékesebb árnyalatok.

Azért a virágokkal óvatosan bánjon a stílusos férfi
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary

A formákat illetően: milyen motívumok dominálnak majd idén tavasszal?

Emlékszünk a 2006-os, Az Ördög Pradát visel című filmben, Miranda Priestly egyik epés megjegyzésére: „Virágok? Tavasszal? Eredeti!” Valóban, a virágok tavasszal nem a legformabontóbb választás, de azóta jó pár év és divatszezon eltelt, úgyhogy ideje ezen túllépni. Számos férfidivat-tervező kifutóján láthattunk az idei kollekciókban virágmotívumokat, és ha a megérzésem nem csal, ezt a hullámot a fast fashion márkák is meg fogják lovagolni a nyáron. Uraim, készíthetjük apró virágmintás nyári ingjeinket, pólóinkat, vagy ha nem szerepelt eddig ruhatárunkban ilyen, érdemes lehet beszerezni egy-egy különlegesebb darabot.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.