Tízezrekkel magasabb költségre számíthatnak, akik ilyen eszközt használnak

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Pluszköltséggel számolhatnak az elektromos rollerek használói, ugyanis kötelező biztosítást kell kötni erre a közlekedési eszközre is. Bár már sokan meglépték ezt, több tízezer biztosítási szerződés még várat magára.

Az előírások szerint azokra a rollerekre, amelyek 25 kilogrammnál könnyebbek és 25 kilométer per óránál nagyobb sebességre képesek, illetve 25 kilogrammnál nehezebbek és 14 kilométer per óránál gyorsabbak, kötelező biztosítást kell kötni július 16-a óta. Ennek összege biztosítótársaságonként eltérő lehet, és akár a több tízezer forintba is kerülhet éves szinten – számol be az Economx.

Elengedhetetlenné vált a kötelező biztosítás az elektromos rollerekre

A szabályozást döntően közlekedésbiztonsági szempontok indokolták. A statisztikák szerint ugyanis havonta 20-30 olyan baleset történik, amelyben egy rolleres érintett, és rendőri intézkedésre van szükség, például súlyos sérülés miatt.

Idézőjel ikon

Tízből hét-nyolc rollerbalesetnél felmerül az alkoholfogyasztás, az esetek 90 százalékában pedig a rolleres a vétkes fél.

Sokan közlekednek elektromos rollerrel, nekik azonban biztosítást is kell kötni az eszközre
Fotó: primipil / Getty Images Hungary

Éppen ezért a kötelező biztosítás elengedhetetlen az elektromos rollerekre. A biztosítási piacon azonban rendkívül eltérő összegekkel lehet találkozni, akadnak 10 ezer forint alatti, de 100 ezer forintot meghaladó éves díjak is a palettán. A Netrisknél augusztus közepéig

Idézőjel ikon

közel 4300 rollerbiztosítást kötöttek, az átlagos díj pedig 6200 forint volt. Az éves díj összegét befolyásolja, hogy a biztosított a fővárosban vagy vidéken lakik.

A cégnél eddig megkötött rollerbiztosítások döntő többségét, 79 százalékát vidéki településen élők. míg 21 százalékát budapestiek kötötték. Az első körön túl van a piac, azonban a becsléseink szerint még körülbelül 30-40 ezer elektromosan hajtott mikromobilitási eszközre, jellemzően e-rollerekre kellene biztosítást kötni" – figyelmeztet Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.